2021. június 15., kedd

Jogerősen életfogytiglan

Kimondta másodfokú ítéletét a nemzetközi törvényszéki mechanizmus Ratko Mladić ügyében

Nem változtatott korábbi álláspontján az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT): megerősítette tegnapi döntésében elsőfokú ítéletét és életfogytiglani börtönbüntetés letöltésére ítélte Ratko Mladić egykori boszniai szerb parancsnokot. Egyúttal megerősítette a népirtásban való részvétel tényét is. Az ítélet részleteinek kifejtésekor elhangzott, hogy a bíróság nem adhatott helyt Mladić egyetlen kifogásának sem az elsőfokú ítéletre vonatkozóan, nem sikerült bizonyítania, hogy bizonyos tényeket nem vettek volna figyelembe vagy nem reálisan elemezték volna azokat és a tanúk kijelentéseit.

Az ítélet kihirdetésén nem lehettek jelen Mladić védői, Branko Lukić és Dragan Ivetić. Engedélyezték viszont a jelenlétet a vádlott fiának, Darko Mladićnak, aki az ítélethirdetést megelőzően úgy nyilatkozott a médiának, hogy apja jól érzi magát, készen áll az MICT elé állni és meghallgatni a döntést, abban bíznak, hogy teljesen felszabadító lesz az ítélet. A bíróság engedélyezte Peta-Louise Bagottnak, Mladić jogi tanácsadójának a részvételét a másodfokú döntés ismertetésén tegnap 15 órakor. Az érvényes előírások értelmében a bíróságnak jogában állt megerősíteni a korábbi ítéletet, kiterjeszteni azt még egy vádpontban létező bűnösség kimondására, illetve csökkenteni azt, esetleg felszabadító ítéletet hozni. Kisebb incidens is lezajlott kora délután, bosznia-hercegovinai bosnyákok egy csoportja tüntetett az MICT épülete előtt Hágában, a bosnyák entitás hadseregének háborús zászlaját függesztették ki az épület körüli kerítésre. Egy helyi szerb lakost, aki Mladićnak jött támogatást nyújtani, verbális támadás ért.

A srebrenicai áldozatok hozzátartozói, özvegyek, anyák várják az ítéletet a potočari emlékközpontban (Fotó: Beta)
A srebrenicai áldozatok hozzátartozói, özvegyek, anyák várják az ítéletet a potočari emlékközpontban (Fotó: Beta)

A háborús bűncselekmények miatt első fokon is életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt, ma 78 esztendős Ratko Mladić volt boszniai szerb hadseregparancsnok ügyében előzőleg 2020-ra tervezte a jogerős ítélet kihirdetését az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT). Első fokon Mladićot az ellene felhozott tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta 2017-ben az azóta már megszűnt hágai Nemzetközi Törvényszék. A tegnapival azonos ítélet szerint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények, gyilkosság, deportálás, kényszerkitelepítés, üldözés, túszejtés és az 1995-ben elkövetett srebrenicai népirtás tettében is felelős, amelyben a boszniai szerb erők mintegy nyolcezer boszniai férfit és fiút gyilkoltak meg. A nemzetközi sajtó által a Balkán mészárosának is nevezett egykori parancsnok 2018 márciusában fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen. Mladić egészségi állapotában ezt követően rosszabbodás következett be, műtéten esett át, védői szerint nem volt alkalmas a tárgyaláson való részvételre, ezért a fellebbezés miatti peres eljárás sokat késett. 2020 augusztusában végül folytatták, mert a koronavírus-járvány megjelenése miatt tehát a 2020 elejére tervezett időpontot is későbbre kellett halasztani. Az ügyészség időközben Mladić bűnösnek nyilvánítását kérte a tizenegyedik vádpontban is, mivel azzal vádolják a volt parancsnokot, hogy felelős volt horvátok és bosnyákok kiirtásáért öt további boszniai megyében is.
Az egykori parancsnokot, 16 év bujkálást követően 2011 májusában tartóztatta le a Boris Tadić köztársasági elnök vezette államvezetőség a vajdasági, bánáti Lázárföld (Lazarevo) településen, ahol Milorad Komadić álnéven élte mindennapjait. A hivatalos jelentések szerint a rendőrség egy bejelentést kapott, amely szerint ez a személy rendkívül hasonlított a boszniai szerb parancsnokra, a titkos szolgálatok elvégezték a szükséges elemzéseket, s azonosították Mladićot. A bírósági eljárás 2012-ben vette kezdetét. Mintegy hatszáz szemtanú vallott a per során. Magát a vádiratot egyébként még 1995. július 25-én tette közzé az akkori hágai törvényszék. Radovan Karadžić volt boszniai szerb elnökkel közösen szerepelt abban, később az ügyeket szétválasztották. Karadžić ellen jelenleg egy negyvenéves börtönbüntetésről szóló elsőfokú ítélet van érvényben, büntetését Nagy-Britanniában tölti.
Az államvezetőség tagjai már a korábbi napokban arra próbálták felkészíteni a közvéleményt, hogy Szerbia nehéz napok elé néz, mert kimondják Hágában az ítéletet Mladić ügyében. Aleksandar Vučić elnök az előző heti nyilvánossághoz intézett üzenetében arról tájékoztatta a lakosságot, hogy szerinte nem véletlen egybeesés, hogy éppen az ítélethirdetés napján tárgyal az ENSZ Biztonsági Tanács Szerbia Hágával való együttműködéséről, a mechanizmus képviselői által előkészített jelentés azt taglalja, hogy Belgrád nem hajlandó eleget tenni kötelezettségeinek: további három szerb radikális párti képviselő kiadatását követelik, közülük a szereplései és kijelentései miatt a legismertebb Vjerica Radeta volt parlamenti képviselőét. Vučić azt mondta, kérni fogja, hogy bekapcsolódhasson a Biztonsági Tanács ülésébe.