2024. április 27., szombat

Az alkotás öröme

Az alkotás öröme nem kizárólag a művészek kiváltsága, szögezte le egyik kedves ismerősöm a minap, amikor arról meséltem neki, hogy az egyik egyetemi kurzusunkon különféle, kézműveskedéssel kapcsolatos feladatokat kellett megvalósítanunk, köztük olyanokat is, amelyeknek jómagam valójában semmi értelmét nem láttam, illetve olyanokat is, amelyeket igazából egészen jó ötletnek találtam.
Miközben a feladatok megoldása során azon kezdtem morfondírozni, hogy vajon miért sodort ilyen helyzetbe az élet, hiszen soha nem volt kiemelkedően jó a kézügyességem, a kézműveskedés meg aztán végképp nem állt hozzám túlzottan közel, eszembe jutott, hogy ez nem is teljesen igaz, hiszen gyermekkoromban rengeteg batikolt pólót készítettünk a nővéremmel, sőt miután tökéletesítettük a technikánkat, már nemcsak önmagunknak, hanem másoknak is gyártottuk a szebbnél szebb termékeket, amelyek egyediek és megismételhetetlenek voltak, hiszen mivel kézzel készültek, ha akartuk volna, akkor sem tudtuk volna teljesen egyformává varázsolni őket. De persze nem is akartuk. Mert éppen ettől voltak különlegesek.
Egyedieknek és megismételhetetleneknek még némi jóindulattal igen, különlegeseknek azonban a legnagyobb jóindulattal sem nevezném azokat a tárgyakat, amelyeket az egyetemi kurzus keretében készítettünk, vagyis nem mindegyiket, hiszen – mint tudjuk – a túlzott szabadság a kreativitás szárnyalása mellett könnyen az ízlésesség határainak elmosására és a giccsesség megfelelő mederben tartásából való kisiklásra is csábíthatja az embert. Különösen akkor, ha nem számít gyakorlott alkotónak. És mi nem számítottunk annak.
Kétségtelen azonban, hogy a kézművesség napjainkban reneszánszát éli, hiszen nincs olyan rendezvény, amelyen ne találkozhatnánk szebbnél szebb kézműves termékek tömkelegét kínáló standokkal, amelyekről kedvünkre válogathatunk a különlegesebbnél különlegesebb egyedi készítésű portékák közül. Olykor ugyanis valamennyien vágyunk arra, hogy legyen valami olyasmink, ami egyedi és megismételhetetlen, ami csak a miénk – még akkor is, ha alapvetően jobban szeretjük, ha a teljesen egyforma és pontosan ugyanolyan mintázattal rendelkező kávés- vagy teáscsészéink szépen, katonás sorba rendezve állnak egymás mellett a polcunkon –, legyen az használati vagy dísztárgy, illetve töltsön be esetleg bármilyen más funkciót a mindennapjainkban. És jobbára éppen ezek azok a dolgok, amelyekhez a maradandó élményeket idéző emlékeink kötődnek, amelyek a feledhetetlen történeteinkről mesélnek, illetve amelyek éppen ezért különösen nagy jelentőséggel bírnak számunkra. Pedig ezek is csak tárgyak, mondhatnánk legyintve, miközben tudjuk, hogy valójában nincs igazunk, hiszen bár tárgyak, mégsem olyanok, mint a többi, hiszen – ahogyan kissé közhelyesen mondani szokás – magukon viselik készítőjük keze nyomát és lelkének egy darabját is.
Nem feledkezhetünk meg ugyanakkor annak fontosságáról sem, hogy maga a kézműveskedés milyen pozitív hatással lehet ránk, hiszen amellett, hogy általa átélhetjük az alkotás örömét, lehetőséget kínál számunkra az önkifejezésre, a mindennapok mókuskerekéből való kiszállásra, nyugalommal tölthet el és ezáltal kiegyensúlyozottabbá tehet bennünket, illetve az aktív szabadidőeltöltés lehetőségének megteremtése révén hozzájárulhat a lelki egészségünk fejlesztéséhez is. Ennek ellenére olvasóink túlnyomó többsége egyáltalán nem él ezekkel a lehetőségekkel, legalábbis ez derül ki heti körkérdésünkből, amelynek keretében arra voltunk kíváncsiak, hogy Önök, kedves olvasóink, szoktak-e kézműveskedni. A válaszadók mintegy háromnegyede nem foglalkozik ilyesmivel, vagy azért, mert nincs rá ideje, vagy azért, mert úgy érzi, nincs meg hozzá a megfelelő kézügyessége. Hozzájuk képest jóval kevesebben válaszoltak igennel az általunk feltett kérdésre, ami alapján arra következtethetünk, hogy a válaszadók mintegy egynegyede szokott rendszeresen kézműveskedni, vagy azért, mert nagyon szereti ilyesmivel tölteni az idejét, vagy azért, mert jólesik neki átélni az alkotás örömét, vagy azért, mert nagyon megnyugtatja az ilyen jellegű tevékenységek végzése.
Bár térségünkben viszonylag kevés szó esik róla, június 10-én ünnepeljük a kézművesség világnapját, amelyet a feljegyzések szerint először a perzsák vezettek be saját nemzeti ünnepükként, jóval később pedig a World Handicrafts Day megnevezést kezdték el alkalmazni, amely azonban állítólag sem a nemzetközi sajtóban, sem a különféle szakmai szervezeteknél nem talált megfelelő visszhangra, ezért nem terebélyesedett nemzetközi szintű mozgalommá. Azután 2014-ben a Kézművesek Világtanácsának ötvenedik évfordulója alkalmából az internetes lexikonokban foglaltak szerint az Erdélyi Kézmíves Céh indította újra a kézművesek világnapjának mozgalmát, és több szakmai fórummal egyeztetve június 10-ét jelölték ki a kézművesek világnapjává, azért éppen ezt a napot, mert ez volt a Kézműves Világtanács megalakulásának napja is egyben.
Ha a szükséges kézügyesség vagy a ráfordítható idő hiányában nem is kezdünk hozzá azonnal valamilyen saját kezűleg kialakított használati vagy dísztárgy elkészítéséhez, ha lehetőségünk van rá, a világnap alkalmából vásároljunk egy új kézműves terméket, és gyönyörködjünk egy kicsit benne, ha nincs, vegyünk elő egy régebbit, és csodáljuk meg újra, ilyen módon tisztelegve a készítője előtt, és felismerve benne nemcsak a keze nyomát, hanem a lelkének egy darabját is!

KÖRKÉRDÉS
Ön szokott kézműveskedni?
13% Igen, nagyon szeretem ilyesmivel tölteni az időmet.
9% Igen, jólesik átélni az alkotás örömét.
4% Igen, nagyon megnyugtat a kézműveskedés.
26% Nem, sajnos nem nagyon van időm rá.
48% Nincs kézügyességem, nem érdekel az ilyesmi.