2024. március 29., péntek

Urban Green

Szabadka nemrégiben két új köztéri szoborral gazdagodott. Ivan Antunović katolikus püspök egész alakos szobrát az elmúlt évben, míg Bíró Károly egykori polgármester szobrát pénteken adták át. Emellett a közeljövőben I. Petar Karađorđević szerb királynak is szobrot állítanak. Sorozatunkban városunk meglévő köztéri szobrait mutatjuk be.
Pénteken átadásra került Bíró Károly egész alakos szobra, így köztéri szobrainkat bemutató sorozatunk végére is pontot teszünk. Utolsóként egy modern köztéri szoboralkotást ismertetünk, amely több különlegességgel is rendelkezik. Ez az Urban Green elnevezésű szobor, amely a Zmaj Jovin és a Đuro Đaković utca sarkán található a Anya- és Gyermek-egészségvédelmi Szakszolgálat épülete előtt. E műalkotás újrahasznosított anyagokból, vasúti közlekedési táblákból készült, és ideiglenesen került köztéri elhelyezésre. Így az Urban Green többek között a környezetvédelemre és az újrahasznosítás fontosságára hívja fel a járókelők figyelmét.
A környezetvédelem egyik fontos eszköze az újrahasznosítás, mely eljárás során a már elhasznált hulladékot újra használható anyagokká alakítják át. Ennek köszönhetően pedig csökkenthető a természetes anyagok felhasználása. Az újrahasznosítás a művészetben is teret hódított. Számos kortárs művész használ fel ugyanis hulladékká vált tárgyakat alkotásaikban. A hulladékfeldolgozásnak ez talán az egyik legérdekesebb módja, hiszen a feleslegessé vált kacatok művészeti alkotásként kapnak új funkciót és jelentést. Ez az úgynevezett recycling art. Az e fajta alkotásokon keresztül a művészek általában a XXI. század legfontosabb problémáira hívják fel a figyelmet, mint például a környezetszennyezés, vagy a fogyasztói társadalom árnyoldalai.
Az Urban Greeen szobor Jugoslav Ćuga Sivić szabadkai költő, vizuális művész alkotása. A művész a Szerb Államvasutak négy elhasznált közlekedési tábláját alakította át virágszimbólumokká. A táblákat feketére festette, majd pedig vörös szimbólumokkal díszítette. Az alkotást az Authentic Vojvodina elnevezésű civil szervezet állította fel 2011. december 18-án. A civil szervezet tagjai aznap egy munkaakciót tartottak, melynek során rendbe tették a szakszolgálat körüli parkot, és tűlevelű növényekkel ültették be azt. Végül pedig a szobrot is elhelyezték a területen. A jelzőtáblákat beton alapba helyezték. Az akció megvalósítását a Tartományi Településrendezési, Építőipari és Környezetvédelmi Titkárság támogatta. A szobor egyébként ekkor csak ideiglenesen került köztéri elhelyezésre, de azóta is ott áll a helyén. A felállítás után két évvel, 2013-ban, az Ifjúsági Nap alkalmából a négy jelzőtáblát átfestették. Az alkotást szabadkai graffitiművészek tették színesebbé.
A köztéri szobrokat bemutató sorozatunk után legközelebb városunk szökőkútjait, csobogóit és emlékkútjait bemutató sorozatot indítunk útjára.