A koronavírus okozta gazdasági anomáliák kezelésével számos országban úgy próbálkoznak, hogy a kormányzat és a jegybank között létrejött egyfajta összehangoltság. A gazdaság normál működése időszakában nem alkalmazott, komplex megoldásokat tesz ez lehetővé. Ma már egyre világosabbnak tűnik, hogy az egyébként unortodoxnak tartott megoldások alkalmazása – megfelelő finomhangolás és hozzáértés mellett –, komoly segítséget jelenthet a válság elleni küzdelemben. A gazdasági válságok kezelésekor a gazdaságpolitikai intézkedéseknek a visszaesés csökkentésére kell irányulniuk. De valójában egy új gazdasági berendezkedés születését is jelentheti mindez.
Amikor egy ország pénzbőséget okozva veszi fel a harcot a gazdaság hanyatlása ellen, a belföldi kereslet növekedése nyitott gazdaságok esetében kiszivároghat a külföldi termelők irányában is. Ez a fajta kiszivárgás a kis és közepes, nyitott gazdaságokban különösen nagy lehet. A jelenség jelentősen ronthatja a fiskális intézkedéseinek hatékonyságát. A koronavírus megjelenése miatt 2020-ban újabb gazdasági válság rázta meg a világot. Ez a recesszió eltér a korábbiaktól. A 2008-as válság hatására kialakult a jelenleg bevetett válságellenes eszköztár elemeinek zöme. Az olyan hátráltató tényezők, mint a népesség elöregedése, a globális ellátási láncok újraszervezésének időigénye azonban korlátként jelenhetnek meg.
Nézőpont kérdése
A mostani helyzetnek is vannak nyertesei és vesztesei. Az emberek véleménye erről nem csak annak a függvényében változik, hogy az illető melyik társadalmi réteghez tartozik. Az önigazgatású szocializmus csődjét követően a kapitalizmusra hasonlító gazdasági berendezkedés formálódott nálunk. A kapitalizmusnak azonban nagyon sok, egymástól eltérő formája létezik. Ezek esetenként annyira különbözhetnek egymástól, hogy csak nagy általánosítással sorolhatjuk őket egy kategóriába. A szélsőségeket vizsgálva elmondhatjuk, hogy a kizsákmányoláson alapuló vadkapitalizmus mellett megkülönböztethetünk egy úgynevezett jóléti kapitalista modellt. Az előbbit eleve csak negatív jelzővel illethetjük. A jóléti modellek között pedig eltér egymástól az angolszász, az ázsiai és skandináv jóléti változat.
Mindemellett érdekes fejleménynek tekinthető, hogy a kínai gazdasági csoda egy diktatórikus politikai rendszer keretében fejlődött ki, az egyéni szabadságjogok jelentős korlátozása mellett. De Oroszországot is egy autokratikus rendszer keretében sikerült gazdaságilag konszolidálni. Dél-Korea és a többi ázsiai kistigris felemelkedésében is döntő szerepet játszott a tekintélyelvű politikai rendszer, és a domináns állami beavatkozás. Valószínűleg jelentősen hozzájárult ehhez az is, hogy a „régi” típusú kapitalizmusok elöregedtek, elkényelmesedtek.
Lesz-e „okoskapitalizmus”?
Milyen legyen a modern kori, a digitalizáció korában minden társadalmi csoport számára előnyös gazdasági berendezkedés. A megreformált kapitalizmusnak egyidejűleg kellene egyfajta globális gazdasági és kulturális rendszerként működnie. A gazdasági irányítás elsődleges szempontja nem lehet más – a kisvállalkozói szinttől egészen a nemzeti és nemzetek feletti gazdaságpolitikákig –, mint a bolygó és a rajta egzisztáló társadalmak egészségének megőrzése. Lehetőég szerint pedig a javítása is, hiszen „beteg” rendszerekből nincs hiány a bolygón. Olyan „okos” cégekre és nemzetállamokra, és azok élén olyan képzett és sokoldalú szemlélettel megáldott vezetőkre van szükség, akik döntéseik meghozatala során figyelembe veszik a tényt, hogy ők maguk is egy érzékeny egyensúlyon alapuló rendszer részei. A hosszú távú fenntarthatóság és közösségi érdekek is szempontot jelentenek. Ha néha ez utópiának is tűnhet, valószínűleg ilyen lesz majd a jövő kapitalizmusa.
A modernkori kapitalizmusban megfigyelhető, hogy az információ és a pénz keringése időnként kórossá válik. A várakozásokkal ellentétben ugyanis ez a folyamat nem a tökéletesebb verseny felé mozdította el a piacokat. Paradox módon éppen a dereguláció révén önmaga serkentette azoknak a pénzügyi központoknak a kialakulását, melyek a profitot és a megtakarításokat is gyorsan elszívják a perifériákról. Amikor pedig a hatalmas szereplők már túl nagyok ahhoz, hogy a piaci körülmények között esetenként természetesnek számító bukásuk, tönkremenésük megengedhető legyen, mesterségesen is életben tartják őket. Jó példák erre a hatalmas pénzügyi intézmények, vagy a szintén gigantikus gépkocsigyártók, de más ágazatokban is hasonló a helyzet. A kis- és középvállalkozó szektor viszont ilyen körülmények között nehezen tud növekedést felmutatni, annak ellenére, hogy sok esetben ők is jelentős állami támogatást élveznek. Az egészséges keringés visszaállítása lehet, hogy utópisztikus gondolat ma már, de ijesztő lehet abba is belegondolni, hogy teljesen kizárjuk a piaci törvények hatásait és egy mesterséges rendszert hozunk létre. A kommunista diktatúrák korábbi gyakorlatából ismert, hogy ez milyen veszélyeket rejt.
