2021. június 15., kedd

Hordalékok

A hatvanas években, bő fél évszázaddal ezelőtt ismerkedtünk meg a rádióval, merthogy akkoriban jutott villanyáramhoz a falu. Gyerekfejjel nem értettem, miért kell esténként sustorgó, zúgó-berregő Amerika Hangja rádiót és a Szabad Európát hallgatni – szakadozó, el-elhalkuló szöveggel –, amikor egész nap, rendszerint tisztán fogható a Kossuth, a Petőfi és az újvidéki rádió. Hamar megtapasztaltam hát, hogy a jó tájékozottságot csak a több forrásból érkező hírek szolgálják. Különösképp olyankor, amikor világraszóló események történtek, mondjuk Csehszlovákia megszállása 1968-ban, avagy másik látószögből nézve: baráti segítségnyújtás.

A saját sorsunkat rádió nélkül is megtapasztaltuk, mégis érdeklődve hallgattuk, miért olyan, amilyen. Ezt szolgálta az akkor még Novi Sad-i Rádió. A magyarországi csatornákkal összevetve máris rájöttünk, hogy az igazság igencsak képlékeny. A két nyugati adó pedig leginkább fejtetőre állította a hazai és a magyarországi ismereteinket. Nagyobb szimpátiával Jugoszlávia iránt. De ne higgyük, hogy ők mondták ki az igazságot! A kommunizmusellenes propaganda szolgálatába állították a valóságot, amit ez érdekből sokszor csorbítottak. Mégis okítottak a kételkedésre. Együttesen pedig azt láttatták, hogy milyen sokoldalú a szellem és az eszme, a valóság és az igazság. A hazugság meg nagyjából egyforma, csak a töltése különbözik. És némelyike azonnal lelepleződik.

Azt hiszem, ennyi információforrás – megtoldva a Magyar Szóval – elegendő eligazítással szolgált a hírek birodalmában.

A kabaré rendszerint árulkodóbban szólt a világról és a rendszer bukdácsolásáról, mint ahogyan a hírek tették. A híres Hacsek és Sajó után a nem kevésbé híres Jenő és Lujza küzdöttek meg a sajtó információival. Lujza asszony – így kezdvén kíváncsiskodását: Azt írja az újság… – magyarázatot kért a sajtóhírekre. Hol butaságából eredően, hol a hír körülményességéből kifolyólag. A magyarázatokból vagy megértette, vagy sem, hogy mi történik körülötte…

Manapság pedig, hasonló kaptafára húzva, a kabaréduó így indul: Bemondta a’ internet. Merthogy mostanság ha „nem mondja be” az internet, akkor az nem is létezik. De annyi mindent „bemond”, hogy már nem tudhatjuk, mi létezik, mert követhetetlen. Oda jutottunk, hogy műveletlennek és tájékozatlannak nem mondható emberek bambán állnak egy-egy név vagy fontos esemény hallatán, mivel „nem mondta be az internet” vagy a Facebook. Alighanem új mércék kellenének a tájékozottság megállapítására, meg fölmérés arra vonatkozóan, hogy mivel jár az, ha a mennyiség sehogyan sem akar átcsapni minőségbe. A hírdömping is olcsósággal jár. Meg látszattájékozottsággal.

Említettem már korábban az ilyesféle gondjaimat, most csupán az hozta elő belőlem, hogy érdemesnek véltem – néhány megrögződött emlék okán, úgy négy évtized múltán – újraolvasni Déry Tibor Újabb napok hordaléka címet viselő könyvecskéjét. Meglepődve böngésztem a negyvenöt-hat esztendővel ezelőtt papírra vetett sorokat: „Manapság a hírek oly szaporán érkeznek, hogy egy nap hordaléka felér régebbi idők akár egy egész esztendejének hozamával. (…) Köztudott, hogy a hírközlés telítettsége nem könnyíti, megnehezíti a tájékozódást. A hírek elfedik egymást, nem nyitják, eltakarják a látóhatárt, legjobb esetben közömbösítik egymás szavát.”

Kicsit odébb menve: „Fölösleges információk özönében élünk. (…) Így alakult ki az a különleges helyzet, hogy minél többet tudunk meg a világról, annál kevesebbet tudunk róla.”

És azóta is egyre többet és többet tudtunk meg a világról…