Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke az Informer televíziónak adott interjúban kijelentette: a választásokat akkor írja ki, amikor ő úgy határoz, és nem akkor, amikor ezt külföldi vagy illetéktelen szereplők elvárnák. Hangsúlyozta, hogy eljön az elszámoltatás ideje, amikor mindazoknak felelniük kell, akik megkísérelték aláásni az ország alkotmányos rendjét.
– Nem a saját politikai érdekeimet fogom szem előtt tartani, hanem Szerbia nemzeti érdekeit. Mint illetékes hatóság, akkor írok ki választásokat, amikor úgy döntök – nem akkor, amikor külföldiek vagy illetéktelenek próbálják ezt megparancsolni – jelentette ki Vučić.
Emlékeztetett arra is, hogy már másfél hónappal ezelőtt jelezte: az elszámoltatás ideje még hátravan.
– Tényleg azt gondolja bárki is, hogy következmények nélkül megszegheti a törvényt? – tette fel a kérdést.
– Azt hiszik, bolondot lehet csinálni belőlünk? Hogy a törvények mindenkire vonatkoznak, kivéve rájuk? Hogy egyeseknek be kell tartaniuk a közlekedési szabályokat, másoknak nem? Vagy hogy valaki nem felelős a Nišben történt bűncselekményekért, az üldözésekért? – sorolta a kérdéseket Szerbia elnöke.

Nyitókép: Korábbi felvétel/Beta