2025. július 12., szombat

Pénzmosással a vádolják a Szabványügyi Intézet igazgatóbizottságának volt elnökét

A belgrádi Felsőbb Ügyészség korrupcióellenes részlege vádat emelt Dušan R. ellen, akit még februárban helyeztek előzetes letartóztatásba azzal a gyanúval, hogy 2019. január 1-je és 2023. december 31-e között a bűncselekmény útján szerzett vagyont legális folyamatokba helyezze át, és így titkolja el, hamisan tüntesse fel annak illegális eredetét. Mindebben Miladin N. is segítette őt.

Mint arról az ügyészség közleményben beszámolt, 625 454 eurós és 5,36 millió dináros vagyonról van szó, amit újabb ingatlanok és járművek megvásárlására költött a vádlott. A saját és a családtagjai nevére vásárolta ezeket az ingatlanokat és ingóságokat. Mint a közlemény kiemeli, az így szerzett vagyon többszörösen túlhaladja azokat a lehetőségeket, amelyeket a törvényesen szerzett bevételével tudott volna megvalósítani a fent említett négy év alatt. Az ügyészség kérte a bíróságot, hogy erősítse meg Dušan R. bűnösségét, és kobozza el a férfi vagyonát.

Magyar ember Magyar Szót érdemel