2024. május 8., szerda

Csodás világunk a magyarság nézőpontjából

Kihirdették a Magyar szemmel fotópályázat nyerteseit, zentai és oromhegyesi a díjazottak között – Több mint tízezer pályamunka érkezett a felhívásra

Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága a közelmúltban hirdette meg Magyar szemmel című fotópályázatát. Az eredményhirdetésre tegnap került sor az online térben. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár beszédében kiemelte, a pályázóknak kevesebb, mint egy hónap állt rendelkezésükre a jelentkezéshez. Ennek ellenére nagy volt az érdeklődés, hiszen több mint 10 ezer fotó érkezett be a felhívásra.

– A Magyar szemmel című fotópályázatot azzal a céllal hirdettük meg április végén, hogy új formában kapcsoljuk össze a világ különböző pontjain élő magyarokat, erősítsük a köztük lévő kapcsolatot, és vizuális formában mutassuk be a magyarok jelenlegi helyzetét, érzéseit, hangulatát. A pályázat két fő témára épült: a minket körülvevő csodás helyek bemutatására és a járvány utáni újrakezdésre. A fiatalok az online tanulás témakörében is küldhettek fotókat – mondta el köszöntőjében Potápi Árpád János.

Mint kifejtette, a pályázat témái közül a Csodás helyek a környezetünkben volt a legnépszerűbb, hiszen erre 8446 fényképet küldtek be. Az Újrakezdés témakörére 1487, a Tanulni kell, szeretni kell című témára pedig 198 pályamunka érkezett a világ minden pontjáról. Például olyan helyszínekről küldtek be fotókat, mint Rio de Janeiro, Indonézia, Isztambul, Norvégia, Kanada, Spanyolország, Málta, Mauritius, Curaçao vagy a Kárpát-medence legtávolabbi szeglete.

– Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a világ teljes magyarságát sikerült megmozgatnunk, és megszólítanunk, és így bepillantást nyerhettünk a Föld szinte minden táján élő magyaroknak a  mindennapi életébe. Az óriási érdeklődésre és a rendkívül magas számú, kiemelkedően színvonalas pályamunkákra való tekintettel úgy döntöttünk, hogy a tervezett egy helyett két közönségszavazást indítunk a Külhoni magyarok közösségi oldalunkon. Nagy sikerrel zárultak. Emellett a szakmai zsűri által kiválasztott nyerteseken túl kiválasztottuk a Nemzetpolitikai Államtitkárság különdíját is, amelyet három kiemelkedően színvonalas alkotásnak ítéltünk oda. A beérkezett több mint tízezer fotóból összesen 101 került kiválasztásra, emlékezve a trianoni békediktátum 101. évfordulójára – hangsúlyozta Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

A fényképezőgéppel készült kép kategóriájában, az Újrakezdés témakörében második helyen végzett a zentai Nagy Róbert. A második közönségszavazás első helyezettje az oromhegyesi Srdić Igor lett.

A fotópályázat három kategóriájának győztesei, a Nemzetpolitikai Államtitkárság különdíjasai, valamint az első közönségszavazás nyertesei pénzjutalomban részesülnek. A második közönségszavazás nyertesei az anyaországi és a külhoni vállalkozók által felajánlott nyereménnyel lehetnek gazdagabbak. Az eredményekről részletesen a www.kulhonimagyarok.hu weboldalon olvashatnak.

A Magyar szemmel fotópályázat legszebb alkotásait ma, június 4-én, a budapesti Kossuth téren, a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyénél fogják kiállítani. Az ünnepélyes megnyitóra délelőtt 9 órakor kerül sor. Az alkotásokat a hétvégén is meg lehet majd tekinteni, valamint egy virtuális kiállítás keretében a www.külhonimagyarok.hu weboldalon is láthatóak lesznek.