2024. május 10., péntek

Milyen újdonságok várhatóak a személyi igazolványokkal kapcsolatosan?

A képviselőházi küldöttek a személyigazolványokról szóló törvény módosításáról vitáztak. Valentina Vulić, a belügyminisztérium közigazgatási ügyekért felelős részlegének vezetője ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy a chip nélküli személyigazolványokat továbbra is le kell cserélniük a polgároknak, amennyiben olyan fontos adatok változnak, mint a lakcím – írja a Szerbiai RTV.

Elmondása szerint a jelenleg is érvényben lévő törvény a lakcímre vonatkozó adatokat nem számította fontosnak.

A személyigazolványon minden adatnak a valós állapotoknak kell megfelelnie. Előfordultak már olyan esetek is, amikor a polgár nem végezte el a lakcím megváltoztatását, ennek ellenére pedig továbbra is használta a személyigazolványát – hangsúlyozta ki Vulić.

A chippel rendelkező személyigazolványokkal kapcsolatosan elmondta, hogy azokat nem kell lecserélni és a rajtuk meghatározott időpontig lesznek érvényesek. Amennyiben olyan fontos adatok változnak, mint a lakcím, akkor továbbra is a chippen keresztül lesznek megváltoztatva, mint eddig is.

Hozzátette, hogy az új törvényben foglaltak értelmében az egyik legfontosabb újítás a személyigazolvány elveszítésének bejelentésével kapcsolatos. Idáig az érvénytelen személyigazolványokat a Hivatalos Közlönyben jelentették meg, de az új szabályok szerint ezentúl ezt a belügyminisztérium internetes oldalán teszik meg.

Emellett újdonságnak számít még a chipes személyigazolványba történő elektronikus igazolások bevitele, amely az azonosítást és az aláírást jelenti. Ilyen módon a polgárok otthonról is benyújthatják kérvényeiket a rendőrségnek.

Vulić szavai szerint az útlevelet sürgős esetekben is kérvényezni lehet, amennyiben a polgár rendelkezik igazolással. Ez vonatkozhat sürgős gyógykezelésre, vagy szolgálati utazásra is, amely 48 órán belül elkészül. Hozzátette, hogy ha a polgár nem is rendelkezik igazolással, akkor is kérvényezheti a sürgős útlevél kiállítását, amely szolgáltatásért ötezer dinárt kell fizetni. Megszokott esetben az útlevél kiadása 3600 dinárba kerül a polgároknak.