2024. március 28., csütörtök

Búcsra és Gyulára látogattak online

Adán harminc kisdiák Kárpát-medencei online diáktáborban vett részt

A Cseh Károly Általános Iskola harminc adai és törökfalui 6., 7. és 8. osztályos tanulója kedden Adán egynapos online rendezvényen vett részt közösen a felvidéki Búcs község Katona Mihály Alapiskolájának tanulóival. Maksó Éva adai iskolaigazgató elmondta, hogy az online diáktábort az anyaországi Oktatási Hivatal szervezte a külhoni magyar tannyelvű köznevelésben részt vevő diákoknak a Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival elnevezésű projektum keretében. Az online program során bemutatkozott a két elemi iskola, majd a diákok részt vettek a gyulai Almásy-kastély látogatóközpont online tárlatvezetésén és múzeumpedagógiai foglalkozásán, a gyulai vár online tárlatvezetésén és rendhagyó történelemóráján, illetve egy irodalomórán is.

Az online diáktábor adai résztvevői

Az online diáktábor adai résztvevői

– Ez egy online diáktábor, amely tulajdonképpen helyettesíti azokat az utazásokat, amelyek a Határtalanul! programban voltak. A gyerekek korábban még tudtak utazni, viszont amióta a pandémia jelen van az életünkben, azóta ettől a lehetőségtől elestünk. Az anyaországi Oktatási Hivatal ezért kezdeményezte, hogy ezeket a táborokat átvigyük az online térbe – magyarázta Maksó Éva. – Az adai és egy búcsi általános iskola vesz részt ebben a pilotprojektben, meglátjuk, hogyan működik. Egyelőre nagy siker, mert a gyerekek nagyon jó dolognak tartják. A diákok 9 órától 14.30-ig különböző foglalkozásokon vesznek részt, és ellátogatunk Gyulára, az Almásy-kastélyba és a várba. Iskolánk azzal támogatja a foglalkozások megvalósulását, hogy biztosítjuk a helyszínt, és részt kívánunk venni a projektben. A program lebonyolításában közreműködik Sárosi Gabriella történelem, Ferencz Nacsa Xénia és Raffai Klára magyar szakos tanárnő, valamint jómagam és az informatikusunk, hogy az online térben otthonosan tudjunk mozogni. Göblös Péter osztálytanító egy nagyszerű filmet készített az iskolánkról és Ada községről, amely film bemutatott bennünket Búcsnak is – közölte az adai iskolaigazgató.