2021. június 18., péntek

Gőzerővel folynak a munkálatok a Mišelukon

Nagyban zajlanak a Mišelukon létesítendő Covid-kórház kiépítésének munkálatai. A hét minden napján 24 órában folyik a munka, erről pedig a helyszíni tudósítók is megbizonyosodtak – írja az Nsuživo.rs hírportál.
Az építkezésen már a magasba emelkedő betonoszlopok is a munka folyamatának gyorsaságáról tanúskodnak. A munkálatok befejezésének határidejét négy hónapban határozták meg, a kórháznak pedig hatszáz fekvőhelye lesz, melyek közül kétszázhúsz az intenzív osztályon kap helyet. A projekt értéke 4,15 milliárd dinár, a kórház mellett pedig egy kísérő infrastruktúra is kiépítésre kerül, valamint a szükséges megközelítést biztosító utak is. Az egészségügyi intézmény mintegy 19.500 négyzetméteren terül el.
Vučević polgármester bejelentette, hogy egy új helikopter-leszállóhelyet is építenek ezen a területen, amelyet a legsürgősebb betegek esetében használnának. A Mišeluk területének kiépítése továbbra is folytatódik majd, melynek során új utcákat és iskolákat is létesítenek a jövőben.
Vučić elnök az alapkő elhelyezésekor elmondta, hogy Vajdaságban jelenleg 170 fekvőhely van az intenzív osztályokon, az új Covid-kórházban pedig további 220 helyet biztosítanak, amely a tartományi kórházak teljes kapacitásának 56 százalékát teszi ki.