2024. április 19., péntek
ZOMBOR

Napelemparkot építene a város

Borhy Zsombor, Kaposvár alpolgármestere fogadta tegnap Zombor város képviseletét, melynek élén Antonio Ratković polgármester is elutazott a magyarországi városba. Tavaly kezdődtek el a tárgyalások egy 100 megawattos zombori napelempark létrehozásával kapcsolatban.

Pribilla Attila, Zombor segédpolgármestere, helyi projektvezető lapunknak nyilatkozva elmondta, tervezett napelempark mintegy 70-80 ezer háztartást tudna ellátni árammal.

– A projektum összértéke megközelítőleg 100 millió euró. Ennek létrehozásához Zombor rendelkezik megfelelő területtel. A CMC kínai nagyvállalat budapesti, európai regionális központjával kezdte meg a tárgyalásokat. Kaposváron tapasztalatcsere és a projektum megvalósulása céljából járt a zombori delegáció, ugyanis a Közép-Európában legnagyobbnak számító napelempark a magyarországi városban épült meg. Találkoztunk a CMC képviselőivel is, az egyeztető megbeszélés céljából. Kaposvár önkormányzata kifejezte segítő szándékát Zombor felé, elmondták, a projektum minden lépést készek jó tanácsokkal ellátni. A két város vezetése szeretné folytatni és elmélyíteni a kapcsolatokat – mondta segédpolgármester.