2021. június 25., péntek

Akarattal ráköhögött a volt feleségére, hogy megfertőzze

Letartóztattak egy 63 éves osztrák férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy koronavírussal fertőzte meg a volt feleségét, mindezt akarattal.

A gyanúsított, akinek a neve ismeretlen, direkt ráköhögött a 70 éves nőre, miután megtudta, hogy koronavírussal fertőzött. Az eset még tavaly novemberben történt, amikor a válófélben lévő házaspár még egy házban lakott.

A férfit súlyos testi sértés gyanújával ítélték el.

A linzi regionális bíróság szóvivője elmondta, hogy a gyanúsítottat 9 hónap börtönbüntetésre ítélték, három évre felfüggesztve. Emellett 1.000 eurós pénzbírsággal is sújtották, amiért megkárosította volt feleségét, aki szerencsére már felgyógyult a koronavírus fertőzésből.

A férfit emellett bíróság elé állították amiatt is, mert az áldozatnak könnyebb testi sérüléseket okozott, amikor a nyakánál fogva akarta rávenni arra, hogy hagyja el a közös házukat.