2021. június 23., szerda

Négy baleset egy nap alatt

Az elmúlt nap folyamán négy közlekedési baleset történt Újvidéken, hat személy sérült meg – írja a 021.rs hírportál.

Dr. Zoran Krulj, az elsősegély szolgálat szóvivője szerint az orvosi csapat első beavatkozására 10 óra körül került sor a Vojvoda Stepe sugárúton, ahol egy huszonnégy éves fiatal szenvedett könnyebb sérüléseket és a helyszínen ellátták.

A Zsidó utcában 13.10 körül történt közlekedési balesetben egy negyvenkét éves nő sérült meg, majd a helyszínen való ellátását követően a Vajdasági Klinikai Központba szállították.

A Goran Kovačić utca 7-es házszáma előtt 19.30 körül egy közlekedési balesetben három gépkocsi karambolozott. Egy huszonkét éves lány, valamint két harmincegy éves férfi szenvedett sérüléseket, valamennyiüket a helyszínen ellátták.

Néhány perccel később a Felszabadulás sugárút és a Népfront utca kereszteződésén egy harminchárom éves motorkerékpáron közlekedő személy is könnyebb sérüléseket szenvedett, akit szintén a helyszínen elláttak.