2025. május 9., péntek

Vulin: Amíg én vagyok a miniszter, nem legalizáljuk a kábítószereket

Aleksandar Vulin belügyminiszter kijelentette, hogy Szerbiában a biztonsági helyzet stabil és a bűnözés csökkenőben van. A védelmi és belügyi bizottság előtt mutatta be a rendőri szervek munkájáról szóló beszámolókat, amelyek 2020 októberétől decemberéig terjedtek, valamint a biztonság állapotáról is 2020 júliusától decemberig. A miniszter elmondta, hogy a politikai stabilitás minden más felett áll – írja az N1 hírportál.

Vulin elégedettségének adott hangot a Biztonsági és Információs Ügynökséggel (BIA) folytatott együttműködéssel kapcsolatban, majd hozzátette, hogy a rendőrség és a BIA egy szolgálatként működik és a sikereik közösek.

A 2020 októberétől decemberéig terjedő időszakban 10,5 százalékkal csökkent a bűnözés teljes aránya – mondta Vulin, majd hozzátette, hogy ez csak statisztika, de a legfontosabb, hogy a polgárok biztonságban érzik magukat.

Elmondása szerint a súlyos gyilkosságok 75 százalékára, a gyilkosságok 66,7 százalékára és a súlyos testi sértések eseteinek 90 százalékára derítettek fényt.

Ebben az időszakban két maffiagyilkosság történt, amely rekordidőn belül megoldásra került – mondta a miniszter, majd kihangsúlyozta, hogy a gyilkos a belgrádi TC Ušćeből Montenegróban van, a Belvilben történt gyilkosságot pedig mindössze hét nap alatt oldották meg, amelyet egy huszonegy éves fiatalember követett el.

Szavai szerint 16 százalékkal csökkent a családon belüli erőszak, összesen 1220 eset lett bejelentve, amelyek közül a legtöbb a házastársak között történik, ritkábbnak számít, hogy a gyerek követi el a bűncselekményt.

Az említett időszakban ugyanakkor 1884 kilogramm kábítószert foglaltak le és elmondása szerint a küzdelem sosem fog leállni.

Amíg Aleksandar Vučić az elnök és én pedig a belügyminiszter, addig sem a marihuána, sem pedig más kábítószer nem lesz legalizálva – jelentette ki Vulin.

Magyar ember Magyar Szót érdemel