2021. június 20., vasárnap

Autóút csonkítja meg a legrégibb utcát?

Tiltakoztak a muzslyaiak, mert a tervek szerint lebontásra kerülne néhány ház

Muzslyán elégedetlenséget váltott ki a Belgrád–Nagybecskerek–Újvidék közötti leendő autópálya közzétett terve. A dokumentum szerint ugyanis a munkálatok miatt néhány házat le akarnak bontani a falu legrégibb utcájában, illetve kerteket is elvennének az autóút szükségleteire.

A Felszabadulás utca lakói – ahogy mondják a „partiak” – tegnap a falu Lukácsfalva (Lukino Selo) felőli kijáratánál gyűltek össze, hogy kifejezzék nem tetszésüket az őket érintő bejelentés miatt. Máshol lehet, hogy örülnének a kártalanításnak, a 130 éves faluban azonban csak azt szeretnék, hogy megmaradjon nekik az, amit elődeik és jómaguk megteremtettek.

– Ha egy kerülőútról van szó, akkor miért nem kerüli meg a falut, vagyis a várost, mert a város részei vagyunk. Miért kell, hogy ennek az útnak a sarkát beépítsék a faluba. Úgy gondoljuk, hogy van hely. Mi több, Écska felé van három kilométer, itt pedig a Tiszáig 18 kilométer. Meg lehetett volna oldani, hogy pár száz méterrel arrább tegyék. Ha nekünk itt nem lesz kellemes az élet, akkor kinek fogjuk ezeket a telkeket eladni? Mennyi lesz ezeknek a telkeknek az ára? Ki fogja ezeket megvenni? Ki fog szívesen ide költözni? Ez azt jelenti, hogy az ingatlanunk árát biztosan leverik, ha így épül az autóút – mondta Jaksa Zoltán.

A leendő autópálya nemcsak a település egy részét csonkítja meg, hanem megnehezíti a közlekedést a muzslyai rét irányába, ami szinte az egész falut érinti. A polgárok aláírásgyűjtésbe fogtak, amelyet a helyi közösségben lehet aláírni.

– A tanács szerint a muzslyai polgároknak jogos a tiltakozása. De ez, semmiben sem ütközik a törvénnyel. Mert az illetékes minisztérium május 25-éig várja a véleményeket. Mi teljesen jogosan, az emberi jogokat védve, fogunk véleményt mondani. Vagyis, hogy nekünk mi felel meg, és mi nem, az autópályával kapcsolatban – mondta Palatinus Ervin tanácselnök.

A legnehezebb helyzetben az a néhány család van, akiknek a házait le akarják bontani.

– A legelső ház volt, amikor Muzslyát elkezdték kiépíteni. Most meg erővel le akarják bontani. Nem tudjuk, hogy mit csináljunk. Kihez forduljunk? – kérdezte Makai József.

– Mindkét házunkért megdolgoztunk, a szüleim és mi is. Az életünket fektettük bele a házba, és most egyszerűen csak eltűnik? – panaszkodott Olasz Katica.
Tóth Rozália szerint a közelben van annyi nádas, gyep és sárfészek, hogy arra mehetne az út. Ezért sem érti, hogy miért kell a házakat lebontani, illetve a kerteket elvenni.

– Mindenkinek a saját otthona, akármilyen is, a legjobb, a legszebb és a legkomótosabb. Nem kaptunk mi annyi segítséget az államtól, hogy most ilyen könnyen elvegyék tőlünk mindazt, amit nagy nehezen megteremtettük – hangsúlyozta Rozália.

A tervek szerint, kínai támogatással, az autóút kiépítése már ez év végén elkezdődhet.