2021. június 20., vasárnap

Demokrácia az iskolában

Az iskola tipikusan nem az a hely, amiről a demokrácia jut a legtöbb ember eszébe. Hogyan is lehetne demokratikus, hiszen épp az a lényege, hogy a tanár tanít, a diák tanul. Ennek a felállásnak alapvető feltétele a tekintélyelvűség. Csak úgy lehetséges a tudás átadása, ha a gyerekek „hallgatnak” a tanárra, megteszik, amit mond nekik. Rend és fegyelem kell hogy legyen az iskolában, hiszen a diákok jóval többen vannak, mint a tanárok, ebből következik, hogy csak úgy működhet a rendszer, ha a tanár tekintélyét a diákok tiszteletben tartják. Manapság azonban leginkább arról hallunk, hogy a diákok fegyelmezetlenek, tiszteletlenek az iskolában, nem tanulnak, és nem is tudnak semmit. Ha az ember kicsit is elgondolkodik ezen, nem nehéz rájönnie, hogy valami nem jól működik, és ezt tudja is mindenki, de keveseknek van elképzelése arról, hogy mivel van baj, és min kellene változtatni.

Egy személyes helyzet miatt kénytelen voltam egy – ezzel a témával kapcsolatos – kérdésen elgondolkodni: van-e helye a demokráciának az iskolában, egyáltalán hogyan lehet egy iskola demokratikus hely?

Macskovity Tatjana: Én így vigyázok a bolygónkra (Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Szabadka)
Macskovity Tatjana: Én így vigyázok a bolygónkra (Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Szabadka)

Az egyik legáltalánosabb közhely az iskolával kapcsolatban az, hogy az életre nevel. Ebből következhet az az alapvetés, hogy az iskolában a demokratikus társadalom működését kell megtanítani, mégpedig úgy, hogy megéljük azt. Hiszen a legtöbben tudjuk, hogy azt tanuljuk meg igazán, amit csinálunk. Az a tapasztalatom, hogy a mi társadalmunkban jellemzően a demokráciát az anarchiával azonosítják, ami nem meglepő, hiszen diktatúrához, tekintélyelvűséghez szokott nép vagyunk. Az iskolában ez a gyakorlat abban nyilvánul meg, hogy például a diákoknak az órán fegyelmezetten a helyükön kell ülniük, maximum ketten ülhetnek egy padban, a padok szigorúan egymás mögött helyezkednek el, minden gyerek a tanár felé fordulva, egyenesen ül. Nem beszélget, nem iszik, nem eszik. Azt megteheti az ötperces szünetben. Ha nem így néz ki egy osztályterem óra alatt, az azt jelenti, hogy ott káosz, anarchia van, a tanár nem tud fegyelmet tartani, és természetesen ott nem is folyhat érdemi munka. Ilyen a rendes iskola. Ez az elvárásuk a tanároknak is, a szülőknek is.

Ennek ellenére azt gondolom, hogy lehet érdemi munkát végezni úgy is, ha a gyerekek óra közben ide-oda járkálnak, ha isznak, sőt ha esznek óra közben, akkor is. A középiskolában az alatt a négy év alatt, amíg velünk vannak a diákok, éppen arra lehet ránevelni őket tanári példán keresztül, hogy felismerjék a tudást, az elhivatottságot, az emberséget, a törődést, az odafigyelést, és megértsék saját tapasztalataik során, hogy az elvégzett munka az ő saját érdekük, amit megtanulnak, az számukra hasznos és fontos. Nagyon elkeserítő – szinte pályaelhagyásra késztető – az, hogy még mindig nem értjük, hiába ülnek a gyerekek egyenes háttal nyolc órán keresztül síri csendben a padjaikban, figyelnek a tanárra, írnak, felelnek órán, ez távolról sem jelenti azt, hogy tudni fogják egy év múlva is azt, amit most fegyelmezetten hallgatnak, és azt sem, hogy ha kilépnek az iskolából, tisztelettel gondolnak a tanáraikra. Azt viszont teljes bizonyossággal jelenti, hogy egy életre megtanulják, a rangban felette állónak nem szabad ellentmondani, csendben bólogatni kell, ki kell szolgálni őt.

Nézetem szerint a tanár egyenrangú partnerként tekintsen a diákra, jóindulattal, őszinte figyelemmel viszonyuljon hozzá! A diákok nyelvén érteni kell, mert különben elszabadulhat a pokol, tudunk számtalan ilyen esetet. Ám azt a tanárt, aki megszólítja diákjait, aki kifejezi irántuk való megbecsülését, a diákjai tisztelik, és különösebb fegyelmezés nélkül is figyelnek rá. Abból ugyanis, hogy látják a tanár saját tantárgya iránti elkötelezettségét, hogy feléjük is megértéssel fordul, egyszerűen mint ember az emberhez, megérzik, megértik, hogy mindez értük van, nem pedig ellenük. És ez pontosan elég ahhoz, hogy tiszteljék ne csak az iskolában, hanem akkor is, ha kilépnek onnan, sőt ha befejezik azt.

A demokratikus társadalom csak belátáson, megegyezésen működhet, azt a rendszert, ami parancsteljesítésen alapszik, és elvárt tiszteleten, nem demokráciának hívjuk. Jó lenne, ha egyre több olyan iskola lenne az országban, ahol a demokratikus társadalom működésére nevelik a gyerekeket!