2024. március 29., péntek

Középpontban az idős- és családtámogatás

Magyarkanizsán tárgyaltak az elöljárók

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere és Bicskei Ibolya, a községi tanács szociális védelemmel megbízott tagja fogadták csütörtökön az elöljárókat, hogy fontos, a szociális szférát, az időseket és a családokat érintő támogatási lehetőségekről folytassanak megbeszélést. Milivoj Linjački, az Észak-bánáti közigazgatási körzet vezetője és Radoš Pejović, a Tartományi Szociálpolitikai, Demográfiai és Nemi Egyenjogúsági Titkárság titkárhelyettese szakmai megbeszélésre utazott a Tisza-parti városba, hogy az aktuálisan felmerülő problémákat érintve és egyáltalán az életminőség jobbá tétele okán eszmecserét folytassanak.

A tárgyalás után Fejsztámer Róbert polgármester foglalta össze a megbeszélés sarkalatos pontjait:

– A látogatás fő célja az volt, hogy fölmérés készüljön a község szociális programjairól, hogy hogyan és milyen formában tud viszonyulni az önkormányzat a szociális programokhoz, ami a község területén megjelenik. Értendő ez alatt az, hogy a gyerek születésétől kezdve egészen az idős korig milyen szolgáltatásokat tud biztosítani az önkormányzat, melyekkel az ő életüket próbálja egy kicsit megkönnyíteni. Ezek a programok, ha a gyerek születésétől kezdve nézzük, akkor az egyszeri pénzügyi támogatásokkal kezdődnek. A babacsomagokkal folytatódnak, a középiskolásoknak és egyetemistáknak szánt ösztöndíjprogramot is ide kell sorolnunk, és a munkába állást elősegítő akcióterveket és programokat, majd pedig az idősek gondozásának és otthon ápolásának támogatásával zárul az önkormányzati hatáskör – magyarázta a polgármester, aki szerint sikeres tárgyalást folytattak, és bízik benne, hogy a 2022-re készülő szociális stratégiában néhány javaslatuk majd megjelenik, és projektekbe öntve az önkormányzatok meg is tudják helyi szinten valósítani. Hogy konkrétan mit lehet ennek kapcsán tudni, a polgármester a következőket mondta:

– Magyarkanizsa különleges helyzetben van, ugyanis a határ közelsége miatt sokan dolgoznak külföldön, akár ingázók is, így nagyon sok az egyedül maradt idős személy, akikkel az önkormányzat is szeretne foglalkozni. Ezt szeretnénk mi intézményes és törvénnyel meghatározott formában látni és kezelni. Arról is beszéltünk, hogy miként tudnánk a családokat még inkább támogatni, akár a magyarországi családtámogatási modelleket is figyelembe véve – hangsúlyozta Fejsztámer Róbert a megbeszélés végén.