2024. május 11., szombat

Óvjuk az elért eredményeket!

Projektum a Palicsi- és a Ludasi-tó biodiverzitásának és vizének megőrzéséért

A Föld világnapja alkalmából tegnap a Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény, a Palics–Ludas Közvállalat, és a szabadkai Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat képviselői sajtótájékoztatón számoltak be az Ecolacus elnevezésű projektum keretében megvalósult eredményekről. Mint ismeretes, Németország kormánya a Német Fejlesztési Bankon keresztül 2015-ben 6,5 millió eurót hagyott jóvá a projektumra, amely számos kisebb-nagyobb beruházást foglal magában. A projektum részeként, amely a Palicsi- és a Ludasi-tó biodiverzitásának és vizének megőrzését célozza meg, gyermekprogramokat is szerveztek, amelyek tegnap fejeződtek be.
A gyermekprogramokról Nebojša Markez, a Naša Radost igazgatója elmondta, hogy az intézmény 3 és 6 éves kor közötti gyermekekeinek szerveztek környezetvédelmi programokat. Ezeken keresztül a legkisebbek a környezetvédelemről és a víz megóvásának szükségességéről tudhattak meg több információt.
– Az iskolás előtti kor a gyermekek életében fontos szakasz. Az ebben a korban szerzett tudás egész életükre elkíséri őket. E projektumnak köszönhetően a gyermekek valami nagyon lényegeset visznek majd magukkal: tudást az élet legfontosabb alkotóeleméről, a vízről – mondta az igazgató.
A megtartott gyermekprogramokat a projekt PR-csapatának két tagja, Petar Doroslovački és Marija Šustran ismertette. Elmondták, hogy a gyermekeknek a többi között rajzversenyeket, vetélkedőket, műhelymunkákat, filmvetítéseket szerveztek, amelyeken rajzolhattak, kézműveskedtek, és megtanulhatták azt, hogy hogyan kell nyilatkozatot adni a sajtónak.
Sugár György, a Vízművek igazgatója kiemelte, hogy a közvállalat Aquarius elnevezéssel húsz évvel ezelőtt már elindított egy oktatási programot, amely az iskoláskor előtti és az általános iskolás gyermekeknek szól. A vállalat egyik fontos célja ugyanis, hogy a gyermekekből tudatos fogyasztókat neveljenek, akik észszerűen használják fel az ivóvízkészleteket. Elmondta továbbá, hogy az Ecolacusnak köszönhetően elkészült a palicsi szennyvízhálózat. Így lehetővé válik a Palicsi- és a Ludasi-tó, mint ökológiai egység megóvása, ugyanis ezentúl nem ömlik szennyvíz a tavakba.
Dobó Márta, a Palics–Ludas Közvállalat igazgatója arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a projektum keretében a közvállalat szakemberei az elmúlt évben több, mint nyolcvan tonna invazív halfajt távolítottak el a Palicsi-tóból. Erre a célra a projektum keretében a vállalat egy csónakot és a lehalászáshoz szükséges hálókat és egyéb felszereléseket is kapott. Továbbá a tó keleti partján épül egy 1350 méter hosszú kerékpárút, valamint körülbelül ugyanilyen hosszú út a nyugati parton is. A tervek szerint a kerékpárutak novemberre készülnek el.
Végezetül Marko Stojčić projektmenedzser arra hívta fel a figyelmet, hogy a fenti eredmények megvalósításához sok ember szorgos munkájára és szakértelmére volt szükség. Ezeket a nehezen elért eredményeket azonban az emberi felelőtlenség gyorsan romba döntheti.
– Azért küzdünk például, hogy a Palicsi-tóba visszatelepítsük az őshonos fajokat. Ezen a területen az eddig nehezen elért sikereink pillanatok alatt tönkretehetők az illegális halászattal. Ezért minden szabadkai és palicsi lakost arra kérünk, hogy óvják a projektum eredményeit – intézte szavait a lakosságához a projektmenedzser.

Dobó Márta, Nebojša Markez, Sugár György és Marko Stojčić

Dobó Márta, Nebojša Markez, Sugár György és Marko Stojčić