2024. március 28., csütörtök

Újabb megállapodást köt Szerbia a Nemzetközi Valutaalappal

Az IMF továbbra is sürgeti a közvállalatok és az adóhivatal reformját

Aleksandar Vučić államfő tegnap videókapcsolat útján folytatott megbeszélést a Nemzetközi Valutaalap Jan Kees Martijn vezette küldöttségével. Egyetértettek abban, hogy Szerbia legfontosabb célja megőrizni a pénzügyi téren nehezen megszerzett tekintélyét, és folytatni a felelős fiskális politikát, hogy az államadósság ne haladja meg a bruttó hazai termék 60 százalékát. A véleménycserén nagy figyelmet szenteltek a gazdaságot és a lakosságot segítő kormányintézkedéseknek, melyek révén sikerült megőrizni a makrogazdasági stabilitást, sőt növelni a foglalkoztatást.

Martijn kijelentette: a múlt év egyik legjobb eredményét Szerbia mutatta fel, így azon ritka országok közé tartozik, melyek esetében az IMF tavaly óta nem változtatott a gazdaság 5 százalékos növekedését számító előrejelzésén. Vučić elnök meggyőződésének adott hangot, hogy gazdasági bővülés tekintetében az idén is sikerül a legjobb három vagy négy ország közé kerülnünk. Mint mondta, az új megállapodással az a legfontosabb cél, hogy megőrizzük az eredményeket, és támogatást nyerjünk a szerkezeti reformok folytatásához is.

Az újabb tárgyalási sorozat április 12-én kezdődött, amikor az IMF-küldöttség szintén videótalálkozón tanácskozott  Jorgovanka Tabaković bankkormányzóval, valamint Siniša Mali pénzügyminiszterrel és munkatársaival. 19-én Zorana Mihajlović bányászati és energiaügyi miniszter ismertette a küldöttséggel az energiaszektor új törvényeit, beruházásait, valamint a Szerbiai Villanygazdaság és a Srbijagas közvállalat átszervezésének folyamatát. 20-án Ana Brnabić kormányfő a Valutaalap Szerbiával megbízott delegációjának online kapcsolat útján elmondta: a járvány miatti gazdasági helyzetre való tekintettel Belgrád kivételes jelentőségűnek tartja az IMF-fel kötendő újabb megállapodást, mert ez biztosítja az ország hitelét, gazdálkodásának átláthatóságát, erősíti a külföldi beruházók bizalmát, és elősegíti a szerkezeti reformok befejezését meg a stabil pénzügyi helyzet fenntartását. A kormányfő egyebek között arról tájékoztatta Jan Kees Martijnt, hogy az első negyedévben jobb gazdasági eredmények születtek annál, amit a költségvetés elfogadásakor terveztek, ezért a kormány bízik abban, hogy megvalósul a tervezett 6 százalékos gazdasági bővülés. A megbeszélésről kiadott közlemény szerint Martijn kiemelte: a járvány miatti nehézségek ellenére Szerbia stabil, gazdasága gyorsan talpra állhat, tavalyi eredményei a kormány gazdaságélénkítő csomagjának köszönhetően jobbak a vártnál. Az IMF részéről a következő időszakban a közvállalatok és az adóhivatal reformja lesz a legfontosabb elvárás.

Az IMF-nek a hónap elején közzétett idei gazdasági előrejelzése szerint Szerbia bruttó terméknövekedése  2021-ben 5, jövőre pedig 4,5 százalékos lehet (januárban ugyanennyit jeleztek). Szintén valutaalapi számítás, hogy az infláció nálunk az idén 2,2, jövőre pedig 2,4 százalék körül alakul. Ez megegyezik a szerbiai jegybank inflációs céljával, vagyis a 3, plusz-mínusz 1,5 százalékot előirányzó tervvel.