Szerbiában eddig több mint 900 ezer okos villanyórát szereltek fel, számuk pedig az év végére várhatóan eléri az egymilliót. A fogyasztók hamarosan óránkénti bontásban is nyomon követhetik áramfogy...
Belföld
Tegnap megkezdődött a Részvényalapból járó pénz kifizetése. A jogosultak között azonban olyanok is vannak, akik időközben elhunytak, az utánuk járó összegre örököseik is jogosultak lehetnek – írja...
Aleksandar Vučić kijelentette, hogy az ENSZ-közgyűlés szerdai ülésén a Szerbiát az elmúlt évtizedekben ért számos igazságtalanságról, valamint a nemzetközi közösség Szerbiával szembeni elfogult és...
A határrendészet 5.15 órai tájékoztatása szerint a személyforgalomban nincs várakozás a szerbiai határátkelőkön, a teherforgalomban azonban az ország elhagyásakor több helyen is többórás torlódás a...
Szerbiában ma hideg reggelre, napközben pedig mérsékelten vagy erősen felhős, többnyire száraz időre lehet számítani. Az ország nyugati, keleti és déli részén helyenként gyenge eső is előfordulhat.
A naptár szerint még tart a nyár, Kopaonikon azonban már téliesre fordult az idő: megérkezett az idény első havazása.
Az első hópelyhek fehérre festették a hegyet.

