2025. december 2., kedd

Belföld

Archív felvétel

Vita a lakáshitelekről és a hadseregről

A fiataloknak szánt kedvező, egyszázalékos önrészt igénylő lakáshitelek támogatására az állami költségvetésből erre az évre 400 millió eurót különítettek el, amivel eddig 4033 fiatal, illetve fiata...
Tóbiás József meggyújtotta az első gyertyát/Gergely Árpád felvétele

Meggyújtották a hit gyertyáját

A Törökkanizsáért Egyesület szombaton késő délután tartotta meg a már hagyománynak számító közös, adventi gyertyagyújtást. Az eseményt a szokásokhoz híven Törökkanizsa szívében, a Szent György-temp...

Kedden leállhat a pancsovai kőolaj-finomító

Nem látok semmilyen logikát abban, ahogyan Amerika viszonyul Szerbiához, főként azok után, amilyen garanciákat biztosított a szerb állam – mondta Aleksandar Vučić szerb államfő a vasárnapi sajtótájékoztatóján a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) ellen bevezetett szankciók következményeivel kapcsolatban. A NIS ugyanis arra kérte az amerikai adminisztrációt, hogy adjanak ki tanúsítványt, amely biztosítaná a vállalat további működését.