2021. május 14., péntek

Orosz televízióműsor készül Szerbiáról

A Szerbiai Idegenforgalmi Szervezet (TOS) fogadja a legnézettebb orosz Egyes csatorna televíziós stábját. A projekt befejezését követően a filmet az említett televíziós csatorna Más emberek élete című műsorban fogják bemutatni – írja a Vajdasági RTV.

Az országban való tartózkodásuk során a stáb tagjai megtekintik Belgrád nevezetességeit, ahol felvételezik az erődítményt, a Szent Száva templomot, a Knez Mihail utcát, a Nikola Tesla múzeumot és a belgrádi piacot is.

A Belgrádi Egyetemen folyó munkára is hangsúlyt fektetnek majd, amelyen belül tervezik a Rektorátust, az egyetemi várost és a Gépészeti Kart is felvételezni. A stáb megtekinti Rednek települését is, ahol a fürdőközpontot és a helyi borászatokat is megörökítik.

A Más emberek élete című műsor különféle népek életmódjának bemutatásáról szól. Bemutatja a természeti szépségeket, a kulturális-történelmi érdekességeket és minden mást is, amely az adott országot különlegessé és vonzóbbá teszi a turisták számára.

A műsort az orosz nemzeti televízió Egyes csatornája közvetíti minden vasárnap, amelyet mintegy 330 millió ember követ nemcsak Oroszországban, hanem Fehéroroszországban, Kazahsztánban, Ukrajnában és a kábeltelevízión keresztül a világ más országaiban is. A műsor rendezője az orosz nemzeti televízió csillaga, Zsanna Badojeva.