2021. május 15., szombat

Szemfényvesztés szülte igazság

A minden területen a gépiesítésre összpontosító országokban a jogászok mind jobban aggódnak amiatt, hogy az egyre népszerűbb, jogi szolgáltatásokat nyújtó szoftverek okán beszűkül munkavégzésük, illetve hivatásuk tere, és eddigi feladataik egy részét „gépek” veszik át. A témában egyelőre csak kevés elemzés készült, ám ezek szerzői egyetértenek azzal kapcsolatban, hogy egyelőre indokolatlan „eltemetni a jogászokat”, vagy hivatásváltásra ösztönözni őket, hiszen habár ezek a felhasználások valóban olcsóbbak és gyorsabbak lehetnek az embernél, utóbbi, a vitás jogi kérdések szempontjából is meghatározó attribútumait – empátia, rugalmasság, kreativitás, az alternatív megoldások keresése –, nem helyettesíthetik. Azt nem tudom, hogy országunkban mennyire terjedtek el a hasonló felhasználások – a rendelkezésre álló adatok meglehetősen szegényesek –, ám a gyakorló jogászok, elsősorban az ügyészek és a bírák helyettesítésére tett kísérletek mind egyértelműbbek.

Az utóbbi években a karaktergyilkosság és az érdemi büntetőeljárás akadályozásának a szempontjából „hatékony” média-büntetőeljárások mellett a hatalmi politikai struktúrák vezetőinek vezénylésével divattá vált, hogy büntetőjogilag vitás kérdésekben a poligráf dönt az adott személy felelősségéről. Ezek a folyamatok az elmúlt hetekben soha nem látott méreteket öltöttek. A Veljko Belivuk letartóztatását követően ki-, vagy meghallgatott személyekről mind megtudtuk, hogy közülük ki utasította el a hazugságvizsgáló használatát, majd a közfolyamatokat, valamint a közhangulatot alakítók ebből rendre le is vonták a megfelelő következtetéseket. Aki nemet mondott az említett berendezéssel való, egyébként önkéntes alapon végrehajtandó vizsgálatra, az legjobb esetben csupán gyanús, ám egyes felfogások szerint ezen döntése felér bűnösségének az elismerésével. Ha pedig valaki „átmegy” a hazugságvizsgálón, vagy esetleg maga kéri annak használatát, az ártatlan, vagyis automatikusan megkérdőjeleződik felelőssége további kivizsgálásának az indokoltsága – legalábbis a közvéleménynek tálalt hírekben. Ebből a gondosan elültetett és ápolt logikából kiindulva talán a nemi erőszak elkövetésével összefüggésbe hozott Branislav Lečić ellen sincsen értelme eljárást indítani, hiszen miután saját kérésére „poligráfra tették”, csókot küldve a közvéleménynek, közölte: átment.

(Illusztráció – kurir.rs)

Nem az előbb említett színész, ellenzéki politikus az első, aki önként jelentkezett a poligráfos kihallgatásra. Aleksandar Vučić 2015 végén hallgattatta ki magát ezzel a berendezéssel, azt követően, hogy napvilágot látott az állítás: a Kurir napilap volt igazgatóját, másokkal egyetemben, fenyegetés és zsarolás által próbálta rákényszeríteni, hogy hozzon nyilvánosságra kompromittáló értesüléseket a lap tulajdonosáról. Az akkori kormányfő esetében, az akkori belügyminiszter elmondása szerint, a hazugságvizsgáló megállapította, hogy nem követte el az említett vétséget. Ezzel pont került az említett afférra, legalábbis ami Aleksandar Vučićot illeti. Szintén az SZHP elnöke volt az, aki a „sikeres poligráfos kihallgatás” okán Oliver Ivanović koszovói szerb politikus meggyilkolásának ügyében ártatlannak minősítette Milan Radojičićet. Marko Đurić haladó pártbeli politikus még egy lépéssel tovább ment és közölte: „A poligráf megállapította, hogy Radojičić nem gyilkolta meg Oliver Ivanovićot.”

Ahogyan a hatalom az igazság felkutatása iránti vágya, úgy a poligráf pontosságába és jelentőségébe vetett hite is igencsak szelektív. Amikor az Európában is nagy visszhangot keltő Jovanjica-ügyben, továbbra is érthetetlen okokból kifolyólag, a leleplező rendőrségi akció levezényléséért felelős két rendőrségi vezetőt kétszer is poligráfos vizsgálatnak vetették alá – és mindkétszer átmentek azon –, Aleksandar Vučić megjegyezte: „Majd a valódi poligráfos vizsgálat és a valódi kérdések mutatják meg, hogy vajon igazat mondtak-e, noha a poligráf egyébként sem bizonyítási eszköz.”

A mostanra szinte természetfeletti tulajdonságokkal bíró mitológiai lénnyé előléptetett poligráf nem azt állapítja meg, hogy ki hazudik és ki mond igazat, hanem az emberi testben a feltett kérdések következtében végbemenő változásokat méri, több élettani reakcióra összpontosítva. A szakirodalom szerint a korszerű hazugságvizsgáló berendezések több mint 90 százalékban pontosak, ám mivel minden ember egyedülálló, a legkülönbözőbb helyzetek állhatnak elő. Megtörténhet, hogy az egyébként is szorongásra hajlamos személy szervezete, a különben sem mindennapinak nevezhető helyzetben, olyan reakciókat produkál, mint azoké, akik hazudnak, de a fordított helyzet is előállhat: az érzelmeiket és a reakcióikat egyébként is sikeresen uralmuk alatt tartó személyek úgy hazudnak, hogy közben semmilyen változás nem megy végbe a szervezetükben. A poligráfos vizsgálat eredményének tekintetében az is rendkívül fontos, hogy mennyire szakképzett az azt végző személy és milyen kérdéseket tesz fel. A poligráf korlátozott képességei okán pontosan meghatározták azoknak a személyeknek a körét – egyebek mellett a súlyos szív-, vagy tüdőbetegségben szenvedők, az ittas, vagy drogos állapotban lévők, azok, akik nyugtató hatása alatt állnak, vagy zaklatott állapotban vannak –, akik esetében el sem végezhető a vallomás-ellenőrzésnek ez a módja. A napokban a téma kapcsán, a poligráf valódi szerepét elemezvén, egy ügyvéd megjegyezte: a rendőrség főképpen akkor folyamodik a hazugságvizsgálathoz, amikor az adott ügyben kevés bizonyíték áll rendelkezésére.

Hiába ismétlik jogászok vagy belügyminisztériumi alkalmazottak, hogy a poligráf Szerbiában nem eszköze a bizonyításnak – mindenekelőtt a nyomozószerv munkáját segíti –, az elmúlt évek kitartó „felvilágosító kampányának” folyományaként mára a közvélemény az igazság egyetlen forrásaként tekint arra. Miután Dragan Đilas az egyik hatalomközeli médium újságírójának kérdésére válaszolva elutasította, hogy az ellene egyelőre kizárólag a Szerbiai Képviselőházban és az említett médiumokban elindított „büntetőeljárásban” poligráfos vizsgálatnak vesse magát alá, az N1 tévé mini közvélemény-kutatásában megkérdezett átlagpolgárok mindegyike azt mondta, hogy ennek okán semmi kétség nem fér Đilas bűnösségéhez – még ha egyelőre azt sem tudjuk, hogy pontosan miért bűnös, hacsak maga a gazdagság nem bűn.

Elgondolkodtató, hogy a hatalmi struktúrák bizonyos képviselői, akik nem riadnak vissza a részben vitathatatlanul a közbutítás céljával végzett szemfényvesztéstől, más helyzetekben és más témák kapcsán felháborodottan dorgálják a népet, amiért a tudomány által bizonyított tények helyett az összeesküvés-elméleteknek adnak hitelt. Lám, a fagyi olykor valóban visszanyal.