2024. március 29., péntek

A Tarcal-hegyen fog áthaladni az ország leghosszabb alagútja

Szerbia és Kína közös egyezményt írt alá a Tarcal-hegyi átjáró kiépítésére, ezzel egyidejűleg aláírták a Tarcal-hegyi átjáró projektjéről szóló együttműködési megállapodást a kínai China Road and Bridge Corporation (CRBC) vállalattal – írja az Nsuživo.rs hírportál.
A projekt megkönnyítené a közlekedést, valamint tehermentesítené a lakott területeket és a Tarcal-hegyi Nemzeti Parkot is. Legfontosabb célja viszont a Tarcal-hegyen való áthaladás megoldása, mely naponta tíztől tizenkétezer gépjármű áthaladását jelenti. A hegyben egy 3,5 kilométer hosszú alagutat is építenek majd, amely a leghosszabb lesz az országban. Ezzel a megoldással a nemzeti parkot és Ürög városát is megkímélik a nagy forgalomtól.
Egy belgrádi cég vállalta a projekt kidolgozását, mely 47,7 kilométer hosszúságú útszakaszt foglal magába, és négy fázisban épül majd ki.
Az első szakasz az E-75 autópálya csomópontja és Paragovo között lesz, amelyen belül még egy útszakaszt terveznek építeni a Žeželj-hídtól az E-75 autópályáig. A második szakasz a Paragovo és az árpatarlói (rumai) elágazás kezdetéig terjed, amelyhez egy körforgalmat is kiépítenek a Vrdnik felé vezető út bekapcsolásához. A harmadik szakasz a kátyi csomópont és Pétervárad közötti utat foglalja majd magába. Az utolsó szakaszt pedig egy kerülőút fogja jelenteni, amely Árpatarló körül fog húzódni.
A tervek szerint április végén elkezdődnek a munkálatok, a befejezésre előrelátott határidő pedig 48 hónap. Az Újvidék és Árpatarló közötti gyorsközlekedés projektjének megvalósításával a kínai CRBC vállalatot bízták meg, a munka pedig 606 millió eurót tesz ki.
Ez az útszakasz összeköti majd Vajdaságot Szerbia nyugati és észak-nyugati részeivel és olyan fontos regionális központokkal, mint Újvidék, Árpatarló, Szabács, vagy Loznica. Emellett közvetlen kapcsolatot jelent Bosznia-Hercegovinával, Horvátországgal és Romániával is.