2021. június 15., kedd
ÓBECSE

Fásítási akció jövő szombaton

Tegyük zöldebbé Óbecsét! elnevezéssel fásítási akciót szervez a The Mighty Mighty Bechejs Polgári Egyesület, az első ültetés jövő szombaton (március 13-án) lesz. Siniša Tomić, az egyik kezdeményező elmondta: terveik szerint ezen a napon 1000 fehér kőrisfacsemetét és más őshonos fafajtát (akácfát, hársfát, tölgyfát stb.) szeretnének elültetni az önkéntesekkel.

Azok, akik szívesen lennének a részesei ennek a kezdeményezésnek, többféleképpen is segíthetik az akció sikerességét: pénzadománnyal facsemeték vásárlását támogathatják, ajándékozhatnak is facsemetét, és saját udvarukat is felajánlhatják fa ültetésére. Ötszáz fehér kőrisfát az önkormányzat és a Komunalac Közvállalat közreműködésével fognak elültetni Óbecse és a környező települések közterületein. A programnak Ozelenimo Bečej – Prolećna akcija névvel saját közösségi oldala van.

A statisztika tanúsága szerint Szerbiában a nyolvcvanas években csaknem 10 ezer hektárt erdősítettek, de tavaly ez a szám csak 624 volt. Szerbia 29 százalékkal Európa legkevésbé erdővel borított országa, Vajdaság erdősültsége pedig mindössze 6,5 százalék – az európai átlag ezzel szemben 39 százalék. Európai összehasonlításban Óbecse község is sereghajtó.