A bibliai vízen járás hogyanjával és mikéntjével inkább nem foglalkozunk. Azzal a viccel sem, hogy aki a vízen járt, az tudta, hol vannak az oszlopok. Most viszont az a téma, hogy csupán az egyensúlyozást kell megoldani, és nyugodtan sétálhatnánk egyik-másik folyó hátán. Mert ha figyelembe vesszük, hány réteg PET-palack borítja a felszínét, akkor egyértelmű, hogy a vízen járás – a fizika szabályai szerint – lehetséges. Más kérdés, támad-e sétálhatnékja bárkinek is ilyen terepen. A valódi kérdés viszont az, honnan érkezik a szemét, és ki az, akinek nem szúrja a szemét.
Ha versenyt hirdetnénk, melyik európai folyó hordja a legtöbb szemetet, akkor a Tisza utcahosszal győzne. Hogy miért van ez így, ennek rendkívül egyszerű a magyarázata. Még ha a romániai szemetelést átmenetileg figyelmen kívül is hagyjuk, a kárpátaljai eredetű mindent megmagyaráz. A Tisza Kárpátaljára eső vízgyűjtő területén legalább száz település van, amelyen nincs megoldva a hulladékkezelés. Tehát nincs szemételhordás, nincsenek szeméttelepek. Az újrahasznosításról nem hallottak. A mélyszegénységgel és a vidék elhanyagoltságával magyarázzák, miért van ez így. Meg talán a hagyományokkal. Mert azon a vidéken a hulladékot emberemlékezet óta csináld magad alapon kezelik. Vagy felgyújtják, vagy a folyókba dobják. A vízbe való szemetelésnek azonban egy sajátos módozatát alkalmazzák, amely helyenként a mi Drina-vidékünkre is jellemző. A szemetet nem a folyó főmedrébe viszik – messze van, rögös az oda vezető út, meredek a part, nem kell azt odáig cipelni –, hanem a hullámtéren vagy az ártéren halmozzák fel. Aztán amikor jön egy csinos áradás, a víz elviszi. Hogy hova viszi, az a szemetelőket nem érdekli. Bennünket azonban annál inkább foglalkoztat.
A szóban forgó vidéken – ismét Kárpátalján járunk – ugyanis csak három folyó van, amely nem tartozik a Tisza vízrendszeréhez. Az összes többi errefelé hozza mindazt, amit a mélyszegénységükben vígan szemetelőknél felpakol. Tisztában vagyunk azzal, hogy a világnak azon sarka felett emberemlékezet óta olyan rendszer uralkodik, amelyről jót – sem sokat, sem keveset – aligha lehet mondani. Ez is közrejátszhatott abban, hogy az ökológiai tudat a sztálini idők emberközpontúságának szintjén van. Csakhogy nem lehet mindent a szegénységre fogni. Vagy mindaddig szemetelni akarnak, ameddig szegények lesznek?
Ehhez a szegény–gazdag játékhoz szemetelés ügyében egy érdekes történet kapcsolódik. Norvégiában letelepedett hazánkfia rendszeresen a Drina-vidéken nyaralt családostul. Járta a hegyoldalt, az erdőket, a Drinát azonban csak magasról nézte. Évekkel korábban ugyanis egyszer hosszú sétát tett a parton, és éppen arra talált menni, ahol a szél és a hullámverés a PET-palackokat halmozta fel. Nagy kiterjedésű, szigetszerű képződmény alakult már ki, amelyet részben benőtt a vízi növényzet, és már kihajtott rajta a fűz. Az ember, mérnök lévén, elvégzett némi fejszámolást, és megállapította, az a műanyag sziget sokkal többet ér annál a meseautónál, amellyel érkezett. Norvégiában ugyanis egy PET-palackot akkor hét centért vásároltak vissza, a kapott cetli pedig fizetőeszköz volt a nagyáruház pénztáránál. Ez nem csak ebben a skandináv országban gyakorlat. De hát könnyű nekik okosnak lenni, hiszen ők gazdagok.
Nekünk viszont el kell gondolkodnunk afelett, hogy nem új keletű gyakorlatról van szó, a szemét csupán azóta szúr szemet, amióta van nejlon meg PET-palack. Azóta vesszük észre. Szemetelés, szennyezés korábban is volt, csupán nem vitt a folyó olyasmit, ami felhívta a figyelmet arra, hogy visz valamit. A mikroműanyaggal most ne foglalkozzunk, mert az is a szemét jelenlétéről árulkodó úszó műanyaggal párhuzamosan keletkezett. Másvalami felett kellene elgondolkodni. Arról, hogy a Tisza és mellékfolyóinak vizébe – akár folyamatosan, akár nagyvizek idején – a hullámtéren felhalmozott szeméttel rendszeresen kerülnek olyan anyagok, amelyeket nem látunk. Nem úsznak a felszínen, hanem a vízoszlopban megbújva érkeznek hozzánk. Akár oldott állapotban levő mindenféleségről, akár bomló anyagokról, akár valami hatodikról van szó. És biztos, hogy nem tartalmaznak semmi jót, mert a mélyszegénységben élők máskülönben nem lódították volna bele a közösbe. Az ipari szennyvizekről máskor.
De gyerünk hazai tájakra! A mi szemetelőinknek kapóra jönnek a Vásárosnaménynál történő szemétkezelésről, vagy a Kiskörénél feltorlódott uszadék és PET-palack egyvelegéről készült képsorok. Mi tagadás, látványos jelenségről van szó. Ennek láttán mondogatják szemetelőink, hogy másutt is a folyóba dobják a hulladékot. Mármint nemcsak a Dél-Morava, a Drina, a Lim... mentén, hanem az EU-ban is. Mert csak azt látják, hol takarítanak, de nem foglalkoznak a szemét eredetével. Éppen ezért rossz rágondolni, hogyan festene, ha a balkanoidok társulnának a kárpátaljaiakkal, a románokkal... A rossznyelvek szerint ugyanis a Duna azért tűnik tisztának, mert nem Romániából meg Ukrajnából jön, és szűkebb pátriánk területén még nincs benne a Nagy-Morava.
