2021. április 20., kedd
MAGYAR LABDARÚGÁS

Új kihívót kapott a Ferencváros

Már a legutóbbi öt bajnokiját megnyerő Puskás Akadémia áll a második helyen

Lehet, hogy kissé igazságtalanul bántunk a Puskás Akadémiával az elmúlt hetekben, annyira lefoglalt bennünket a Ferencváros menetelése, illetve a Fehérvár súlyos mélyrepülése. A felcsútiak ugyanis szép lassan úgy összeálltak, hogy nem csupán a Fradi legnagyobb vetélytársává nőtték ki magukat (igaz, a 14 pont különbség még mindig hatalmas), de 6 ponttal leszakították a vetélytársakat is.

A csapat idén – azaz 2021-ben – még veretlen, legutóbb 2020. december 20-án Mezőkövesden kapott ki. A ferencvárosiak elleni 1:1-es nyitány óta öt meccset nyertek sorozatban: az MTK (1:0), a Diósgyőr (2:0), a Zalaegerszeg (2:1), a Paks (3:2) és a Budafok ellen (3:0), míg a magyar kupában a Hódmezővásárhelyt győzték le idegenben 3:0-ra. Lapzártánk után pedig az Újpest ellen vívtak kupameccset.

A siker fő letéteményese a felvidéki edző, Hornyák Zsolt, aki az utóbbi évek egyik legnagyobb szakmai fogásának számít az NB I.-ben. „A mostani jó formát annak a tudatos felkészülésnek köszönhetjük, amit decemberben kezdtünk el, a januári szünet alatt kiváló fizikai állapotba hoztuk a játékosokat. Emellett olyan erős a csapaton belüli konkurencia, hogy a játékosok egymást motiválják mérkőzésről mérkőzésre a még jobb teljesítményre. És nem győzöm hangsúlyozni, a megfelelő hozzáállás az, ami a sikereket eredményezi” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak. Csapata zsinórban aratott öt bajnoki győzelme klubrekord, az idényben ennél jobbat csak a Fradi produkált, hetet. A következő lépés a szombati, Honvéd elleni hazai meccs lesz.

Hornyák Zsolt a téli felkészülésen gatyába rázta a felcsútiakat
Hornyák Zsolt a téli felkészülésen gatyába rázta a felcsútiakat

Nagy kérdés, hogy a kispestiek mire lesznek képesek, a múlt héten ugyanis az új edző, Horváth Ferenc vezetésével nagyon kellemes és jó teljesítményt nyújtottak, ám kikaptak a címvédő ellen. A korábbi válogatott csatár azt mondta, ha nem az FTC lett volna az ellenfél, bárkit legyőzhettek volna – ezt Felcsúton bizonyíthatja, ahol a Puskás név használata miatt egyébként is mindig felfokozottabb hangulatban lép pályára csapata.

Fehérváron teljes a csőd, Márton Gábort ugyan menesztette a klubvezetőség, de az edzőkérdés még nem lefutott. Egy hete segítője, Szalai Tamás pályaedző kapott ideiglenesen lehetőséget, de a csapat ugyanazt produkálta, mint az MTK ellen: akkor egy korai vezetés után 2:1-re kapott ki otthon, ezúttal Stopira 9. percben elért találta bizonyult kevésnek, a tök utolsó Diósgyőr ugyanis az utolsó fél órában a csereként beállt román Gheorghe Grozav triplájával fordított.

„Jól kezdtük a mérkőzést, jött a gól is, amit elterveztünk, meg tudtuk valósítani az első félidőben. A diósgyőri egyenlítés előtt hatalmas ziccert hagytunk ki. Ha berúgjuk, 2:0, lezártuk volna a meccset. Ehelyett fordított a DVTK. Sajnos ilyen periódusban vagyunk” – nyilatkozta Szalai.

A hírek arról szóltak, hogy Juhász Roland veheti át esetleg a csapat vezetését, de a legfrissebb pletykák egy másik egykori válogatott játékos érkezését rebesgetik: a jelöltek között szerepel Szabics Imre is. A korábbi 39-szeres magyar válogatott csatár, aki szerepelt többek között a Fradiban, a Sturmban és a Stuttgartban is, jelenleg Franco Foda segítője az osztrák válogatottnál, kérdés, hogy váltana-e egyáltalán.

A Fehérvár vasárnap Zalaegerszegen játszik, ahol a legutóbbi négy tétmérkőzésén nem győzött: tavaly 2:0-ra kikapott a magyar kupában, három bajnoki pedig döntetlennel ért véget (közte kétszer is 3:3-as eredménnyel). A 33 ponttal 4. helyen álló MTK a Fradit, a 32 pontos Paks az Újpestet fogadja, míg a kiesőjelöltek közül a Budafokhoz a Kisvárda látogat. A Diósgyőr a Mezőkövesdet látja vendégül, amely Pintér Attila érkezésével nagyon összekapta magát, és kilenc bajnoki óta veretlen, ebből ötször győzött is.

A 23. forduló programja

Február 26., péntek: Diósgyőr–Mezőkövesd (20 óra). Február 27., szombat: Budafok–Kisvárda (14.45), Puskás Akadémia–Honvéd (17), MTK–Ferencváros (19.30). Február 28., vasárnap: Paks–Újpest (14.30), ZTE–Fehérvár (17.00).