2021. március 2., kedd
A magyar kultúra napja – 2021

A művészetek vonzásában

A VMMSZ Magyar Életfa díjat adományozott a nagybecskereki Balázs Györgynek

A nagybecskereki Balázs György igazi művészlélek, a díjat is két tevékenységéért kapta, ugyanis a Madách Amatőr Színház társulatának tevékeny színésze, valamint az Emmanuel kamarakórus oszlopos tagja. Emellett régóta más művészágak is vonzzák. A kitüntetéssel a hiteles őrző és teremtő munkát ismeri el az alapító.

Mikor tapasztaltad meg először a színészkedés örömét?

– Amikor 1970-ben a Madách Színház bemutatóra tűzte a János vitéz daljátékát, engem is meghívtak, és részese lehettem a csapatnak, még egészen fiatalon. Akkor éreztem meg először azt az igazi színházi atmoszférát, azt a színházi szépséget a színészkedés terén, de mondhatom, az éneklés terén is. Ez olyan élményt nyújtott, ami bennem maradt, és később továbbvitt ezeken a pályákon. 

Utána merre vezetett az utad?

Balázs György
Balázs György

– Néhány évig továbbra is tagja maradtam a Madách társulatának, majd a daljátékban szereplő sok tehetséges, jó hangú fiatalból megalakult a Bartók Béla vegyes kórus, amelyet Máli István vezetett, és én is részt vettem benne egészen addig, amíg nem soroztak be katonának. A másfél-két éves űr után barátaimmal alakítottunk egy zenekart, főleg rockzenét játszottunk. Sokat gyakoroltunk, táncesteken játszottunk, kezdtük járni a környéket, magyar meg angol zeneszámokat adtunk elő. Kiváló társaság verődött össze, jól éreztük magunkat, és hetente voltak táncestek, az élő muzsika mindenkinek tetszett. Egyes helyszínekre Vajdaságban havonta visszavártak bennünket, mert jók voltak az estjeink. Érdekes, hogy olyan helyeken is jó szívvel fogadtak bennünket, ahol többséget alkottak a más nemzethez tatozó fiatalok, például Begaszentgyörgyön a bosnyákok, Banatsko Karađorđevo településen a „hercegovácok”, Aradácon a szlovákok. Mindenhol elfogadták a mi zenénket, aminek a javát magyar zeneszámok képezték.

Ez melyik együttes?

– Az Ad Hoc együttes, amellyel beneveztünk néhány évre rá egy zenekarversenyre, ahol a legjobbak lettünk, és felvételezést nyertünk az Újvidéki Rádióban, így még ma is hallhatóak azok a saját szerzemények, amelyeket megörökítettünk. Mintegy tizenöt zeneszámot felvételeztünk, de arra már nem kaptunk támogatást, hogy meg is jelentessük hanghordozón. Mondhatom, hogy mi tovább muzsikáltunk, és a zenei életem egészen 1983-ig tartott.

A zenei tevékenységeddel párhuzamosan a színészi életedet is „élted”. Hol folytatódott?

– Abban az időben nagyon aktív színészi munka folyt a muzslyai Petőfi Sándor MME-ben, oda is bevegyültem, édesbátyám, Balázs János hívott meg, hogy társuljak, hiszen tudta, hogy szeretem a színészkedést, és valamikor 1975-től ott is tevékenykedtem. A jó társulat révén lehetett fejlődni, mindig lehetett valami újat tanulni. Elég sok elismerést is kiérdemeltem a társulattal. Amikor megkezdődtek a találkozók, akkor mi is jelen voltunk, évről évre szerepeltünk, és a sikerek sem maradtak el. 1997-ben a Nyitott ablak című darabbal jutottunk el Kupuszinára, és akkor nagy sikert arattunk, jómagam Novotni közlegény szerepének megformálásáért a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat érdemeltem ki. A muzslyai színésztársulat rendszerint zenés vígjátékokat adott elő, erre mutatkozott igény, és más falvak csoportjaival szoros kapcsolatot tartottunk, ami úgy működött, hogy amikor színpadra állítottunk egy előadást, azt a bemutató után tájoltattuk, és így tettek mások is, így vittük a sajátunkat, és fogadtuk más társulatok előadásait. Nagyon szerette a kikapcsolódni vágyó közönség a bohózatokat, zenés vígjátékokat, könnyed darabokat. Azt nem tudom elhinni, hogy manapság nem hiányolja az ilyen darabokat senki…

Néhányat felsorolnál azok közül az előadások közül, amelyekben játszottál?

– Például a Bekopog a szerelem, azután Majd a papa című darab, a Ne szóljatok bele, utána a Disznótort meg a Falugyűlést is játszottuk, vagy a Milliárdos címűt, a Liliomfit ugyancsak. Ezek a darabok főleg Balázs János rendezésében kerültek színre, a muzslyai társulattal. A Madáchban játszott darabokat illetően, a másodszori „visszatérésem” után, például 1996-ban a társulat a Jugoszláviai Máltai Szeretetszolgálat felkérésére színre vitte a nagybecskereki Lukács Márta darabját, a Szent Gellért címűt, amelyben én alakítottam a püspököt, és a Kisoroszon megtartott második szemlén a szép magyar beszédért díjaztak. Ami még nagyon meghatározó volt, 2002-ben játszottam Bródy Sándor A tanítónő című darabjában, itt a káplán szerepét alakítottam, 2008-ban a Nem a ruha teszi az embert című darabban is jelen voltam, 2010-ben vittük színre Molnár Ferenc A doktor úr című előadását, 2015-ben Herczeg Ferenc Szendrey Júlia című darabját játszottuk, én Trubeckoj szerepével jeleskedtem, hiszen a szemlén kiérdemeltem a Nagy István-díjat. Utána 2018-ban adtuk elő a János vitéz daljátékot, már modernebb változatban, abban a strázsamester voltam. A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXIV. Találkozóján a Függöny fel! című fergeteges darabbal neveztünk be, és én a betörőt, Seldont alakítottam, amiért Nagy István-díjban részesítettek.

A Madách több operettestet is rendezett, annak a csapatnak is a tagja vagy, és szereted is ezt a zenés műfajt… Melyeket említenéd?

– Te rongyos élet címmel 2000-ben tartottunk egy estet, majd sorjában, 2001-ben Szép volt, be szép címmel láthatott a közönség összeállítást, azután a Mi kell a férfiaknak? címmel 2004-ben is bemutatkoztunk, rá két évre a Mi, muzsikus lelkek című est következett, azután a Hallod-e, Rozika, te? összeállítást 2008-ban mutattuk be, 2015-ben pedig az Éljen a szerelem címűt. Készülőben van egy újabb operettest, de hogy arra mikor kerülhet sor, azt nem lehet ebből a távlatból tudni.

Az Emmanuel kamarakórus oszlopos tagja vagy, mikor csatlakoztál hozzájuk?

– Valamikor 1996-1997-ben alapította Konrád Emma karnagy, én mindig is nagyra becsültem ezt a kezdeményezést, a kórust. Előfordult, hogy kimaradtam egy-egy időre, de most már jó néhány éve a tagja vagyok, és nagyon szeretem a kórusmuzsikát, a próbák nagyon jó hangulatúak, a társaság kiváló, és a sikerek sem maradtak el. Több CD-t is kiadott a kórus, számtalanszor felléptünk már itthon és külföldön is. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy elvigyük az effajta zenei élményt kisebb helyszínekre is, tájolni szoktunk, járjuk Vajdaságot. Most persze mindannyiunknak hiányoznak a próbák, de amint a járványhelyzet enyhül, biztosan folytatódik a munka.

A képzőművészet is foglalkoztat, több önálló kiállításod volt, valamint közös tárlatokon is rendszeresen felbukkannak a munkáid.

– Grafikával kezdtem, de vannak komoly ceruzarajzaim, egyik önálló kiállításomon éppen ezek a rajzok kerültek a nagyérdemű elé. Más technikákat is kipróbáltam, és már azokat is láthatta több tárlat keretében a közönség. Egyébként tagja vagyok a nagybecskereki Petőfi MME-ben működő Art Klubnak, noha most a képzőművészek sem találkoznak rendszeresen, majd biztosan alkalmat találunk a barátkozáshoz, amint ahhoz megteremtődnek a feltételek.

Mi hiányzik neked jelen pillanatban a legjobban?

– Nagyon szeretném, ha már normalizálódna a helyzet, mindegyik tevékenységem hiányzik. Tudom, hogy a képzőművészek is „mozgolódnának”, az Emmanuel kamarakórus is próbálna már, mégis úgy gondolom, hogy az lenne a legsürgősebb, hogy bemutassuk a tavalyi darabunkat, mert nyilván nem tesz jót neki, hogy már számtalanszor elodáztuk a bemutató időpontját. Tavaly márciusban már szinte az időpontot is kitűztük, de nem mutathattuk be az Egy szerelem hipnózisa című darabot, azután az enyhítések idején újra dolgozhattunk rajta, majd ismét szigorítottak, és ez így hullámzott, mindannyian most azt várjuk, mikor mutathatnánk be végre.

Balázs György a beszélgetés végén úgy fogalmazott, talán tavaszra jobb lesz, hiszen amikor minden kizöldül, még a bizakodás is könnyebben megy.