2021. június 22., kedd

Aszfaltot a Péterréve és Gunaras közti útra!

A környékbeli gazdák petícióval szeretnék kiharcolni a földút kiaszfaltozását

A Péterréve és Gunaras közötti földút kiaszfaltozásáért petíciót indítottak a napokban Péterrévén. A rossz út sok gondot okoz azoknak a gazdáknak, akiknek itt van földjük.

– A Péterréve és Gunaras között útnak a Péterrévétől a Bálizs-szállásig, azaz a mezőgazdasági kombinát valamikori gépparkjáig húzódó út köves része annak köszönhető, hogy korábban a birtokig terjedtek a magántulajdonban lévő földek. A szálláson túl már állami földek voltak, és nem is épült meg arrafelé az út. A restitúciónak köszönhetően egyre több gazda kap vissza itt földet, és nekik már komoly gépezettel kell ezen a sáros úton közlekedniük. Vannak nagy laposok, ahol esős időben könnyen el lehet akadni. Az is nagy probléma, hogy az állami birtokok még megtartották az útszélességet, de a magánszemélyek – különösen a gunarasi részen – ezt nem tették meg, és ott nagyon összeszűkült az út – mondta el érdeklődésünkre Öreg Tibor péterrévei gazda.

Jelenleg több mint nyolcvan termelőnek van parcellája az aszfaltozásra váró földút mellett.

Ifj. Györe István szerint ha kiaszfaltoznák ezt az utat, azáltal nemcsak a mezőgazdaság, de a személyforgalom is sokat nyerne.

– Egy kiaszfaltozott út Péterréve és Gunaras között jelentősen tehermentesítené az Óbecse–Péterréve utat. A helyi gazdák közül soknak van földje a topolyai és az adai község alatt, nekik sokkal rövidebb volna a gunarasi Gebi átadóhelyen átadni a terményüket. Amikor sár van, olyankor  borzasztó állapotban van ez az út, szinte lehetetlen a terményt behordani Péterrévére. Ez az út azért is fontos lenne, mert jelentősen lerövidítené a Topolyára vezető utat, az autópálya például 20 km-rel közelebb lenne a faluhoz, Topolyáról pedig az adai híd és Bánát lenne könnyebben elérhető. Mi azt szeretnénk, ha a petíciónkat legalább kétezren aláírnák – tudtuk meg ifj. Györe Istvántól.

A szóban forgó útból nagyjából 7 km az óbecsei, egy rövid szakasz pedig a topolyai községhez tartozik.

– Az önkormányzat és a hatalom részeként a Vajdasági Magyar Szövetség ezt a péterréveiek által felvetett kérdést fontos problémának tartja. Először is a projektdokumentációt kell elkészíteni a megoldására. Mi Topolyával is felvettük a kapcsolatot – ők ebben a kérdésben már előbbre vannak, hiszen a Topolya községhez tartó útszakasz már ki van aszfaltozva, ott esetleg egy kicsit ki kellene szélesíteni az utat. Jó a kommunikáció a két önkormányzat között, számíthatunk a topolyaiak segítségére, és reméljük, hogy belátható időn belül sikerül lezárnunk ezt a projektet – jelentette ki Kiss Igor, a községi képviselő-testület elnöke.

A kezdeményezést a péterréveiek mellett több környékbeli település lakói is támogatják. A petíciót, amelyet eddig csaknem ötszázan láttak el kézjegyükkel, a Gebiben, valamint Kiss (Csanta) Zoltánnál és Kiss Zoltánnál (a volt falutitkárnál) lehet aláírni.