2021. március 1., hétfő

Farsangi hét a szabadkai VM4K-ban

A napi foglalkozásokat is ennek az ünnepkörnek a jegyében tartják meg

Szombaton vette kezdetét Farsangi hét elnevezésű rendezvénysorozat a szabadkai Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban. Ennek keretében az intézmény napi programjait a farsangi készülődés jegyében rendezik meg. A szombat délelőtti Farsangi Mesekuckón is az ehhez kötődő szokások, hagyományok kerültek előtérbe.

Szakács Tamás, a VM4K szakmai referense elmondta, hogy a Farsangi Mesekuckón Az aranyszőrű bárány című népmesét hallhatták a gyermekek.

– Játékosan dolgoztuk fel a népmesét. Megpróbáltuk mindebbe becsempészni a farsangi szokásokat, és ezeket megismertetni a gyerekekkel. Mivel a farsangi időszak a mulatozás ideje volt, ilyenkor régen lakodalmakat is szerveztek. Ezért esett a választásunk Az aranyszőrű bárány című népmesére, mivel a mese végén egy lakodalmat csapnak. A Farsangi hét során a Hej, tedd rá, most tedd rá! elnevezésű táncos foglalkozásunkon, hétfőn különböző zajkeltő eszközöket fogunk készíteni a gyermekekkel, és táncolni is fogunk. Emellett télűző mondókákat fogunk tanítani a gyermekeknek. Szerdán ezek segítségével fogjuk elűzni a telet, és egy jelmezbemutatót is tartunk. Kedden, a Téged vár az Öko-sarok! elnevezésű foglalkozáson a résztvevők farsangi álarcokat fognak készíteni újrahasznosítható alapanyagokból. Csütörtökön a Fedezd fel a tehetséged! nevű foglalkozáson a diákok jelmezeket fognak tervezni. Pénteken kerül sor a Farsangi Ringatóra, amelyen a szülők és gyermekek farsangi mondókákat fognak tanulni. Jövő szombaton a Farsangi Kézen Fogva Fejlesztőkuckóval zárul a Farsangi Hét – nyilatkozta Szakács Tamás.

Nagy volt az érdeklődés a szombati Farsangi Mesekuckó iránt. A foglalkozás közös játékkal és bemutatkozással kezdődött, majd a gyermekek megismerkedtek Az aranyszőrű bárány című népmesével. Ezután a résztvevők a foglalkozásvezetőkkel közösen adták elő, játszották el a mesét. A szombati Mesekuckón ezúttal sem maradt el a tánc és a kézműves foglalkozás.