A szabadkai Ivan és Melinda Gabrić igen szerény körülmények között neveli két kislányát, a nyolc éves Dajanát és a négy éves Dunját. A gyerekek a legalapvetőbb dolgokat megkapják szüleiktől, és szerencsére nem érzik a félelmet, amit a szülők igen, hiszen Melinda és Ivan folyamatosan attól tartanak, hogy beomlik a ház tetőszerkezete vagy a fal egy része.
Melinda látássérült, míg a tüdőbeteg Ivan nem dolgozhat fizikailag megerőltető munkát, ugyanakkor segítenie is kell feleségét, valamint a szembajt öröklő idősebb lányát. A család a rokkantnyugdíjból és Ivan keresetéből él, amit kerékpárok megszerelésével szerez. – Szükségük van rám. A kislány szemét nem operálhatják, mert örökletes a betegsége. A tanítónő és a teljes iskola odafigyelésének hála tudja követni az anyagot, de szüksége van segítségre. Küzdünk, ahogy tudunk, minden nap egy új megpróbáltatást jelent – meséli Ivan.
A szülőknek a gyerekeik a mindenük, az egész házban érezhető a gondoskodás, ahogy törődnek velük. Az idősebb Dajana a Majsai Úti Általános Iskolába és párhuzamosan zeneiskolába is jár, már diplomái is vannak, bizonyítandó, milyen tehetséges. – Csak az a fontos, hogy a gyerekeink mindent megkapjanak – mondja Melinda. – Megtanultunk szerényen élni, örülni az apró dolgoknak, és arra törekszünk, hogy megteremtsük a gyerekeknek a legalapvetőbb szükségleteket, de a számlákkal se tartozzunk. A legnagyobb baj, hogy nem tudunk elég pénzt összegyűjteni a több mint száz éves ház felújítására. Rossz állapotban vannak a falak és benne a vezetékek, nem tudjuk egyszerre a bojlert és a tűzhelyet bekapcsolni, mert kimegy a biztosíték. Földelés sincs, másfél éve pedig tűz ütött ki a kéményben, néhány gerenda is megégett. Félünk a ház állapota miatt – magyarázza az anya.
Gabrićék természetesen a gyerekeket féltik a rossz állapotban levő falaktól és tetőtől. Ráadásul a falak beázásával is baj van, hiszen a háznak nincs szigetelése, ezért a gyerekszobában gyorsan omlik a vakolat. A padlón laminát van, amit nem betonra, csak a csupasz földre tettek le. – Nem volt pénzünk a betonozásra, úgy raktam le a laminátot, ahogy tudtam – magyarázza Ivan. – A feleségem nyugdíja kb. 13 ezer dinár, és kapunk egy kis gyerekpótlékot, de ez csak arra elég, hogy ne éhezzenek. Nem tudunk spórolni komolyabb befektetésekre.
A Joviste vállalat a tavalyi év vége felé ablakokat és ajtókat adományozott a családnak, így legalább valamivel melegebb a család otthona, amelyet egy cserépkályhával fűtenek fel. Fával tüzelnek, de a tüzelőből is egyre kevesebb van.
– Bármennyire is igyekszünk, keveset tehetünk. Sokat takarítok, hogy legalább valamennyire rendes körülmények között nőjenek fel a gyerekeink, de a ház állapota miatt nagyon féltem őket. Bele se merek gondolni, mi történhetne a leomló falak vagy az elektromos vezetékek miatt – fejezte be Melinda.
Mindazok, akik segíteni szeretnének a Gabrić családnak, hívják a 065/34-08-956 telefonszámot, hogy megbeszéljék a részleteket, vagy a 310-0400100533624-23 bankszámlára, Melinda Gabrić nevére utalhatnak.
