2021. március 8., hétfő
BÁCSFEKETEHEGY

Fontos a pozitív hozzáállás

Beszélgetés a bácsfeketehegyi Izida egyesület elnökével eredményekről és tervekről

Az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület napközije fogyatékkal élő gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozik. Általában számos foglalkozás és gazdag program jellemzi a munkájukat, de a múlt év az ő számukra is más volt. Papp Julianna, az Izida elnöke arról számolt be lapunknak, hogy nagy lendülettel és kedvvel kezdték a 2020. évet.

A múlt évet sikerrel kezdtük, 5 éves munkát követően megkaptuk a működési licencet. Ez egy nagyon fontos dokumentum, amelytől azt vártuk, hogy sokkal gondtalanabb lesz a működésünk. A licenc által a napközink bejegyzett szolgáltatásként működhetett, amit a kormány is elismert. Sikeres pályázataink is voltak az év elején, a tartománytól két programra is kaptunk pénzt, amelyeket sikeresen elindítottunk. A Magyar Nemzeti Tanácstól műhelyfoglalkozásokra nyertünk pénzt, mert szeretnénk tárgykészítő aktivitásokat bevezetni. Ez fontos sérült fiataljaink fejlődése szempontjából. Sikeres volt a kerámiára és fazekasságra vonatkozó pályázatunk is. Erre a területre szeretnénk nagyobb figyelmet fordítani, de eddig voltak akadályok, viszont a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázati támogatásának köszönhetően sikerült beszereznünk egy égetőkemencét. Ez nagyon megkönnyíti a munkánkat. Sok ilyen jól induló programunk volt az előző év elején, a járvány megjelenése miatt azonban változtatnunk kellett az elképzeléseinken – mondta el az elnök.

Papp Julianna*
Papp Julianna*

A járványhelyzet miatt bevezetett korlátozások először arra kényszerítették az Izidát, hogy a napközis foglalkozásokat online szervezze meg. Ez azonban nem volt sikeres, mert a felhasználók családjai nem voltak erre felkészülve. Emiatt levelezőprogramra tértek át. Az Izida munkatársa házhoz szállította a feladatokat, és visszavitte a megoldásokat. Ez jól működött a kijárási tilalom idején, de mindenki számára nagy öröm volt, amikor ismét beindulhattak a rendes foglalkozások. Az elnök sikerként élte meg, hogy sikerült megszervezni a XV. Záporka Vers- és Prózamondó Találkozót, noha a helyzet miatt kénytelenek voltak megváltoztatni a találkozó menetét. A szervezésben segítségükre volt a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület, valamint a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete.

Az újabb vírushullám miatt a korlátozott munkát decemberben ismét meg kellett szakítani. A napközis foglalkozásokat ismét a levelezőprogram váltotta fel – tudtuk meg Papptól. Karácsonyra sikerült megszervezni egy kis programot, de a korábbiaktól eltérően ez most nem bent, hanem az udvarban zajlott, a járványügyi előírások szigorú betartása közepette. Ugyancsak siker az Izida számára, hogy sikerült létrehozniuk egy online áruházat. Ezen keresztül felhasználóik kézművestermékeit lehet majd megvásárolni, például kézművesszappanokat, kerámiatárgyakat, fűszernövényeket stb. A webáruház hamarosan elérhető lesz, jelenleg az áruk feltöltése folyik.

Nagyon nehezen fogtak neki az Izida idei terveinek elkészítéséhez, ez azonban változott, amikor a munka megkezdődött. Reményeik szerint tavalyi támogatóik az idén is segíteni fogják munkájukat, és tavalyi programjaikat is szeretnék folytatni.

A legfontosabb feladatunk a sérült emberek érdekeinek védelme és az ő ügyük előmozdítása lesz. Fontos, hogy ők is a társadalom részének érezzék magukat, és ne csak kívülállókként tekintsenek rájuk. Az idén négy műhelyt tervezünk felhasználóink számára. Az első tanácsadói jellegű lesz, pszichológus, defektológus és logopédus fog tanácsot adni a sérült ember családjának vagy magának a felhasználónak. A másik főbb aktivitásunk az önállósításra irányul. A régi háztartástanóra mintájára fogunk foglalkozásokat tartani, ezeken megtanulják az egyszerűbb ételeknek a készítését és a kisebb ház körüli feladatoknak az ellátását. Harmadik irányt a kreatívműhelyeink képviselik. Ezeken megtanulnak különböző alapanyagokból tárgyakat készíteni, amiket a későbbiekben hasznosítani fogunk. Ilyen foglalkozás pl. a fazekasság, ami során a termékeket értékesíteni is tudjuk. A negyedik aktivitásunk a rekreáció és rehabilitáció lesz. Felhasználóink kevesebbet mozognak, mint az átlag, ezért nekünk kell egy kis sportra stimulálnunk őket. Ennek keretében folytatni szeretnénk a tekézést, a lovaglást stb. – számolt be az elnök, majd hozzáfűzte, hogy ezekkel az aktivitásokkal a kormánynál fognak pályázni. A pályázat már megjelent, most ezen munkálkodnak.

Papp Julianna végezetül a támogatóik közül kiemelte Kishegyes község önkormányzatát, amely pályázati úton évről évre segíti a napközis foglalkozásukat. Az önkormányzat ilyen módon három munkásuk fizetését biztosítja, ami nagyon komoly támogatás az Izida számára – mondta az elnök.