2021. február 28., vasárnap
AKTUÁLIS MÚLTIDÉZŐ

Decemberben jubilált a MOB

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 1894. június 23-án alakult meg, hét alapító tagja között ott szerepel Magyarország képviselőjeként az olimpiai játékok kezdeményezője, életre hívója és szervezője, a nagybecskereki Kemény Ferencz (1860–1944) neve is. Szűk másfél év után 1895. december 19-én Budapesten a Szentkirály utcában a Nemzeti Torna Egylet (NTE) tornatermében, hatodikként a világon alakult meg a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), akkori nevén az Olimpiai Játékokat Előkészítő Magyar Bizottság.

Elnöke dr. Berzeviczy Albert, az NTE elnöke, későbbi kultuszminiszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke lett, titkára pedig dr. Kemény Ferencz. Magyarországot csak a francia, görög, amerikai, német és az ausztrál olimpiai társszervezet előzte meg.
A MOB hivatalosan is elfogadja az olimpiák művészeti versenyein a magyarok által elért eredményeket – amelyekkel együtt a nyári és téli olimpiákon összesen 502 érmet (177 arany, 151 ezüst, 174 bronz) nyertek eddig a magyar sportolók –, ez azonban nem egyezik meg a NOB álláspontjával, ugyanis e szervezet nem számolja bele az érmek számába a művészeti (irodalom, szobrászat, festészet, építészet, zene) versenyeken elért helyezéseket.

A NOB 206 tagállama közül az eddig megrendezett 31 hivatalos nyári olimpiai játékokon (1896–2016) a nemzetek közötti örökéremtáblán Magyarország többször a legjobb hat között végzett, kétszer a dobogón, harmadikként, s összességében a kiemelkedő 8. helyen áll az elismert 495 (176, 149, 170) érmével, s mint köztudott, két olimpián (1920, 1984) politikai okok miatt nem is engedték indulni…

Kemény Ferencz mellett – aki 1894-től 1908-ig volt a NOB tagja – 1896-tól több délvidéki, majd 1924-től honosított vajdasági, jugoszláv sportoló, sportvezető volt tagja Magyarország olimpiai csapatának. 1896: Tapavicza Momcsilló, 3. tenisz, egyéni, 4. birkózás, 6. súlyemelés; Manno Leonidas, 100 m Q. 1906: Sztantics György, 1. 3000 m gyaloglás. 1912: Déván István, atlétika 200 m, 400 m Q, 7. 4×400 m; Berkes (Bittenbinder) József, 2. tornászcsapat; Manno Miltiades, evezés, kormányos nyolcas Q, 3. ef. 1924: Lichteneckert István dr., 3. tőrvívócsapat. 1924: Vértesy (Vrábel) József, 5. vízilabdacsapat. 1928: 2. vízilabdacsapat. 1932: 1. vízilabdacsapat. 1936-ban úszóedző, a berlini olimpiára ő készítette fel Csík Ferencet, aki olimpiai bajnok lett 100 m gyorsúszásban, 1943–44-ben a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. 1924: Somfay (Stromfeld) Elemér, 2. ötpróba (pentatlon) egyéni, 1932: 7. modern öttusa egyéni. 1928: Bogen Albert, vívás, párbajtőrcsapat Q. (Külön érdekességnek számít, hogy Bogen Albert 1928-ban egy olimpián vett rész a lányával, Bogen Bogárti Ernával, aki 1928-ban 16. a hölgyek tőrvívóversenyén, 1932-ben a 3.). 1928: Gombos Sándor dr., 1. kardcsapat, 5. kardvívás egyéni; Hátszeghy (Hatz) Ottó, párbajtőrcsapat Q, párbajtőr egyéni Q. 1936: 7. tőrcsapat, tőr egyéni Q. 1928: Donogán István, 17. diszkoszvetés, 1932: 5. diszkoszvetés. 1932: Madarász Endre, 6. diszkoszvetés; Petneházy Imre, 19. vitéz öttusa egyéni, párbajtőr egyéni Q; Szabados László dr. 3. úszás, 4×200 m gyorsváltó. 1936: Benda Antal, 4. kézilabdacsapat; Rákosi (Rikker) Ferenc, 4. kézilabdacsapat; Hátszeghy (Hatz) József, 7. vívás, tőrcsapat, vívás, tőr egyéni Q. 1948: 5. vívás, tőrcsapat. 1936: Inotay Ákos, 5. evezés, kormányos négyes; Magosi (Mamusich) Tibor dr. 5. evezés, kormányos négyes; Zsótér Bertalan, 10. sportlövészet, sportpisztoly, 50 m. 1936: Berzsényi Ralph dr., 2. sportlövészet, kisöbű puska, fekvő, egyéni, 50 méter; Gróf Ödön 3. úszás, 4×200 m gyorsváltó; Kutassy (Kusinszky) György, 1. vízilabdacsapat, Pabsz Frigyes, evezés, kormányos nélküli négyes Q. 1948: Bánkuti Antal, 16. kosárlabdacsapat, Hennyei (Hager) Imre, 5. párbajtőrcsapat. 1952: Korondi (Kronstein) Margit, 1. torna, felemás korlát, 2. összetett csapat, 3. összetett egyéni, 3. műszabadgyakorlat, 3. gerenda, 3. kéziszercsapat. 1956: 1. kéziszercsapat, 2. összetett csapat. 1960: Munkácsi Antónia, atlétika 16. 200 m, 8. 4×100 m. 1964: 4. 400 m, 7. 4×100 m. 1960: Frank Mária, úszás 4. 4×100 m gyorsváltó. 1964: 4×100 m gyorsváltó Q. 1968: Lovász Lázár, 3. kalapácsvetés, Szűcs Lajos, 1. labdarúgócsapat. 1972: Krizsán János, lovaglás, háromnapos verseny, egyéni, csapat Q. 2000: Bojana Radulović, 2. kézilabdacsapat. 2004: Janić Nataša, 1. kajak-kenu; K1 500 m, 1. K2 500 m. 2008: 1. K2 500 m, 2. K4 500 m. 2012: 2. K1 500 m, 3. K1 200 m.