2021. május 15., szombat

Tizenöt évet kaphat a tanár

Az államvezetőség is kiállt a nemi erőszakot bejelentett színésznő mellett

A belgrádi Felső Ügyészség elé vezették hétfő délután meghallgatásra Miroslav Mika Aleksićet (68), az egyik ismert és eddig jó hírben álló belgrádi színitanoda tulajdonosát és tanárát. Az ügyészség, a meghallgatást követően, vizsgálati fogságot rendelt el ellene, Aleksić ártatlannak vallotta magát.

Azzal gyanúsítják, hogy 2012 és 2020 között a tanodában öt tanulólányt szexuálisan zaklatott, akik közül ketten kiskorúak voltak a bűntett elkövetésekor. Feltételezhető, hogy ötnél is több áldozata van, ezért a rendőrség felszólította az érintetteket, hogy tegyenek feljelentést a belgrádi városi rendőrőrsön, ha további információkkal rendelkeznek, vagy maguk is zaklatás áldozatai voltak.

Aleksićet vasárnap állította elő a rendőrség, miután több fiatal nő, egykori tanítványa tett feljelentést ellene. Közöttük van Milena Radulović (26) színésznő, aki a Blic napilapnak elmesélte, hogy nagykorúsága előtt többször is megerőszakolta Aleksić. Mint mondta, most több olyan kiskorú lánnyal tett ellene feljelentést nemi erőszak és szexuális zaklatás miatt, akik hozzá hasonlóan jártak.

– Hat éve voltam már a tanodájában, amikor megerőszakolt. Akkor 17 éves voltam. Ez nem csak egyszer történt meg. Megismétlődött – nyilatkozta a Blicnek, majd hozzátette, hogy ez nemcsak vele esett meg, a tanoda tulajdonosa az évtizedek során rendszert alakított ki a kislányok bántalmazására.
Ebbe a neves és köztiszteletben álló színésztanodába 5-6 éves kortól legfeljebb 13 éves korukig írathatók be a gyerekek. Milena Radulović 11 évesen került a tanodába. Mint elmondta, az intézményben rend és fegyelem volt, sokat dolgoztak, minden nap imádkozással kezdődött. A tanár úgy intézte, hogy még csak gyanú se merüljön fel, mit tesz több tanítványával. A többi fiatal lány és nő az őket ért bántalmazásról nem kívánt nyilvánosan beszélni, csak a rendőrségnek mondta el a részleteket.
Az esettel kapcsolatban Ratko Dmitrović családtámogatási és demográfiai miniszter közölte, hősies tettnek számít az, amit Radulović tett, elmondta, milyen szörnyűségeket kellett átélnie, amikor még színinövendék volt. Meggyőződésének adott hangot, hogy az efféle tettek jobbá teszik a szerb társadalmat. Akármennyire is szeretnénk mellette állni ebben a harcban, végül mégis magának kell megvívnia, s a támogatások ellenére nagy megpróbáltatásnak számít, amire vállalkozott. Minden tisztelet megilleti ezért: tisztában volt azzal, milyen megbélyegzésekkel kell szembenéznie, mégis a helyes lépés mellett döntött – vélekedett a miniszter.
Zorana Mihajlović, a nemi egyenlőségi koordinációs testület vezetője közölte: ez az eset is rámutat arra, fel kell tennünk a kérdést, milyen társadalomban élünk, s mit tehetünk annak érdekében, hogy valamennyiünk számára élhetőbb jelent teremtsünk. A nemi erőszak esetei meglehetősen nehezen azonosítható, feljelenthető esetek, amik sajnos jelen vannak a mindennapjainkban, de nehéz felvenni a harcot ellenük. Köszönetét fejezte ki a színésznőnek, aki vállalta ennek a harcnak a lefolytatását.
A rendőrség mai közleményében az olvasható, hogy ha a bíróság végül bűnösnek találja a 68 éves férfit, akár 15 évig terjedő börtönbüntetéssel is számolhat.