2021. március 4., csütörtök

Vajdaság/Nagybecskerek

Készek az újraindulásra (Kecskés István felvétele)

Dolgoznának, de nem kellenek?

A nagybecskereki vízgyár vezetése a minap bejelentette, hogy készek arra, hogy – a tavaly december közepén történt robbanás után – újra átvegyék a város vízellátását. Erről tájékoztatták a Városi...

(Kecskés István felvétele)

Disznótor a muzslyai réten

Jobb időkben Bánátban ilyenkor egymást érték a disznóvágással kapcsolatos rendezvények. Ezek most a járvány miatt mind elmaradnak. A muzslyai réten, Budai Zoltán tanyáján, a hétvégén baráti körben...

Harminc beteg, 120 szabad ágy

A nagybecskereki kórházban jelenleg harminc koronavírussal fertőzött beteget kezelnek, köztük nincsen egészségügyi dolgozó. Az intézményben felkészültek egy esetleges újabb járványhullámra és 120...

A polgármester az oltóhelyen

Több mint 11 ezer beoltott

A koronavírus elleni tömeges oltás jó ütemben halad és január 11-e és 17-e között Nagybecskerek város területén 11.216 védőoltást adtak be, ebből 7315-en az első védőoltást, 3901-en pedig már a...

Évente többször is elárasztja az utat a Temes (Kecskés István felvétele)

Újra járható a bótosi út

Tegnap kilenc órától újra járható a Tamáslaka (Tomaševac) és Bótos (Botoš) közötti úr, amit a Temes áradása miatt kellett egy időre lezárni. Ez évente többször is meg szokott ismétlődni. Az...

Az autóipar válsága Nagybecskereken is érződik (Kecskés István felvétele)

A Draxlmaier (egyelőre) marad

Az elmúlt hetekben szárnyra kelt a hír, hogy (újabb) leépítések vannak/lesznek a gépkocsik villamossági berendezéseit gyártó Draxlmaier társaság nagybecskereki üzemében, vagyis több ezer dolgozó...