2021. március 9., kedd

Újságírók az élvonalban

A világ minden országában felismerték, hogy az újságírók és a médiában dolgozók – munkájuk jellege miatt – könnyebben megfertőződhetnek, ezért az immunizáció során kiemelt csoportként tekintenek rájuk. Szerbiában azonban a médiában tevékenykedők nem élveznek elsőbbséget a vakcinációs tervben, írja közleményében a Szerbiai Újságírók Egyesülete (UNS).

Az UNS arra kéri az intézetet és a járványügyi Válságstábot, hogy a médiában dolgozókra az immunizálás kiemelt célcsoportjaként tekintsen.

„Az újságírók és a médiában dolgozó személyek beoltását az Egyesült Államokban februárra tervezik, és a Műsorszolgáltatók Országos Szövetsége (NAB) is az újságírók korai immunizálását kérte” – mutat rá a Szerbiai Újságírók Egyesülete.

Mint írják, az újságírók Oroszországban az elsők között kapják meg az oltást. Az Egyesült Királyságban, amíg el nem érkezik az oltás ideje, azok az újságírók, akiknél nem jelentkeznek tünetek, elsődlegesen elvégezhetik a koronavírus-tesztet.

Indiában bejelentették, hogy az újságírók elsőbbséget élveznek a vakcina felvételénél.

Az UNS szerint Bangladesben azt is bejelentették, hogy az oltás kezdetén, február közepén először azokat oltják be, akik „az élvonalban dolgoznak" – orvosokat, nővéreket, a katonaság és a rendőrség tagjait, valamint újságírókat.