2021. március 8., hétfő

Szárnyra kap a tetszhalott kender

A fáma szerint Amerika fölfedezésének idején Kolumbusz Kristóf hajóin hódsági kenderből készült köteleket használtak. Persze jókora fönntartással kell fogadnunk ezt az állítást, merthogy Hódság néhány évszázaddal később vált európai viszonylatban is a kenderipar fontos központjává. S ha a török uralomhoz kötjük a kender elterjedését a vidéken, akkor is „lekéste” a hódsági kötél Kolumbusz indulását. Kenderügyben azonban számos más tekintetben sem könnyű eligazodni, hiszen a szakemberek szerint mintegy tízezer évre tehető a termesztése – elsősorban Kínában –, Európában pedig egy évezreddel rövidebbre. Egyesek ez utóbbi állítást a Kárpát-medencére is érvényesnek tekintik, mások szerint viszont Magyarország (földrajzi) területén „legalább kétezer éve termesztik ezt a növényt”, de őseink már a honfoglalás előtt is ismerték, miként a földolgozásának a módszereit is. Bár ezekről a módszerekről alig esik szó, lehet, hogy nem sokban különböztek a későbbiektől. Székelyföldön még néhány évvel ezelőtt is készült olyan videó, amely egy családon belül a kender termesztését és házi földolgozását mutatja be a fonásig és szövésig, évszázados módszerekkel, kézi eszközökkel.

Hosszú időn keresztül hasonlóan látták el magukat a családok, vagy később manufaktúrában dolgozták föl a növényt saját szükségletre, illetve, hogy piacra kerüljön a kötél, a vászon… Aki látott már kenderkócot, arra gondolhat, hogy törölközőnek, lepedőnek, abrosznak vagy esetleg alsószoknyának elviselhető lehetett a kendertextil, de más ruhadarabként igencsak kellemetlen viseletnek tűnik. Igaz ugyan, hogy például a kender latin nevéből, a cannabisból eredő kanavász durva szövet, ám ezt vitorlavászonként, sátorponyvának, hátizsáknak vagy akár cipőfelsőrésznek használták, de a finom, vékony, puhára dolgozott szálakból bármilyen ruhadarabnak alkalmas szövet készülhetett. Hérodotosz Krisztus előtt néhány száz évvel így vélekedett róla: „S a ki nem nagyon jártas benne, nem képes megkülönböztetni, valjon lenből vagy kenderből van-e. A ki pedig még nem látott kendert, lenbőlinek fogja tartani a ruhát.” A görög történész megállapítását időben és térben jóval közelebbi példa is igazolja, amely szerint a XIX. században az apatiniak híresek voltak a „szép lenből”, azaz kenderszövetből készült ruháikról.

Állítólag az apatini volt Magyarország első kendergyára, 1867-ben a gépesítéséről írt a Vasárnapi Újság
Állítólag az apatini volt Magyarország első kendergyára, 1867-ben a gépesítéséről írt a Vasárnapi Újság

Nem kell már nagyon fiatalnak lenni itt, Vajdaságban sem ahhoz, hogy valaki ne ismerje a kendert. Mert néhány évtizedre szinte eltűnt a határból. Nemcsak a mi környékünkön, hanem szinte az egész világon. Inkább képekről lehet ismerős, főként a rendőrség fölvételeiből, amelyek illegális marihuánaültetvények föltárásáról számolnak be. Mi azonban nem arról beszélünk. Bár sok hasonlóság van az ipari és az élvezeti céllal termesztett, indiainak mondott kender között, érdemes leszögezni, hogy a gazdasági célra engedélyezett fajtákban 0,2 százaléknyi a THC, vagyis a pszichoaktív, kábítószerként ható anyag, míg a marihuána virágában ez a 20 százalékot is meghaladhatja. Az előbbi tehát kábítószerként használhatatlan.

Kétségtelen, hogy a kendert a múlt század utolsó negyedében a műszál „törölte le” a szántóföldekről, ám hihető, hogy ebben komoly szerepet játszott a műszálas termékek elterjesztését szorgalmazó érdekcsoportok tevékenysége is, amelyek tudatosan mosták össze a kétfajta növényt. Így a világ számos országában egy-két évtizedre be is tiltották az ipari kender termesztését (is). És csak mostanában vett szinte hihetetlen ütemű fejlődést ennek a növénynek a termesztése és a rá épülő ipar. Mielőtt azonban kitérnénk a föltámadásra, érdemes még visszatekinteni a múltra, hiszen Magyarország keretében és Trianon után egyaránt hatalmas jelentőséggel bírt a kender szűkebb pátriánkban, azaz Vajdaságban.

A több ezer évhez képest akár a kendertermesztés újabb kori történetének is nevezhetjük az ezernyolcszázas évek közepén kezdődött korszakot. A betelepített svábok ugyanis magukkal hozták a termesztés és földolgozás tudományát, így a mai Vajdaság területén egyre nőtt a termesztési terület, és sorra, tucatjával létesültek az üzemek. A kendert gyakran emlegették „fehér aranyaként”, mivel a német családok – a városban élő sváb iparosok és a sváb parasztság egyaránt – rendkívül meggazdagodtak. Hosszú volna fölsorolni azokat a településeket Becskerektől Hódságig, Doroszlótól Apatinig, amelyeknek a kender határozta meg a fejlődését. Van olyan forrás, amely szerint az első magyarországi kenderfeldolgozó gyár Apatinban létesült – mások úgy tudják, hogy Futakon –, a mai értelemben vett gyárak azonban csak a XX. század elején épültek. Mindenesetre a Vasárnapi Újság a kiegyezés évében, 1867-ben arról írt követendő példaként, hogy az apatini kendergyárban „100 lóerőt kifejtő gőzgép dolgozik, mely tíz törőgépet, 108 új tológépet, egy puhítógépet és az áztató medencéket vízzel tápláló központfutó-szivattyút hajt.”

A legerősebb hajókötelek kenderből készültek
A legerősebb hajókötelek kenderből készültek

Egész Nyugat-Bácskának, azon belül pedig Hódságnak európai viszonylatban is fontos szerep jutott, amellett, hogy a gazdagodó svábok a településük fejlesztésére is sokat költöttek. 1779-től ugyanis Hódság engedélyt kapott éves kendervásár megtartására, és később itt szabták meg az európai kenderárakat.

Részben a mostani termelés visszaesését példázza, részben pedig a magyarországi kenderipar egykori jelentőségére utal, hogy az 1800-as évek végén 80 ezer hektáron termesztették ezt az ipari növényt, míg az utóbbi években az egész világon 60–70 ezer hektárra becsülik a kenderföldek területét. Persze száz évvel ezelőtt a trianoni diktátummal az utódállamok „megörökölték” a kenderipart is, különösképp Románia, illetve az SZHSZ Királyság. (A Magyar Királyság területén található 12 legjelentősebb kendergyár közül 5 a Bácskában működött.)

A rendszerváltások Vajdaságban nem befolyásolták döntően ezt az ágazatot egészen a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiig. A királyság és a szocializmus időszakában is működött: a második világháborúig mintegy 200 kisebb-nagyobb kenderföldolgozó és gyár üzemelt Vajdaságban, de a rendszerváltást követően is szép számban maradtak. Majd elég rövid út vezetett a megsemmisülésig.

Hosszú viszont az út a termőföldtől a gyárig, amiről rendszerint nem esik szó, mintha a tilolással kezdődne az „igazi” munka. A felsőhegyi Fleisz Károly agrármérnökként dolgozott a zentai mezőgazdasági-ipari kombinátban abban az időben is, amikor mostohagyerekké kezdett válni a kender:

Kegyetlenül nehéz munka (volt) az áztatás
Kegyetlenül nehéz munka (volt) az áztatás

– Évente öt-hatszáz hektáron termesztettük, majd folyamatosan csökkent a terület. Búzavetőgéppel vetettük, a kiváló minőségű Kompolti kendermagot a zentai gyár szerezte be Magyarországról. A kórót kezdetben oldalkaszás géppel vágtuk – később aratógépszerű géppel –, hasonlóan, mint a nádat szokás. A kévéket boszniai vendégmunkások meg helybeliek is kötötték két helyen, mert különben szétdőlt. Kiskúpokban kellett szárítani, a végén pedig pótkocsira rakni, hogy eljusson a gyárba. Nem volt ez könnyű munka – mesélte a mérnök.

– De még az áztatás – jegyzem meg.

– Azt nézni sem szerettem.

A kenderkévéket ugyanis áztatóba rakták – ezért épültek leggyakrabban folyópartra a gyárak –, majd szárították. Különben ugyanis nem vált el a rost a fás résztől, a pozdorjától. Az áztatóban combig érő vízben dolgoztak a munkások, és a vízzel telt kévéket kézzel tették ki a partra…

– Aki mostanság kendert termeszt, komoly bevétele van a magból. Vetni pedig csak engedéllyel szabad – vetem közbe.

– Mi nem gyűjtöttük a magot, szétszóródott. A drog pedig akkoriban még szóba sem került. Senki nem végzett ellenőrzést, engedélyre sem volt szükség.

– Miért ment tönkre az ágazat?

– A műanyag számolta föl, bár mi sem szívesen termesztettük a kendert, mert a sok kézi munka megdrágította, s mivel a mezőgazdaság egy nagyvállalatot alkotott a feldolgozóiparral, a végén a mezőgazdaság fedezte a kendergyár veszteségét. A politika sem támogatta. Egy alkalommal a hetvenes években Nikola Kmezić tartományi kormányfő megtekintette a mezőgazdasági vállalatot, és Zenta felé tartva „belefutottunk” egy parcellába, ahol vágták a kendert. Egész Zentáig mosta a fejünket, hogy miért foglalkozunk ilyesmivel, aminek nincs perspektívája.

A kiáztatott és megszáradt kendert a gyárba szállították. Ott tilolták – a hetvenes években már villanyárammal üzemelő törőgépekkel –, majd szintén gépek segítségével fésülték a rostot. A fás hulladékból pozdorjalapok készültek főként a bútoripar számára, később pedig brikett is tüzelésre. Igen mostoha körülmények között és szerény bérért dolgoztak a munkások. A hetvenes évek vége felé a kenderipar mellett elkötelezett Molnár János igazgató gépesítéssel szeretett volna szebb jövőt teremteni az üzemnek, de a kegyelemdöfést megadta ennek a gyárnak is, mint sok másiknak, a műszál. Nem jártak azonban sokkal jobban a jövedelmezőbb végtermékeket készítő üzemek sem.

A hajdani futaki kenderkikészítő
A hajdani futaki kenderkikészítő

Kevés példa akad arra, hogy egy hatalmas mezőgazdasági és iparág szinte teljesen megsemmisüljön, mostanában azonban úgy tűnik, hogy csak tetszhalál volt ez. Miként Nyugat-Európában, úgy vidékünkön is föltámadni látszik halottaiból a kender. Németországban például hat év alatt hétszeresére nőtt a termőterülete, de a bő 5000 hektár még így is szerénynek számít a régi időkhöz képest. Persze szigorú hatósági ellenőrzések kísérik a termesztést. A szükséges engedélyek megszerzése mellett be kell jelenteni a virágzás kezdetét, jóváhagyás kell a betakarításhoz. Ott tizennégy év után, 1996-ban oldották föl a termesztési tilalmat. Franciaországban 12 ezer hektáron termesztik, hagyományosan elsősorban papírgyártásra. Az éledező termelés Európa minden országában engedélyekhez kötött, bizonyosan nem lesz ez másként a jövőben sem. Mint említettük, ennek nem az az oka, hogy a kendervirág használható lenne kábítószerként, hanem talán az, hogy esetleg „becsempésznek” a táblába indiai kendert is. (Megtörtént már, hogy a drogkommandó letarolt fél tábla kenderültetvényt valamely kukoricásban, amikorra bebizonyította a tulajdonos intézet, hogy az ő kísérleti parcellájuk, és ipari kendert termesztenek.) 

Vidékünkön szintén növekszik iránta az érdeklődés: négy évvel ezelőtt Vajdaságban kenderszövetkezet is alakult, és két év elmúltával 60 hektárról 370-re nőtt a tartományban a termesztési területe. Azóta valószínűleg még nagyobbra. A vállalkozók arra panaszkodnak, hogy mivel a régi gépeket megsemmisítették, „mindennel” nulláról kell indulni. De van már olyan vállalkozás, amely a termékeit külföldön is értékesíti.

Hogy miben van a kender esélye? Legfőképp a környezetvédelemhez és a fönntartható fejlődéshez történő hozzájárulásában. A növényvédelemre keveset kell fordítani, elnyomja a gyomokat stb. Szakemberek szerint meg lehet kímélni általa az erdőket, mert a fatömeghozama többszöröse (állítólag nyolc-tízszerese) a fenyőfáénak, a cellulóztartalma pedig nagyobb, a papírgyártásban vezető szerep juthatna neki. A textil- és kötélgyártás mellett újabban az építőiparban – készül már kenderbeton is – és szigetelőanyagként is hasznosítják. A pozdorja bútorlapok mellett hasznosítható biogáz-előállításra vagy éppen alomként az állattenyésztésben. Újabban az autógyártásban a karosszéria készítésében alkalmazzák, állítólag jobb, mint az üvegszál, amellett, hogy környezetbarát.

A magjából, ha nem fogyasztjuk el, vagy nem etetjük meg a madarakkal és a halakkal, olajat sajtolhatunk egészséges tápláléknak. Fölhasználható kence, szappan és kozmetikai cikkek készítésére is, a jó minőségű festékekhez pedig adalékanyag. Egyesek szerint több száz termékfajta készül a kender valamely részéből, mások szerint néhány tízezer. A számok valószínűleg attól függnek, hogy pl. éppen a sok fajta festéket egy csoportba sorolják-e, vagy a zsák-, festő-, vitorla- és egyéb vásznat más-más termékként listázzák-e. 

Az ipari kender drogként nem használható
Az ipari kender drogként nem használható

A túlzottan lelkesedő vagy agresszíven zöld megmozdulásokat ajánlatos fönntartással fogadni, a kender mégis kivételnek tűnik. Mert aligha észszerű évezredeken át hasznosnak bizonyult rendszert fölrúgni.

S ami nélkül aligha térhet vissza a kender: a jövedelmezőség. Egy gyakorló termelő mérnök úgy nyilatkozott, hogy hektáronként a kendermag ezer eurós bevételt ad, s annak a fele a haszon. És a kóró – rost és pozdorja – még hátravan.