2024. május 10., péntek

„Bajsán remek közösségbe kerültem”

Beszélgetés Rusák Áronnal, a bajsai fociklub tornyosi játékosával

November utolsó hétvégéjén a Vajdasági Liga északi csoportjában is befejeződött az őszi idény. A Piri Ottó által vezetett Bajsa gárdája az őszi zárófordulóban 4:1-re verte hazai pályán a dunacsébi ČSK együttesét, így a fehér-feketék az előkelő második helyről várhatják a tavaszi folytatást. A fiatal bajsai csapat, amelynek a mérlege 11 győzelem, 5 döntetlen és 1 vereség, a bajnokság első felében ugyanannyi pontot gyűjtött, mint az őszi bajnok Vojvodina gárdája, a bácsföldváriaknak azonban néhány találattal jobb a gólarányuk. A bajsaiak egyik új szerzeményével, Rusák Áronnal beszélgettünk az ősszel történtekről.

A nyári szünet alatt érkeztél Tornyosról Bajsára. A Tisza Menti Liga után mekkora változás volt számodra a Vajdasági Liga?

– Amikor megérkeztem, azonnal láttam, hogy ez egy teljesen más szint, ahogy viccesen mondani szokták, egy teljesen más kávéház. Már az első edzéseken szembesültem azzal, hogy a bajsai csapattársaim jóval előttem járnak, így kezdettől az motivál, hogy ugyanolyan jó legyek, mint ők. Szerencsére hiszek a kitartó és kemény munkában, így szerintem ezzel nem lesz gond, és tavaszra még többet tudok hozzátenni a csapat teljesítményéhez.

Hogyan sikerült számodra a beilleszkedés, hogyan fogadtak az új csapattársak?

– A beilleszkedéssel nem volt különösebb gondom, mivel egy remek közösségbe csöppentem bele. A bajsai klubnál családias hangulat uralkodik, a vezetőségtől a szertárosig mindenki a csapat sikeréért dolgozik. Az együttesen belül nekem is jó a viszonyom mindenkivel, már új barátságokat is kötöttem.

Bajsán jelenleg minden körülmény adott a sikeres munkához. Mennyire vagy elégedett a csapat őszi teljesítményével?

– Az őszi szezonban minden mérkőzésen úgy léptünk pályára, hogy győzni akartunk, otthon és idegenben is. Próbáltuk a saját játékunkat játszani, és ez nagyrészt sikerült, amit az eredmények is bizonyítanak. Talán ha egy kicsit szerencsésebbek vagyunk, akkor több pontot is gyűjthettünk volna, de nem vagyok elégedetlen, hiszen legnagyobb riválisunk, a bácsföldvári Vojvodina otthonában is győzni tudtunk, így a tavaszi idényben jó esélyünk van a bajnoki cím megszerzésére.

A klubvezetőség mennyire elégedett az elért eredményekkel?

– A vezetők elégedettek az őszi teljesítményünkkel. Nincs rajtunk nagy teher, mindig csak a következő mérkőzésre koncentrálunk, lépésről lépésre akarunk haladni. Azért dolgozunk nap mint nap, hogy a pontvadászat végén a szurkolóinknak legyen mit ünnepelni.

A bajnokság első felében nem játszottál túl sokat, ám így is szereztél három gólt.

– Sokkal többet várok magamtól, szeretném még több góllal, gólpasszal segíteni a bajsai csapatot. Kisebb sérülések is hátráltattak az ősz folyamán, de azért így is sikerült két gólt szereznem a gajdobrai Hercegovac ellen, és a szenttamásiak kapuját is bevettem. Szoknom kell még a magasabb rangfokozatot, hiszen nem könnyű a legalacsonyabb osztályból érkezve itt játszani, hétről hétre jól teljesíteni.