2021. január 22., péntek

A tébolyra nevelő újszínház rabjai

Egy színpadon állok. Átlagemberként. Életem minden pillanatában. A jelenség nem új keletű, hiszen William Shakespeare már évszázadokkal ezelőtt megfogalmazta: Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő. A színház neve még mindig Globe (földgömb). Ám a színpad és a nézőtér ma már ott van minden országban, utcán, konyhában, hálószobában. Amióta világunk globális falu lett, azóta több milliárd ember vált egyszerre fellépővé s egyben nézővé.

Csak egy kattintás, és már a színpadon találom magam. Érzem a tekinteteket. Ha hibázom, megvetnek, ha „nagyot” alakítok, csodálnak. A modern színház nem a fantázia szüleménye. Amennyire futurisztikus, annyira valóságos. A megszokott felállástól igen eltérő, hiszen mindannyian egy teremben állunk, figyeljük egymást. Farkasszemet nézünk. Egy-egy produkció között én is figyelek, követek. Követek a boltban, az iskolában, munkahelyen, társaságban, egyedül. Olykor észrevétlenül. Általában az aktív, napi rendszerességgel szerepet vállaló felhasználókat szemlélem. Esetenként tudatosan megakasztom a szemem egy-egy üres színpadon, de néha-néha még ott is megjelenik a hozzá tartozó színész vagy társulat. Közben azon gondolkodom: vajon mi zajlik a színfalak mögött? Elképzelni nehéz, ugyanis a reflektorfényben csak vidám, jóllétben, boldog párkapcsolatban élő emberek sokaságát láthatjuk. Hetedhét országból posztolt fotók, tökéletes testalkatok, Mercedesek, luxustermékek, ötcsillagos hotelek. A tökéletesség mutatása pedig valódi tapsvihart kreál. Valóban ez lenne a siker titka? Lájkok? Követők? Külsőségek? S hogy milyen hatással van ez a mindennapjainkra? A gyermekeivel kócosan játszó szerető édesanyák már kevésnek érzik magukat. Hiszen míg az jól megfizetett influenszervilágban mások tökéletes alakkal, sminkben ébredeznek egy tengerparti villában, addig ő gyermeket nevel, háztartást vezet, dolgozik. A tökéletes testfelépítést szolgáló napi háromórás edzésre, sminkelésre nem jut idő. A már amúgy is mindig zöldebb szomszéd fűje mellett a miénk egyre kopárabbnak tűnik. Elfelejtjük, melyek a valódi értékek. A párválasztás is katalógus alapján történik. A szépség valóban ennyire felszínes? Ma a borítótól tovább nehezen jutunk.

Az újszínház szabad alapokon született intézmény. Ám a globális ideológiákat valló tömegek rátették a kezüket. A kötetlenség már a múlté. Állításuk szerint ez ma is szabad világ. Szabad, amíg az ő elképzelésük szerint cselekszünk. Amint velük szemben foglalunk állást, a harmincezer főből álló moderátori titkosrendőrség lecsap ránk, s színpadunktól megfosztanak bennünket. Kiesünk a színházi világból, pedig már el sem tudjuk képzelni az életünk nélküle.

De mit csinál még velünk az állandó, részben általunk választott nyilvánosság? Nevel? Átnevel. A kereslet szabja a kínálatot, így a trendet követve mi is beszállunk a Ki tud többet, jobbat mutatni? című versenybe.

Emellett rengeteg energiát fordítunk arra, hogy azt kommunikáljuk: minden kóser. Hiszen másoknál is ezt látjuk. Csukott szemmel ülünk a padokon, járjuk az utcákat, éljük az életünk egy általunk vizionált világban, ahol az elképzelt trónra a „több” kedvelést kapott egyén kerül. A boldogságot, elismerést üldözzük. Közben valós kapcsolataink, önbecsülésünk, énképünk ettől a virtuális univerzumtól a szemünk előtt válik rommá. A lájkok, követők világa ez. Egy látszatvilág. Ma már a legtöbben el sem tudjuk képzelni az életünket közösségi oldalak nélkül. Függők lettünk. A színház rabjaivá váltunk.