2024. április 20., szombat

Búcsú és bojkott

Az amerikaiak 57 százaléka azonnal el akarja mozdíttatni Donald Trumpot az elnöki tisztségről

Az amerikaiak 57 százaléka azonnal el akarja mozdíttatni Donald Trump elnököt a tisztségéről, mert úgy véli, hogy beszédével a Capitolium ostromára bátorította híveit, áll abban a közvélemény-kutatásban, amelyet a Reuters hírügynökség az Ipsos céggel közösen végzett. A megkérdezettek döntő többsége elítéli a kongresszus megrohamozását, ám 12 százalékuk rokonszenvezik a behatolókkal. A válaszadók 79 százaléka ugyanakkor „bűnözőknek” és „bolondoknak” minősítette az ostromlókat, még a republikánusokra és a Trumpra szavazók kétharmada is. Hazafiaknak mindössze ötszázaléknyian titulálták a Capitoliumba betörőket. 

A két párt hívei között ugyanakkor nagy a különbség Trump idő előtti, vagyis január 20-át megelőző elmozdításában. A demokratákra szavazók 90 százaléka szeretné azonnal lemondatni, míg a republikánus szavazóknak csupán a 20 százaléka. Mintegy 30 százalék azoknak az aránya, akik szerint a kormányzat tagjainak szavazása révén kellene Trumpot kitessékelni hivatalából – az alkotmány 25. kiegészítésével élve –, és alelnökére átruházni hatalmát, 14 százalék szerint a kongresszusnak kellene alkalmatlansági indítvánnyal élnie, 13 százalék pedig úgy véli, hogy Trumpnak egyszerűen le kellene mondania.

A republikánus szenátor, Lisa Murkowski, Alaszka szenátora is lemondásra szólította fel Donald Trump amerikai elnököt: „Azt akarom, hogy lemondjon. Elég kárt okozott” – fogalmazott az Anchorage Daily News című napilapnak. Elfordulását az elnöktől a kongresszus épületének ostromával indokolta, amelyben szerepet játszhatott Trump előzőleg mondott gyújtó hangú beszéde. Időközben egyre inkább érlelődni látszik, hogy a demokrata párti képviselők alkotmányos felelősségre vonási eljárást kezdeményeznek Trump ellen. Szakértők néhány nappal ezelőtti elemzése szerint a kongresszus képviselőházában mind nagyobb a lépés támogatottsága, a szenátusban azonban még messze nem tűnik úgy, hogy meglehetne az eljáráshoz szükséges kétharmados szavazattöbbség, jóllehet, számos republikánus párti szenátor hallgat az ügyben és nem tiltakozik a lépés ellen. A Fehér Ház részéről Judd Deere szóvivő korábbi nyilatkozatában helytelenítette az eljárást, kifejtve, egy ilyen eljárás egy olyan elnök ellen, akinek már csak 12 napja maradt hivatalából, tovább mélyítené az ország megosztottságát.

Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke szerint felelősségre kell vonni Donald Trump elnököt a Capitoliumnál történt zavargások miatt. Pelosi a CBS televíziónak adott hétvégi interjújában úgy fogalmazott: „Sajnos az Egyesült Államok végrehajtó hatalmának élén egy tébolyodott és veszélyes elnök áll. Már csak néhány nap választ el attól, hogy ne fenyegessen minket tovább, viszont az elnök olyan súlyos dolgot követett el, amely miatt felelősségre kell őt vonni.” A képviselőház elnöke ezt követően arra szólította fel Trumpot, hogy mondjon le hivataláról, és megerősítette azt is, hogy amennyiben ezt nem teszi meg, alkotmányos felelősségre vonási eljárást kezdeményeznek ellene.

Ted Lieu demokrata párti képviselő a CNN amerikai hírcsatornának nyilatkozva szintén arról beszélt, hogy amennyiben Donald Trump nem mond le elnöki tisztéről, és alelnöke, Mike Pence sem kezdeményez szavazást Trump hivatali alkalmatlanságáról, akkor a demokrata párti képviselők hétfőn alkotmányos felelősségre vonási eljárást kezdeményeznek Trump ellen. „Mindannyian, köztünk a házelnök Nancy Pelosi is, jobban szeretnénk, ha Donald Trump helyesen cselekedne és egyszerűen lemondana, vagy Mike Pence, az alelnök legalább saját és családja becsülete érdekében élne az alkotmány 25. kiegészítésével” – mondta Lieu, hozzátéve, hogy republikánus képviselők is meg fogják szavazni a kezdeményezést. A 25. kiegészítés szerint az elnök kormányzatának tagjai szavazattöbbséggel az elnököt alkalmatlannak ítélhetik hivatali feladatainak ellátására, és hatalmát átruháztathatják alelnökére.

Ugyancsak lemondásra szólította fel Donald Trumpot az Egyesült Államok keresztény egyházainak ökumenikus tanácsa (NCC) is, mert a szervezet szerint az elnök „tettei és szavai veszélybe sodorták az országot és a kormányzat intézményeit azzal, hogy erőszakos és halálos kimenetelű tömeges zavargásokra buzdított”.

A hétvégén Ferenc pápa is megdöbbenésének adott hangot a Capitoliumnál történt zavargások miatt, és a demokrácia elleni támadásnak nevezte az esetet. „Megdöbbentettek az események, mert egy olyan országról van szó, ahol az emberek annyira fegyelmezetten viszonyulnak a demokráciához” – mondta a katolikus egyházfő a Canale 5 televíziónak adott interjúban, megjegyezve, hogy tanulni kell a történtekből annak érdekében, hogy mindez soha többé ne ismétlődhessen meg.

A Twitter mindeközben tartósan és határozatlan időre felfüggesztette Donald Trump amerikai elnöknek, mint magánembernek a fiókját, mert a közösségi médium szerint fennáll annak a veszélye, hogy további erőszakot szít, miután feltehetőleg üzenetei hatására rohamozták meg a tüntetők a Capitoliumot. Az elnök ezután hivatali Twitter-fiókjából azt közölte: lehet, hogy nemsokára egy másik platformon jelentkezik, majd hozzátette, erről több más médiatársasággal tárgyal. A Twitter ezután törölte ezt az üzenetet az elnöki fiókból, majd blokkolta Trump választási kampánystábjának a fiókját is.

A mikroblog-portál szerdán egyszer már felfüggesztette Trump magánfiókját, miután hívei megostromolták a kongresszus épületét, akkor azonban csak fél napra. Az erőszakos behatolás során öt ember életét vesztette, egy rendőr, és négyen Trump hívei közül. A Twitter ezt követően alaposan megvizsgálta Trump szerdai üzeneteit, és úgy találta, hogy azok közül kettő nagy valószínűséggel erőszakra, bűntettekre bátorította a leköszönés előtt álló elnök híveit. A Facebook és az Instagram közösségi portál csütörtökön szintén felfüggesztette Trump oldalának használatát hasonló érvek alapján.

Donald Trump pénteken közölte azt is, hogy nem megy el Joe Biden leendő elnök beiktatásának ünnepségére, három másik volt elnök viszont ott lesz. A hírek szerint ugyanis Bill Clinton és a szintén demokrata párti Barack Obama mellett a republikánus George W. Bush is tiszteletét teszi majd az ünnepségen, amelyen várhatóan mindhárman a feleségükkel együtt jelennek meg. A koronavírus-járvány miatt zömmel otthonában meghúzódó, 96 éves Jimmy Carter ugyan nem lesz jelen, de legjobb kívánságait küldte Bidennek.

Donald Trump azzal, hogy bojkottálja a ceremóniát, másfél évszázados hagyománnyal szakít: legutóbb 1869-ben fordult elő hasonló távolmaradás elnöki beiktatási ünnepségről. Biden egyébként örömmel fogadta, hogy Trump nem lesz ott a beiktatáson. Mint mondta, ez egyike azon kevés dolgoknak, amelyekben egyetért Trumppal, mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy Mike Pence alelnök feleségével együtt részt vesz a ceremónián. A Reuters hírügynökség nem sokkal később az amerikai kormányzat egy magas rangú tisztségviselőjének közlésére hivatkozva közölte, Mike Pence részt vesz Joe Biden leendő elnök beiktatási ünnepségén.