2025. május 9., péntek

Ana Brnabić kormányfő újévi jókívánságai

Ana Brnabić kormányfő és a kormány több tagja levélben kívántak boldog új esztendőt Szerbia polgárainak. A kormányfő rámutat, hogy a mögöttünk levő 2020-as év megmutatta, nincs fontosabb az emberi egészségnél, mint ahogyan arra is, nincs nagyobb öröm a családnál és a barátoknál.

„Jelen pillanatban a legfontosabbnak tűnik, hogy megkezdődött a koronavírus elleni oltás, ami nagyon fontos állomás a pandémia elleni küzdelemben. Ez a tény a jövőbe vetet hitünket és derűlátásunkat táplálja. Ezt talán az egészségügyben foglalkoztatottak érzik át leginkább, de kétségkívül mindannyiunk számára bátorító hír” – fogalmazott a kormányfő.

– Szerbia minden polgárának jó egészséget, sok boldogságot és pozitív energiát kívánok az új esztendőben. Azt kívánom, hogy az ünnepnapokat családjuk körében töltsék, békében és szeretetben – üzente a szerb kormány vezetője, miközben leszögezte, a 2021-es év is kihívásokkal telinek ígérkezik, elsősorban ha az egészségünkre, a gazdaság talpra állítására, és országunk pozíciójának erősítésére gondolunk.

A szerb külügyminisztérium eredeti videoüzenetben küldte újévi jókívánságait az ország polgárainak. Nikola Selaković külügyminiszter mellett Szerbia nagykövetei is jókívánságaikat küldték, méghozzá azon a nyelven, amely országban szolgálatot teljesítenek.

Boldog új esztendőt kívánt az ország polgárainak Maja Gojković művelődési és tájékoztatási miniszter, Marija Obradović államigazgatási és önkormányzati miniszter, és Anđelka Atanasković gazdasági miniszter is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel