A mézeskalácsnak lelke van

A mézeskalácsillat hozzátartozik az otthonok ünnepi hangulatához, a családi együttlétekhez. A bezdáni Kapitány Mátájsz Sarolta míves mézeskalácsai csakhogy meg nem szólalnak, a nemzeti, népi motívumok eszközeivel beszédesen tanúskodnak hagyománytiszteletről, odaadásról, lélekről, amelyet bele lehet vinni egy-egy mézes-remekbe. A népi játszóházi foglalkozásvezető és MIRK-nívódíjas kézműves elmondása szerint a szakértelemmel és alapossággal készített mézeskalács visszahat készítőjére is, a tészta ,,meghálálja” a gondoskodást, igazi szívből jövő ajándék lehet, az ünnepek dísze és minden, amit csak a felkérő, a megrendelő elképzel. Szakmai hazatalálásról, a saját stílus kialakításáról, a kézművességben lelhető sokrétűségről, a vásárokon és az online térben való jelenlétről beszélgettünk Kapitány Mátájsz Saroltával.

Hogyan jutottál el a mézeskalács-készítés ilyen magas szintjére, mi ennek a ,,szerelemnek” a története?

– Gyermekkoromban a mézeskalács nem volt része a karácsonyi ünnepkörnek. Csodálatosak voltak azok a karácsonyok, de mézeskalács nélkül teltek. Az első igazán meghatározó élmény 1991-ben ért, amikor baráti látogatásra mentünk a párommal, és ott csodálatos látvány tárult elénk: egy hatalmas karácsonyfa, tele mézeskaláccsal, pattogatottkukorica-füzérekkel. Mindez rám óriási hatással volt, és akkor kaptam az első mézeskalács-receptemet. A bennünket vendégül látó család nagymamája, aki a Bükkben él, ő menekítette át elődeitől ezt a kincset érő receptet. Ettől kezdve, már az első karácsonyunkon, igaz, nem a karácsonyfánkra, de az ünnepi asztalra a saját készítésű mézeskalács került. Akkoriban már házasságban éltünk a férjemmel, majd jöttek a gyerekek, és onnantól folyamatosan, minden karácsonykor megjelent nálunk a mézeskalács, az egész család nagy örömére.
Nálunk a mézeskalács illata nemcsak szentestén és karácsony napján lengi be a lakást, hanem sokkal korábban is, mert eleinte a családnak, a gyerekeknek készítettem mézeskalácsot, és akkor korábban hozzá kellett már kezdeni a sütéshez, hogy időben elkészüljön, fogyasztható legyen.

A tevékenység kiterjesztése a külvilág felé 2008-ban alapozódott meg, amikor lehetőségem adódott arra, hogy elvégezzem a budapesti Hagyományok Háza népi játszóházi foglalkozás-vezetői tanfolyamát. Ennek keretein belül megismerkedtünk a nevezetes napokkal, az azok köré szerveződő népszokásokkal, a gyerekekkel való foglalkozással, és minden népi kézművességgel, amelyet, mint játszóházvezető, vissza tudunk tanítani a fiatal és a felnőtt generációk tagjainak is. Tehát fűztünk gyöngyöt, marokedényeket csináltunk agyagból, kosarat fontunk, csuhéból és szalmából készítettünk mindenfélét. Gyerekekkel, gyerekeknek játékokat, kezdve a legegyszerűbb gyerekhangszerrel, például a liba gégéjéből különböző gyerekcsörgőt készítettünk, a természet ajándékaiból, meggymagból, dióból, mogyoróból, mindenből, amiből gyerekeknek játékszereket lehet készíteni. Mézeskalácsot is sütöttünk, díszítettünk tojást is viasszal, bőrdíszeket, ékszereket készítettünk, nemezeltünk, tehát tulajdonképpen csináltunk mindenfélét, ami belefér a magyar népi hagyományok tárgykörébe. Kiváló tanáraink voltak, és ott érzetem először, hogy hazaértem. Már ’91-ben is a népművészet felé kacsintgattam, sőt a tojásviaszolást huszonöt éves korom óta művelem. Ezen a tanfolyamon éreztem meg először, hogy otthon vagyok, sok olyan ember között, aki ugyanazt szereti, ugyanazt csinálja, ugyanazt tartja értéknek, amit jómagam. Erről a tanfolyamról úgy engedtek bennünket utunkra, hogy a megtanultak köteleznek bennünket arra, hogy bármihez nyúlunk, bármivel is foglalkozunk, azt a hagyomány átadásának fontossága tükrében tegyük, és bármit is teszünk, az a hagyományos díszítés technikáját kövesse, és tulajdonképpen ezek most vissza is köszönnek a munkáimból. A mézeskalácsot is a régi, népi, nemzeti motívumokkal díszítem. Ez az én sajátom, ez jön szívből, belülről. Mind, akik így műveljük a mézeskalács-készítést, segítségül hívjuk a népi hímzéseket, a korondi kerámiadíszt, és egyéb más területeken használt mintázatokat is.

Mi volt a következő lépés, honnan tudtad, hogy a sokfajta népművészeti, kézműves tevékenység közül, melyik lesz a tiéd?

– Szintet léptem a mézeskalács-technikákkal, a hozzáállásban, mindenben. A tanultak mellett utánaolvastam, több videót megnéztem, kísérletezgettem, újabb recepteket próbáltam ki, igyekeztem újabb alaptechnikákat elsajátítani. 2018-ban megmutattam magam, először a MIRK Kézimunka- és Gyűjteménykiállításon. Ott mindjárt kaptam egy nívódíjat, meg a Hagyományok Háza Hálózat vajdasági megmérettetésén népművészeti kategóriában kaptam első helyezést. Az ilyen jellegű díjak, elismerések hatalmas erőt adnak az embernek, hogy lám, nemcsak a szeretteinek, a barátainak tetszik, amit csinál, hanem a szakmai zsűri tagjaitól, hozzáértő emberektől hall pozitív véleményt, kap megerősítést, hogy érdemes az adott dolgot tovább folytatni.

További tanfolyamra is elmentem, hogy kiderüljön számomra, amit írott és internetes videókon keresztül megtanultam, mennyire helytálló, mennyire pontos. Van néhány ember, akire nagyon felnézek a ,,szakmában”. Nagyon jó, hogy magasan van a mérce, és vannak olyan emberek, akiknek a munkáját nagyra becsülöm, mert mindez engem is ösztönöz. A mai napig soha nem vagyok tökéletesen elégedett magammal, mindig úgy gondolom, hogy az idő múlásával még szebbé, jobbá fogom tenni a munkáimat. Ezek a törekvések, a jobbítás szándékai visznek előre az élet egyéb területein is.

Nem csupán a szerettek és a szakma értékeli nagyra az alkotásaidat, hanem a megrendelők is, érkeznek felkérések szép számmal, rendszeresen. Hol találkozhatunk a mézeskalácsaiddal és egyéb kézműves alkotásaiddal?

– Előbb csak a családnak és ajándék gyanánt készítettem a mézeskalácsot, aztán az előbb említett, 2018-as csantavéri MIRK óta foglalkozom megrendelésekkel, részt veszek a különböző vásárokon, ünnepeken, azóta dolgozom egyre többet. Kell is ahhoz, hogy az ember keze biztonságos legyen, hogy a díszítővonalak úgy jöjjenek ki az ember keze alól, hogy tökéletesek legyenek, ahhoz rengeteget kell gyakorolni. Gyakorolni pedig a megrendelések által lehet.

A járvány miatt eddig nem sok vásáron, ünnepi alkalmon vehettem részt. Doroszlón és Bezdánban karácsonyi vásárokon, továbbá Bezdánban, a Hármastalálkozó idei, helyi kézműveseket bemutató rendezvényén mutatkoztam be. Sikeres volt mindenhol a jelenlét, sok megrendelést is szereztem ezeken az alkalmakon. A vírus jöttével, mint annyi más is, úgy ez a tevékenység is nagy részben átkerült az online térbe. Van egy Facebook-oldalam, Saci Kézműves Műhelye néven: https://www.facebook.com/sacikezmuvesmuhelye
Ott nemcsak a mézeskalács-készítményeim, hanem egyéb, legkülönbözőbb technikákat felvonultató munkáim is fellelhetőek. Csipketojások, gyöngyfűzés, szalagtechnika, kosárfonás, nemezelés, sok minden megtalálható ezen az internetes felületen.

Van saját stílusod, olyan ,,kézjegy”, amiről egyértelműen felismerhető, hogy az adott dísztárgy Saci Kézműves Műhelyéből való?

– Ami a díszítést illeti, a népi motívumok, a népi vonal az, ami számomra irányt mutat. Ugyanakkor mindenki törekszik a saját stílusa kialakítására. Ez van most folyamatban. Már sokan felismerik a munkámat, anélkül, hogy szerepelne rajta a nevem. Mindezt persze még szeretném finomítani, tökéletesíteni, hogy magam is meg legyek vele elégedve. Fontos hozzátennem, hogy a bonyolultabb mintázatoknál is szabad kézzel dolgozom, tehát nem sablon alapján.

Az ilyen cizellált, míves készítmények esetében nehéz az ízre, az ehetőségre gondolni, hiszen öröm ránézni ezekre az alkotásokra, sajnálnánk elfogyasztani őket. Milyen tésztá(k)ból készülnek a mézeskalácsaid?

– Többféle recepttel, tésztával is dolgozom, attól függően, hogy milyen jellegű a felkérés, a megrendelés, vagyis, hogy ajándék, asztaldísz, fogyasztásra szánt vagy formatartó, akár 3D-s dísztárgy készül. Tavaly például Londonba kerültek a mézeskalácsaim, és visszajelzést kaptam, hogy gyönyörűek, de kérdezik a megajándékozottak, hogy vajon elfogyaszthatók-e. Az angliai mézeskalácsosoktól azt hallottam, bármilyen szép is legyen, bármennyi munkaóra is legyen egy mézeskalács elkészítésében, legyen az bármilyen drága is, ott azért veszik meg, hogy azt el is fogyasszák.

Melyik a számodra legkedvesebb kézműves tevékenység jelenleg?

– A mézeskalács jelenleg a legnagyobb ,,szerelem”. Amint belépünk az újévbe, az ünnepek után előjönnek a hímes tojások, akkor kicsit háttérbe szorul majd a mézeskalács. Fantasztikus lehetőség van mindenben… Nagyon új, kedves dolog most számomra a kanzashi technika is. Ha lesz időm, karácsonyra olyan módon szintén szeretnék díszeket készíteni. A kosárfonás is nagyon érdekel, régebben sokat csuhéztam, szélforgókat csináltam, koszorút, karácsonyfadíszeket. Minden, amiről tanulok, amivel alkalmam van megismerkedni, az feltölt, lelkesít, felébreszti bennem a kreatív energiát. Ilyen nagy szenvedélyem az éneklés is, amelyet akár a kézműves munkafolyamatok közben is lehet csinálni. Készítettem már több címert, különböző települések címereit. Minden egyes, kezemből kiadott mézeskalács közel áll a szívemhez, mert tulajdonképpen a mézeskalácsban lélek van. A tészta nem egy egyszerű kelt tészta, hanem összetettebb a folyamat: a cukor, a méz, a liszt összegyúrva, várva, hogy minden összetevő egybeérjen benne. Finoman kell vele bánni és akkor a tészta ,,meghálálja” a gondoskodást, akkor lesz szép sima. Figyelni kell a jelzéseire, majd meg kell tervezni a díszítést, mindent. Aztán, amikor fel van ,,öltöztetve”, celofánba kerül, masnival díszítem, megdobban a szívem, hogy megint valami szépet alkottam. Végül látni a megrendelő arcán, az ajándékozotton az elégedettséget, az sokat számít. A mézeskalács-készítés óriási odaadást, hitet, elkötelezettséget igényel. Adni tudás, szeretet-tevékenység. Mindenki munkájáról visszaköszön, hogyan viszonyul az anyaghoz, hogyan áll a munkához. A készítőjéről sokat eláruló alkotási folyamat ez, amely visszahat a készítőre is.