Nehéz év áll mögöttünk, és a karácsony is így érkezik el hozzánk. Hideg, nyirkos, sötét napokat élünk. A gyerekeknek az iskolában napi két és fél, három órában kell elsajátítaniuk ugyanazt vagy szinte ugyanazt, amire korábban sokkal több gyakorlási, elmélyülési időt szánhattak. A legkisebbeken kívül a többi tanuló néhány hete már mindezzel otthonában, sokszor minden segítség nélkül bajlódik. A félév végi hajrá is ilyen körülmények között zajlott. Megszaporodott az erőszak az online térben, a tinédzserek egymásnak esnek, vagy éppen kiközösítenek, megaláznak másokat. A bántalmazás ellen nagyon nehéz úgy hatékonyan föllépni, hogy a diákok minimális időt töltenek az iskolában, és azt a keveset is a legszükségesebb ismeretanyag átadására próbálják fordítani.
De nem csak a gyerekek vannak fokozott terhelésnek kitéve. A járványhelyzet számtalan családnak jelent nehézségeket, lelki és anyagi szempontból is, ami természetesen kihatással van a gyerekekre. Felnőttként könnyen lehetünk feszültek, idegesek, reménytelenek, ami sok esetben a velünk élő gyerekeken csattan. Bármennyire is szeretnénk, nem vagyunk tökéletesek, nem tudunk tökéletes feltételeket biztosítani a cseperedő gyerekeink számára, minden igyekezetünk ellenére sem. Olykor kiborulunk, kiabálunk, össze is veszünk. Néha nem ismerünk önmagunkra. Mégis, a gyerekek többé-kevésbé harmonikusan fejlődnek, megtanulják, hogy senki sem tökéletes, ha hibát követünk el, akkor bocsánatot kérünk, és mi is megbocsátunk másoknak.
Vannak azonban olyan gyerekek, akik nem látják a konfliktusok rendezésének konstruktív módját maguk körül. Akik nem azt tapasztalják, hogy jár a megbocsátás, hanem azt, hogy a nem elvárt viselkedést megtorlás követi. Akik körül a felnőttek kiszámíthatatlanok, és a család melege helyett elutasítást, közömbösséget és hibáztatást tapasztalnak. A diszfunkciós családokban nevelkedő gyerekek úgy nőnek föl, hogy nem érzik a saját magukért való elfogadást. Mindig valamiféle teljesítményhez kötött szeretetmorzsákért könyörögnek, holott a legtöbbször a szülői válasz az elutasítás, amiben részük van. Napjainkban az iskolai eredményesség az egyik közkedvelt zsarolási lehetőség, amit a legegyszerűbb a gyerekek érdekére fogni. Tanulj, erőn fölül teljesíts az iskolában, akkor fognak elismerni a szüleid! – éreztetik a gyerekkel. Nem számít, hogy egészen mások az adottságai, az érdeklődési köréről nem is beszélve, kifacsarják belőle a kitűnő bizonyítványt, bármi áron. Büszkén hirdetik, hogy nem várnak el maximális teljesítményt a gyereküktől, becsúszhat egy-két négyes is. Mindennek a gyerek önértékelése, önbecsülése látja a kárát.
A gyereket érintő, családon belüli bántalmazás számtalan más területen is megmutatkozhat, és a legtöbbször nem vehető könnyen észre. Talán azt gondolhatjuk, hogy a bántalmazott gyerekek kék-zöld foltja az elsődleges árulkodó tünetek, de sokszor a magukba fordulás vagy éppen ellenkezőleg, a társaikkal szembeni agresszió vagy egyéb harsány viselkedés utalhat rá. Megmutatkozhat extrém öltözködésben, túlzott szabadosságban, erőszakosságban, fékevesztettségben, sőt akár abban is, hogy az érintett gyerek szinte láthatatlanná válik. Mindezek így elég markáns, szembetűnő dolgoknak tűnnek, de a mindennapokban sajnos egyáltalán olyan egyszerű felfedezni. Hiszen az ötlik először a szemünkbe, hogy a szülők a lelküket is kiteszik, hogy a gyereküknek sikeres iskolai eredményt biztosítsanak. Elfogadtuk, hogy vannak szégyenlős, szorongó gyerekek, akik nehezen találják meg a közös hangot a kortársaikkal. Az agresszív viselkedésen pedig leginkább hüledezünk, ahelyett hogy megpróbálnánk megkeresni az okát. Mindemellett számtalan, otthoni bántalmazást átélt gyerek közösségben teljesen átlagosan viselkedik, és tényleg nagyon nehéz észrevenni, min mennek át, mert minden erejükkel azon vannak, hogy ez ne tűnjön fel senkinek.
Ahhoz, hogy a bántalmazott gyerekeknek segítséget tudjunk nyújtani, alapvetően kell megváltoztatnunk a bántalmazásról alkotott elképzelésünket. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a gyerekeket érintő bántalmazás nemcsak a mesékben és egy-egy újság címlapján, tőlünk távol létező jelenség, hanem a közvetlen közelünkben is ott van. Lehet, hogy régen kukoricán térdepeltek a gyerekek, körmöst kaptak, és nádpálcát, de mindez nem jogosít fel bennünket arra, hogy a napjainkban történő gyerekbántalmazást szó nélkül hagyjuk, csak azért, mert nem gondoljuk annak.
Nehéz időket élünk, kutatások szólnak arról, hogy a járványhelyzet miatt egyre több gyerek él át otthonában szeretetteljes bánásmód helyett megaláztatást, elhanyagolást, fizikai és lelki bántalmazást. Jön a karácsony. Nem tudunk mindenkinek segíteni, nem menthetünk meg minden bántalmazott gyereket. De már az is nagyon sokat jelenthet, ha komolyan vesszük az áldozatokat akkor is, ha nincsenek szemmel látható fizikai jelei az őket ért méltatlan bánásmódnak. Tegyünk ellene akkor is, ha úgy gondoljuk, mi nem vagyunk érintettek!
