2024. március 28., csütörtök

Ó kapitány, kapitányom!

A toronymagas esélyesnek kikiáltott Norvégia győzelmével zárult a Dániában megrendezett női kézilabda-Európa-bajnokság, Thorir Hergeirsson együttese vasárnap este a franciák felett aratott 22:20-as győzelemmel ülhetett fel nyolcadszor a kontinens trónjára. A járvány okozta nehézségek miatt kiszámíthatatlan tornán egyértelműen a horvátok okozták a legnagyobb meglepetést. Szövetségi kapitányuk, Nenad Šoštarić rajt előtti nyilatkozata szerint a viadalt meg sem kellett volna rendezni, a sztárjátékosokat nélkülöző együttese ennek ellenére a bronzig menetelt, olyan válogatottakat legyőzve, mint az aktuális világbajnok hollandok vagy a házigazda dánok. Ezzel szemben mind a magyar, mind a szerb gárda szemlesütve térhetett haza, előbbi a tizedik helyen zárt, utóbbi a középdöntőbe sem jutott be. A közvélemény ilyenkor azonnal kapitánycsere után kiált. Elismertebb szakembereket menesztettek már jóval kevesebbért is a kispadról – friss példa erre Ambros Martín esete az oroszokkal, akik egy pillanatig sem haboztak megköszönni a szakvezető munkáját, miután a csapat nem jutott be az elődöntőbe.

A magyar szakági szövetség egyértelműen kijelentette, a válogatott konkrét célkitűzés nélkül, a márciusi olimpiai selejtező tükrében utazik Koldingba, a Danyi Gábor és Elek Gáboralkotta edzőpáros saját elmondása szerint ugyanakkor komoly szakmai célokkal vágott neki a tornának. A lányok teher és elvárás nélkül léphettek pályára, ez azonban nem eredményezett felszabadult játékot, sőt. A csapat mindannyiszor gyámoltalanul, elanyátlanodva vonult fel, s bár a „mundér becsületét” megvédték a szerbek és a románok ellen, többre nem futotta. A legégetőbb probléma talán az, hogy egyik kapitány sem tudta őket kirángatni a gödörből. Ennek ellenére váltásról egyelőre szó sincs, Danyi és Elek márciusig várhatóan a helyén marad, és akkor kell majd igazán bizonyítaniuk.

A szerbeket már a legelején több probléma hátráltatta, a fertőzött játékosok miatt csak egy nappal a nyitómérkőzésük előtt utazhattak el a helyszínre, ahol azonnal karanténba is kerültek, sőt a Hollandia elleni találkozójukat startban el is napolták. A nehézségek ellenére Ljubomir Obradovićék hatalmas meglepetést okozva legyőzték a világbajnokot, de alapemberüket, Andrea Lekićet sérülés miatt elveszítették. A kapitány 7:6 elleni taktikája a hollandokat meglepte, egy nappal később a magyarok ellen azonban nem vezetett eredményre, Obradović viszont görcsösen ragaszkodott hozzá a vereség árán is. Papíron kiváló csapat a szerb, s a pandémia sem lehet kifogás, hiszen az éppúgy sújtotta a többi csapatot is, más kérdés viszont, hogy a keretből több igen tehetséges játékos is kimaradt, köztük a román bajnokság egyik legjobbja, Jovana Kovačević, aki pedig sokat tudott volna lendíteni a helyzeten…

A horvátok menetelését látva remélhetőleg mind a magyar, mind a szerb szövetség levonja a megfelelő következtetéseket, s még az olimpiai kvalifikáció előtt kiderül, a csúfos szereplés valójában kinek a sara, hiszen ehhez hasonló hitehagyott játékkal nem sok esélyük lesz a továbbjutásra.