Alexandre Dumas, teljes nevén Dumas Davy de la Pailleterie, 1802. július 24-én született a normandiai Aisne megyéhez tartozó Villers-Cotterêts-ben. 1870. december 5-én hunyt el Dieppe mellett Puys-ben. Szülővárosa temetőjében nyugodott 2002. november 30-áig, ekkor nagy pompával újratemették Párizsban.
Milliók olvassák, gyakran lélegzetvisszafojtva az egyik legolvasottabb francia író Alexandre Dumas kalandos, történelmi témájú műveit, melyeket csaknem száz nyelvre lefordítottak. Írt újságcikket, regényeket, színpadi darabokat. Még életében nagyjából 100 ezer oldalt adtak ki tőle! Több mint kétszáz film és tévésorozat készült belőlük. Művei halála után kissé feledésbe merültek, de az egykor divatos drámai szerzőt a XX. században újra előveszik, sőt felfedeztek mindezidáig ismeretlen írásait is, például az Edith és az Éva kéziratát.
Családja kalandos élete
Férfi felmenői kissé különös módon értelmezik a család fogalmát. A nagyapa, francia nemesember, Alexandre Antoine Davy De La Pailleterie márki Haiti szigetén intim kapcsolatba kerül, és egy időre összeköti életét szolgálójával, az afrikai származású Marie-Cessette Dumas-val. Három gyermekük születik, egyikük Thomas-Alexandre, az író édesapja. Amikor távozni készül Haitiről, a rabszolganőt két gyermekükkel eladja egy másik francia nemesnek, csak Thomas-Alexandret viszi magával Franciaországba. A mulatt fiút elismerte fiaként, megosztotta vele a nemesi rangot és taníttatta. Az ifjú a francia hadsereghez csatlakozott, de az apjától örökölt nemesi rang ellenére is megtagadták tőle a tisztté avatást. Ekkor felvette anyja vezetéknevét, úgy jelentkezett ismét Napóleon hadseregébe. A ranglétra legaljáról egészen a tábornoki rangig küzdötte fel magát 31 éves korára. Ő volt az első színesbőrű férfi, aki ilyen magasra jutott a francia hadseregben, egyben a legmagasabb tisztséget betöltő fekete férfi egész Európában. Bár a neve fel van vésve a Diadalívre, amely I. Napóleon császár és a mindenkori francia hadsereg tábornokainak dicsőségét hirdeti, a hadseregtől soha nem kapott nyugdíjat. Amikor 43 évesen meghalt gyomorrákban, özvegyének, Marie-Louise Elisabeth Labouret-nek komoly anyagi gondjai voltak.
Fiuk, Alexandre Dumas ekkor mindössze négyéves volt, apja elvesztése egy életre örök fájdalom maradt számára. Anyja nehezen teremtette elő a megélhetéshez szükséges pénzt, nem telt fia taníttatására sem, így szegényen, és a nemesi származási előjogok ellenére kevert származásúnak bélyegezve nőtt fel. A fiú autodidakta módon képezte magát és igyekezett emlékezetében megőrizni korán távozott édesapja történeteit, a fantáziát megmozgató élményeket, melyek visszaköszönnek későbbi műveiben. Megtanult olvasni, és magától megtanult spanyolul. Elolvasott mindent, ami a keze ügyébe került, a betűk bűvöletében élt. Idővel az apai hírnév ajtókat nyitott meg előtte. 20 évesen kezdett újságcikkeket és színdarabokat írni, ugyanis Párizsba költözött, a Palais-Royalban kapott állást a nagyhatalmú Lajos Fülöp orléans-i herceg hivatalában. Első nagyobb színpadi sikerét a III. Henrik udvara című művével 27 évesen aratta, amelyet a Christine (Krisztina királynő) követ és ezzel már akkora bevétel is, ami miatt könnyű szívvel otthagyja az államapparátust, és a jogászi pálya helyett az írásnak, na meg az élvezeteknek szenteli életét.
A romantikus dráma és a hedonizmus
A republikánus Alexandre Dumas részvétele a romantika színházi csatáiban, amelyek egyben politikai csaták is, utóbb írásaiban nem igazán történelmi kronológia alapján történő események, inkább a fantáziának köszönhető szárnyaló fondorlatok sora. Nem a tudományos tényekre, a hitelességre alapoz, inkább a történelem gazdagságára és a kalandos cselekményre, váratlan és izgalmas helyzetekre helyezi a hangsúlyt.
1830-ban győzött a forradalom, X. Károly helyett Dumas patrónusa, az orléans-i herceg, a „polgárkirály” néven uralkodó Lajos Fülöp került trónra. Dumas lelkesen fogadta a változásokat, az uralkodóval kiváló személyes kapcsolatot ápolt. A cenzúra eltörlésével pedig az író még sikeresebb pályát futott be. Hírneve és bevételei regényíróként szárnyaltak, jó üzleti érzékének köszönhetően a korábbi színdarabokból a sajtónak sorozatregényeket írt. Megvolt az a képessége, hogy miközben egyszerre több, akár 6-8 regényen is dolgozott, élénk fantáziája a kalandos történeteket fokozni tudta és még tovább csigázta olvasói érdeklődését újabbnál újabb mozzanatokkal. Közben a színházak továbbra is rendelték tőle a színdarabokat, nem egyet csupán négy nap alatt írt meg. Ezekben a „köztársasági színdarabokban” a szálakat gyakran erős női alakok kezébe adja.
Dumas munkaközösségeket szervez – ahhoz hogy mindenhol tökéletesen teljesítsen – szellemírókat, pestiesen mondva „strómanokat” alkalmazott. Írótársaival megbeszélte a témákat, elkészítette a fejezetbeosztást, az egyes alakok legfontosabb jellemvonásait. Ők elkészítették a regény nyers szövegét, amelyet azután Dumas öntött végleges formába. A címlapra kiírta a társszerzőket és a tiszteletdíjon osztozott velük – többnyire becsületesen. Kivétel ez alól Auguste Maquet, aki be is perelte őt, amiért lemaradt a neve a Georges című kisregényről. A kisregény több eleme később újra megjelent Dumas Monte Cristo grófja című könyvében. A Georges rasszizmusa miatt viszont Dumas-t élete végéig, sőt, még az után is érték támadások. Maquet-nek végül sikerült több pénzt kicsalnia Dumas-tól a kisregényért, de a nevét továbbra sem tüntették fel benne. Augustin Grisier (1*) Dumas másik emlékezetes társszerzője.
A felületesség halhatatlan lángelméjének nevezik, de a felületessége nem bántó, ám mindig következetes. Könnyű és könnyelmű élettel vádolják, amit felfoghatunk talán védekező mechanizmusként is, hiszen pont őt rasszizmussal vádolni? Nem sokáig bánkódott, inkább megvigasztalódott megértő szeretői egyikének a karjai közt. Nagy lábon élt, gyakran több pénzt költött, mint amennyit keresett, viszont kora leghíresebb szerzőjeként sikereinek köszönhetően többé már nem került szorult anyagi helyzetbe.
A romanticizmus világszerte teret hódít. Ifjú vezéralakjai Victor Hugo és Alfred de Vigny költő felfedezik, társukká fogadják Dumas-t, ezzel az irodalom élvonalába emelkedik. Hármuk kávéházi asztala hamarosan a harcias stílusirány példaadó és irányító középpontjává lett. Világhírű regényében, A három testőrben Dumas önmagukat ábrázolta, némiképp parodizálva. A mindig előkelő modorú Hugóról mintázta Athos figuráját, a mindig nagyevő, társainál rendetlenebb Porthos ő maga volt, a rejtélyeskedő, szertartásosan vallásos Aramis modellje pedig de Vigny. Ők maguk is vezéralakoknak tudták magukat, de az egész romantikus ifjúság – a tüntetően piros mellényt viselő, utcai botrányokat okozó fiatal írók, költők, festők és az ezeket csodálók tőlük várták el az új hangot irodalomban, művészeti elméletekben és főleg a színházakban.
(1829-ben ő is, Hugo is 27 évesek. Hugo megírja az „Hernani”-t. És ezt a Commedie Francaise – a közönség indulatos követelésére – be is mutatta. Híres botrány volt ez a bemutató, a vörösmellényes ifjúság a nézőtéren összekapott a reakciós, de nem kevésbé verekedős úri fiatalsággal, az „aranyifjúsággal”. Még a beavatkozó rendőröket is megverték.)
Dumas sokat dolgozik, a negyvenes években kifejezetten termékeny korszakát éli. Főbb művei: A három testőr (1844), Húsz év múlva (1845), A vörös ház lovagja (1845), Monte Cristo grófja (1845–1846), A két Diana (1846), Egy orvos feljegyzései (1846–1848), A fekete tulipán (1850)… Mindemellett nagyvilági életet él, szereti a jó ételeket, a nagy társaságot és a szép nőket, őket persze a maga módján, és mindig fenékig üríti a poharát. A szép és gazdag, gyakran ismert asszonyok pedig zsenge ifjú korától viszont szeretik őt szerte a világon. Göndör haja és bőrének sötét árnyalata egzotikus Don Juan rangra emelték. Elég ránézni a róla készült fotókra és portrékra, mosolygós arca megnyerő személyiségre utal, joviális testalkata mágnesként vonzotta a szebbik nemet. Gyakran látni őt, amint, mondhatnám kissé dölyfösen, pózol egy széken ülve, a szeretett hölgy pedig odahajol, hozzásimul, szinte összefonódik a termetes férfiúval.
Négy törvénytelen gyermeke született, a kutatók pedig további hármat is feltételeznek, az író maga sokkal többet emleget, büszkén. A bizonyítékok alapján élete során mintegy 40 szeretője volt. (2*)
Ida Ferrier színésznőtől nem lett gyereke. Volt viszont egy fia, aki még házassága előtt született Marie-Catherine Labay női szabótól. Az értelmes fiúcska korán megmutatta tehetségét. Dumas elismerte, örökbe fogadta és saját nevét adta neki. Ifjabb Alexandre Dumas (3*) szintén sikeres íróvá vált. Az ő műve, A kaméliás hölgy alapján született például Verdi leghíresebb operájának, a La Traviatának a szövegkönyve.
Amikor Lajos Fülöpöt 18 év uralkodás után megfosztották trónjától, III. Napóleon került hatalomra. A Fülöp-párti Dumas, akárcsak írótársa Hugo elhagyja Franciaországot. Előbb Belgiumba, majd Oroszországba – Miklós orosz cár ekkor már halott volt, így Dumas tilalma is megszűnt –, és Angliába, végül pedig Olaszországba menekült. Mindenütt szeretet és anyagi siker fogadta. Dumas száműzetése nagy részében aktuális hazájáról írt útikönyveket, és igyekezett új közönséget elérni műveivel. Itáliában még egy olasz újságot is alapított Indipendente néven. 1860-ban lelkesen csatlakozott Garibaldihoz, részt vett híres csatáiban. Megírta az olasz szabadságharc krónikáját Garibaldi emlékirataiként.
Megfordult Magyarországon is, érdeklődött a magyar költészet iránt. Jókai Mór jól beszélt franciául, Vörösmarty-verseket fordított neki. Néhányat a nyersfordítások alapján le is fordított franciára, többek közt a Szózatot. Bizalmas barátság fűzte az emigráns Teleki Sándor grófhoz, aki megismertette vele Petőfi költészetét. Dumas több Petőfi-verset lefordított franciára. Amikor Budapesten előadásokat tartott, nagy ünneplésben volt része. A szeretet jeléül magyar díszruhát, Attila-öltönyt varratott magának, ebben tartotta a felolvasásait.
Élete csúcsán elégedetten nyugtázta: regényei szórakoztatnak, kalandra hívnak, álmot ígérnek, mit lehet még ehhez hozzáadni, mivel lehetne megkoronázni a dicsőséget? Netán egy szótárral? Igen, régi vágya volt a jó étel tiszteletére megalkotott gyakorlati szakácskönyv, ami a „gasztronómia világtörténete” is, ugyanakkor érdekes személyes anekdoták gyűjteménye is. Így született meg utolsó műve: A szakácsművészet nagy szótára. Az erőlevesek és salátaöntetek elkészítésének fortélyai Dumas szellemességével, briliáns stílusával ötvözve már olvasáskor szívet-lelket melengetnek. A hozzávalókat nem csupán felsorolja, jelzőkkel kiegészítve irodalmi stílusban körülírva jegyzi azokat. A 3000 receptet tartalmazó könyv néhány receptjét rímekbe szedte, de tartalmaz 360 bejegyzést, gasztronómiával kapcsolatos ételeket, italokat, fűszereket, kulináris technikákat, vendéglátóipari szakmák felsorolását, konyhai eszközök és módszerek leírását, sőt szakemberek tanácsait is égési sérülések kezelésére. Dumas nagy utazó volt, regényíró és ínyenc, könnyedén elénk tárja egy-egy korabeli konyha panorámáját, így talán nem annyira botránkozunk meg az egzotikus ételek összetevőin, ami a csirke, csuka és póréhagyma mellett lehet strucc, bálna, kutya, vagy cápa húsa, például a tojás elkészítésének több mint 100 módját javasolja.
A valóság és a legenda között
A Château d’If erődítmény Marseille első királyi erődje volt. I. Ferenc király megrendelésére építették 1527 és 1529 között a kikötővel szemben, négy kilométerre a várostól a 200 hektáros If szigeten. Jelentése „kis sziget”. Várbörtönként szolgált 1914-ig, ahonnan nem volt menekvés. A három hektáron épült 28 méteres, háromszintes, négyzet alakú építményt három tornyával erősen védett helyre tervezték. Magas sziklák veszik körül, az erős szelek nagy hullámokat korbácsolnak. Szökött rabnak a biztos halált jelentette.
1702-ben Vauban (4*) az erődtől jobbra őrházat építtetett, a Vauban laktanyát. A régi nyirkos és ablak nélküli cellák mellett ott már tágasabbak cellák épültek, általában ablakokkal és kandallókkal rendelkeznek. Ezekbe a társadalmi rangjuk és vagyoni helyzetük alapján gazdagabb foglyokat zárták. 1890-től megnyitották a nagyközönség előtt és a turisták leglátogatottabb helyszíne lett. A kastélyt és a szigetet körülvevő erkélyfalat 1926-ban történelmi műemléknek nyilvánították, a világítótoronyban múzeumot rendeztek be.
A Château d’If erődítményt Alexandre Dumas regénye tette híressé. A kor szokásainak megfelelően műve először folytatásokban jelent meg a Journal des Débats (Viták Lapja) hasábjain 1844 és 1846 között, tizennyolc részben, majd ezután adták ki egyetlen, monumentális terjedelmű kötetbe gyűjtve.
De tudnunk kell, hogy Monte-Cristo grófja soha nem raboskodott a várbörtönben. A történetet az író fantáziája színezte ki, de olyan sikeresen, hogy sokan hitelesnek érzik a tengerre néző cella előtt a falra helyezett táblát, ahonnan a főhős az egyetlen rab, aki a szigetről óriási szerencsével és csodával határos módon megszökött. Egy másik felirat szerint If várában tartották fogva egy darabig a rejtélyes Vasálarcost is, bár úgy tűnik, ez is csupán legenda.
2019 júliusában is erős hullámok csapódtak a szikláknak, amikor a 40 fokos melegben hajóra szálltam. Távozásunk után a gabián sirályok visszatelepedtek a várfalakra és elfoglalták őrhelyüket.
Látogatóban Dumas-nál várkastélyában
A Három testőr és a Monte Cristo grófja sikere után Alexandre Dumas a dicsőség csúcsán volt. 1844-ben egy díszes homlokzatú kastélyt építtetett a főváros zűrzavarától távol, Párizstól 20 kilométerre Port-Marly-ban, egy domboldalon. Az igen költséges munkát a híres Hippolyte Durand építészre bízza. Kastélyának a Monte Cristo regényéből híres sziget nevét adja, a legendák és kalandok vára után „Château d’If” –nek nevezi el. A regényíró egész napokat töltött a dolgozószobájában, ahonnan munka közben az angolparkot, a barlangokkal és szökőkutakkal romantikussá tett „földi paradicsomot” csodálhatta. A háromszintes épület ma múzeum.
Az utókor elismerése – hírnév égen és földön
1870-ben, 68 éves korában még tartott az a német-francia háború, amelybe III. Napóleon belebukott, de Dumas ezt már nem érte meg. Tudta, hogy halálos beteg. Fia, az akkor már szintén világhíres, 40 esztendős író megírta utolsó találkozásukat, miszerint nagybeteg apja nyugodtan feküdt a felpárnázott ágyban. Szivarozott, mellette az éjjeliszekrényen vörös bor. Érdeklődött, min dolgozik a fiú. A fiú pedig válasz helyett kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, talán kéziratot keresve. Két aranypénz volt benne: Napóleon-aranyak. A fiú kérdően nézett apjára, az mosolygott és ezt mondta:
„Látod, ennyivel kezdtem, ennyivel végzem. Ami közte volt, az az élet, a hír, a szerelem, a kaland, a megnyugvás, minden, ami szép, és ami nem, de az egész nagyon jó volt."
1870. december 5-én 68 éves korában hunyt el.
Az 1992. augusztus 8-án felfedezett, 9059-es sorszámú kisbolygót az ő emlékezetére nevezték el 9059 Dumas-nak.
Születésének 200. évfordulóján Jacques Chirac akkori francia elnök exhumáltatta a testét, és egy nyilvános ceremónia során az írót a Panthéon mauzóleumban temették újra a francia kulturális élet olyan nagyságai mellé, mint Voltaire, Rousseau és írótárs-barátja Hugo. A szertartást a Dumas-kastélyban felravatalozott koporsó mellett kezdték. Onnan Párizsba szállították. Az újratemetést nagy előkészületek előzték meg. A köztársasági gárda tagjai sorfalat álltak az út két szélén. A koporsót kék bársonnyal terítették le, a felirat rajta: „Egy mindenkiért, mindenki egyért!” Méltóságteljes léptekkel vitte azt a négy muskétásnak beöltözött köztársasági őr: Athos, Porthos, Aramis és D’Artagnan. Mögöttük korhű ruhákba öltözött színészhírességek játszották el regényei és színdarabjai jól ismert jeleneteit. Az óriási tömeg pedig a köztársasági elnök felhívására Dumas kötettel a kezében kegyelettel adózott az írónagyság előtt.
Dumas hamvai felett Chirac elnök mondott ünnepi beszédet. Emlékezését így kezdte: „Alexandre Dumas! Önnel együtt a gyermekkor, a titokban oly édes olvasással töltött órák, az érzelem, a szenvedély, a kaland és a színes írói toll kerül a Panthéonba. … Ön által lehettünk D’Artagnan, Monte Cristo, lovagolhattunk Franciaország útjain, járhattunk harcmezőkön és láthattunk palotákat és várakat – Ön által álmodunk.”
Dumas újratemetése megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=0QQezHBtcpc
1* Augustin Grisier az író vívótanára. Az orosz dekabrista felkelésről szóló első kézből származó beszámolójából vele szoros együttműködésben írta meg Dumas A vívómester című regényt. A könyvet és Dumas-t is kitiltották Oroszországból.
2* Michel de Decker kiadványát annak a hölgykoszorúnak szenteli, akik hivatalosan is szeretői rangra emelkedtek. Röviden néhány jelentős név: Aglaé – a kamaszkori szerelem, akinek néha fizetnie is kellett. Manette Thierry, Laure Labay (Alexandre Junior édesanyja), Mélanie Waldor, Louise Despréaux, Virginie Bourbier, Belle Krelsamer, Ida Ferrier – akit feleségül vesz, Marie Dorval, George Sand, Eugénie Sauvage, Caroline Ungher, Céleste Scrivaneck, Olympe Audouard ou Adah Isaacs Menken… színésznők, énekesnők, írónők vagy hímzőnők, szépek, avagy nem édes perceket tölthettek az íróval.
3* Csaknem olyan híres, egy időben még népszerűbb író lett, mint az apja. Nem is úgy írta a nevét könyvei élére, hogy "ifjabb Alexandre Dumas", hanem így: „Alexandre Dumas fia”.
4* Vauban márki, hadmérnök tábornagy tervezte Péterváradot
Idézetek Dumas életrajzíróitól francia forrás; magyar források: Arcanum, Fidelio. A felületesség halhatatlan lángelméje volt: mek.oszk.hu
