2024. május 11., szombat

Hulladékból gyógyászati eszközök

A zombori Humanizacija környezettudatosan gyűjt a gyermekegészségügyi ellátás javításáért

A környéken egyedülálló a februárban alakult zombori Humanizacija elnevezésű szervezet kezdeményezése. Polgári igény hívta életre a szervezet gyűjtési akcióit, amelyek célja a zombori gyermekegészségügy, a kórházi ellátás körülményein javítani, azt civil gyűjtési forrásból bővíteni. Jelenleg az első nagyobb akció zajlik, amellyel a zombori kórház gyermekosztályát szeretnék segíteni, egy páciens monitor megvásárlása van tervben. A cél érdekében nemcsak pénzgyűjtési akciót tartanak, hanem a szelektív hulladékgyűjtést is, az újrahasznosítás eszközeit is beépítik humanitárius, környezetformáló programjukba. Az alapítványt Knežević Szabó Manuela az idén februárban alapította.

– Cégtársam, Srđan Đorđević az értelmi szerző, az ötletgazda, mivel a gyermeke kórházba került és több mint két hónapon át kórházi ellátásra szorult, előbb Zomborban, majd Újvidéken. A kollégám szembesült az egészségügyi ellátás területén uralkodó állapotokkal és ígéretet tett, miután a gyermeke meggyógyul, cselekszik, valamit tesz azért, hogy mindez változzon. Az ő esetük olyan volt, hogy helyben, Zomborban nem tudtak segíteni, el kellett menniük Újvidékre. Sokszor viszont az emberek személyes körülményei nem engedik meg, hogy elmenjenek távolabb kezeltetni magukat, gyermeküket, ezért volna fontos, hogy helyben is rendelkezésre álljanak a sokszor életmentő gépek, eszközök. Úgy döntöttünk, siránkozás helyett megkísérelünk tenni valamit annak érdekében, hogy a zombori egészségügyi, kórházi ellátás körülményei jobbak legyenek. Mindennek jogi formát kellett adni, a Humanizacija elnevezésű szervezetünk megalakítását követően azonnal felvettük a kapcsolatot a kórház gyerekosztályának vezetőségével. Fogadtak bennünket, elmagyarázták, hogy melyek azok az eszközök, amelyekre szüksége volna az intézménynek. Arra kértük a vezetőséget, hogy határozza meg, mi az a jelenleg legfontosabb gyógyászati eszköz, amire égető szükségük lenne, amely által a kezelt gyermekek a leghatékonyabb és leggyorsabb segítséget kapják. A páciensmonitort jelölték meg, mint jelenleg leghasznosabb eszközt, amely mint elmondták, nem csupán az életmentésnél, hanem a gyógyszerek adagolásánál is felbecsülhetetlen segítséget nyújt, könnyítést jelent. Ez az első nagyobb célunk, amelyre 320 000 dinárt kell összegyűjteni – mondta Manuela.

A szervezet megalakulása után jelent meg a koronavírus, és kezdett terjedni a járvány. Az alapító szerint ezért sokkal nehezebb az aktivitás, az emberek a napi problémáikkal vannak elfoglalva, tartanak a jövőtől.

– Felbolydult világunk körülményei nem kedveznek a humanitárius akcióknak, ennek ellenére a páciensmonitor árának felét már sikerült összegyűjtenünk, többségében pénzadományokból, de ehhez nagymértékben hozzájárul az a környezetbarát akciónk is, amely az alumíniumhulladék gyűjtésére és újrahasznosítására irányul. Zomborban gyűjtőpontként több mint hetven helyet jelöltünk ki. A begyűjtött alumíniumot aztán tároljuk, majd összepréseljük. Helyben, Zomborban nem találtunk segítséget, a zombori újrahasznosító központ nem vállalta az együttműködést, ezért egy belgrádi, európai szintű céggel működünk együtt. Nekik van egy ágazatuk, amely újrahasznosítással foglalkozik, alapítványi szinten. Segítségükkel sikerült megoldani a gyűjtődobozok kihelyezését, nekik adjuk át a szelektíven begyűjtött alumíniumot és ők hasznosítják újra. Tőlük pedig a legnagyobb felvásárlási árat kapjuk mindezért – mesélte az alapítótag.

Elmondása szerint nem mindenkinek áll módjában pénzzel segíteni, de ilyen módon, környezetbarát cselekedetekkel lehetőség van hozzájárulni a helyi gyermekegészségügy ellátásának javításához is. Mindebben fontos partnereik még a telekommunikációs cégek is. Lehetőség van telefonos üzenet, sms segítségével támogatni a páciensmonitor megvásárlását. Bármelyik hálózaton a nagy H betűt kell beírni az üzenetbe, amelyet a 6787-es számra kell elküldeni. Természetesen hagyományosan, folyószámlai befizetéssel szintén segíthetik az akciót. A számlaszám: 200-3200800101040-28.

– Úgy tervezzük, hogy a működésünk folyamatos lesz, az újabb és újabb gyűjtési akciók során ez az sms-szám ismét aktiválódik. Jelenleg ketten vagyunk állandó jelleggel aktívak a humanitárius szervezetben. Időszakos aktivistáink természetesen vannak, és nagyon várjuk minden érdeklődő, cselekvésre kész személy jelentkezését. Folyamatosan sok a munka, kellenek az önkéntesek a gyűjtőpontokra, a raktározásnál és az akció(ka)t népszerűsítő tevékenységekben is. Bízunk abban, hogy a jó szándék és hit, amely bennünket vezérel, egyre több emberben elindítja majd a tenni akarást, helyi célokért, körülményeink, gyermekeink körülményeinek javításáért – hallottuk Knežević Szabó Manuelától. Az alapítvány elérhető a Facebookon, az Instagramon, továbbá a 065/80-611-28-as telefonszámon.