2021. január 27., szerda

Javítják a Bogaras és Tóthfalu közötti útszakaszt

Zúzott kővel töltik föl a Bogaras és Tóthfalu közötti útszakaszt – mondta el lapunknak Pósa Tamás, a bogarasi helyi közösség tanácsának elnöke. Mint mondta, a munkálatokat szerdán kezdték meg Zenta község önkormányzata és a bogarasi helyi közösség közös tervei alapján:

Fotó: Herédi Krisztián
Fotó: Herédi Krisztián

– Azért esett erre az útszakaszra a választás, mert a faluban nincs gabonafelvásárló-hely, ezért a helybéli gazdák ezen az útvonalon tudják eljuttatni a terményüket a legközelebbi felvásárlóhoz. Emellett személyautóval is sokan közlekednek ezen az úton. Ez az út a kapocs a két falu között, az áru- és személyforgalom szempontjából egyaránt fontos.

Hozzátette, hogy a Zenta község területére eső útszakasz hossza hatszáz méter, az út szélessége pedig 3,6 méter. Az út mellé egy szélvédő fasort is telepítettek, amelyhez az önkormányzat által biztosított tölgyfacsemetéket a helybéli gazdák ültették el.

További terveikről elmondta, hogy a Bogaras környéki tanyavilágban és a falu területén egyaránt folyamatosan javítják a meglévő zúzott köves utakat, illetve újak építését is tervezik.