2021. január 15., péntek

Várakozunk, hogy fizessünk

A koronavírus-járvány miatt, az érintkezések csökkentése érdekében a különböző közvállalatok is azt tanácsolják a szolgáltatásaikat igénybe vevőknek, hogy közműtartozásaikat igyekezzenek a világhálón keresztül kiegyenlíteni. A bankok weboldalán, illetve a különböző applikációkon keresztül ez ma már nem is okoz gondot, néhány kattintás és a pénzünk a számlánkról átvándorol az adott közvállalat számlájára. Azonban nagyon sok polgártársunk esetében ez nem oldható meg, így ők kénytelenek elzarándokolni a különböző közvállalatokba vagy a postára, és ott befizetni a szükséges összegeket.

(Fotó: Gergely Árpád)

A Szerbiai Villanygazdaság szabadkai kirendeltsége előtt időnként hosszú sorok kígyóznak. Korábban az épületen belül gyülekeztek az emberek, a szociális távolságtartás intézményének bevezetése azonban arra készteti a polgárokat, hogy az épületen kívül is álldogáljanak. A mellékelt fénykép tanúsága szerint a sorban állástól a hűvös időjárás sem tántorította el a szabadkaiakat – mert fizetni kell, ha törik, ha szakad, ha esik, ha fúj.