2021. május 17., hétfő
NOVEMBER, A FÉRFIAK HÓNAPJA

Rendszeres vizsgálattal a prosztatarák megelőzéséért

November a férfiegészség hónapja. Olyannyira, hogy már egy nemzetközi mozgalom is kötődik hozzá. A Movember elnevezésű kezdeményezés neve az angol moustage (bajusz) és a november szavak ,,találkozásából” ered. A mozgalom keretében a férfiak bajuszt és szakállt növesztenek, hogy felhívják a figyelmet a prosztatarák veszélyeire és a férfiak egészségének megőrzésére. Ennek ötlete 1999-ben született meg néhány ausztrál fiatalembernek köszönhetően, majd 2004-ben alakult hivatalos mozgalommá, amikor létrehozták a Movember Foundation nevű jótékonysági szervezetet. Egy 2018-as adat szerint Szerbiában évente csaknem 2800 férfit érint a prosztatarák, és megközelítőleg 900-an veszítik el a harcot a betegséggel szemben éves szinten. A prosztatarákkal kapcsolatos kérdéseinkre mr. sci. dr. Selymesi Nándor urológus szakorvos, az orvostudományok magisztere válaszolt.

Fotó: Pannon RTV
Fotó: Pannon RTV

November a férfiegészség és a prosztatarák elleni küzdelem hónapja. Tulajdonképpen mit is értünk a prosztatarák fogalma alatt?

– A prosztatarák a dülmirigy rosszindulatú betegsége. Különleges, ellentmondásos betegség, amely sok mindenben különbözik azoktól a betegségektől, amelyeket a malignus névvel illetünk, ugyanis latens formája jelen van az idősebb férfipopuláció többségében, viszont, hogy ebből melyik fejlődik valódi, agresszív rákká, nem teljesen tudjuk megjósolni, annak ellenére, hogy diagnosztikus módszereink egyre inkább fejlődnek.

Mennyire gyakori manapság ez a betegség a férfiak körében, és melyik korosztály a legveszélyeztetettebb?

– A prosztatarák jelentősége éppen a gyakoriságából ered. A legtöbb országban a nem bőr eredetű tumorok közül az első helyen, halálozásban pedig a tüdőtumorok után a második helyen áll. A daganat leginkább a 65–75 éves korosztály körében fordul elő, 40 évnél fiatalabbaknál azonban szinte ki van zárva az előfordulása. Az ötvenéves kor feletti férfiak 40 százalékánál csirájában megtalálható. Érdekes, hogy a gyakoriság rasszhoz is kötött – a feketéknél gyakoribb, különösen az Amerikában élőknél, viszont a kínaiaknál, japánoknál ritkábban fordul elő. Ugyanakkor annál a kínai, illetve japán populációnál, amely már több mint 20 évet élt Amerikában, a betegség előfordulása növekszik, de nem éri el a fehérek gyakoriságát.

Mindez arra utal, hogy a faji és genetikai tényezők mellett az életmód, a táplálkozás, de a földrajzi helyzet is jelentősen változtatja a megbetegedés előfordulását.

Hogyan lehet felismerni a tüneteket?

– A prosztatarák tünetei sajnos nem különböznek a prosztata és húgyhólyagnyak egyéb betegségeinek tüneteitől. Jellemző az úgynevezett alsó húgyuti tünetegyüttes (angol röviditése LUTS), amely az elzáródásos (obstrukciós), illetve az irritációs tüneteket foglalja magába: elvékonyodott vizeletsugár, nehéz vizelés, elakadó sugár, visszamaradó vizelet érzése vagy megléte, emellett az éjjeli vizelés, a hirtelen jelentkező ellenállhatatlan vizelési inger. Véres vizelet is jelentkezhet, de ez nem gyakori tünet.

Áttétek esetén a tünetekhez társulhat csontfájdalom (a csontmetasztázis ugyanis a legyakoribb áttét e betegségben), végtagduzzanat, veseelégtelenség (nyirokcsomóáttét esetén), tüdő-, illetve agyi tünetek (e szervek metasztázisai esetén). Előrehaladott esetben az általános daganatos tünetek dominálnak: étvágytalanság, fogyás, gyengeség, hányinger stb.

Hogyan lehet diagnosztizálni a betegséget?

– A fenti tünetek megjelenése esetén feltétlenül keressük fel orvosunkat további kivizsgálás végett. A diagnózis felállítását részletes kivizsgálás előzi meg, a fizikális vizsgálatoktól a speciális laborvizsgálatokon át a képalkotó eljárásokig (ultrahang, radiológiai eljárások, komputertomográfia, mágneses rezonancia), ám a prosztatarák diagnózisa csak a szövettani lelet (patohisztológia) alapján mondható ki. A tünetek miatt urológushoz forduló betegnél először a fizikális vizsgálatokat végezzük el. A rektális vizsgálat a prosztata végbélen keresztüli tapintása. A vizsgálat nem kellemes ugyan, de nagyon rövid ideig tart, nem fájdalmas, és a hasznossága miatt nem szabad elhanyagolni, mert igen értékes információkat szolgáltat a betegségről. Vérvételre minden esetben számíthat a beteg gyanú felmerülése esetén. A laboratóriumi eredményekből következtetni lehet a beteg általános állapotára, bizonyos eltérések pedig egyéb, esetleg addig nem ismert betegségekre utalhatnak. A vérvétel eredményéből megállapítható, hogy a rákos áttét eredményeként romlott-e a vesék funkciója, vagy alakultak-e ki esetlegesen csontáttétek.

A PSA-t (prosztataspecifikus antigén) kizárólag a prosztata sejtjei termelik mind az egészséges, mind a rákosan elfajult mirigysejtek, de a rákos sejtek sokkal nagyobb koncentrációjában. Mennyisége a vérben annál nagyobb, minél több sejt termeli, a prosztata nagyságával arányos, de a dülmirigy malignitása esetén kis elváltozás is jelentősen növeli értékét. Általában 4ng/ml alatti érték esetén ritka a malignus betegség – 4 és 10 között van az ún. szürkezóna, 10 felett pedig nagy az esélye a prosztatarák fennállásának. Ugyanakkor emelkedett értéke nem kizárólag prosztatarákra utal, jóindulatú prosztatatúltengésben és bizonyos prosztatagyulladásokban is megemelkedik a szintje. Ezzel szemben bizonyos esetekben normálérték mellett is jelen lehet a prosztatarák. Éppen ezért a diagnózis felállításához egyéb vizsgálatok is szükségesek. A PSA szintjének mérése nagyon jól alkalmazható a prosztatarák követésére: szintjének alakulása alapján becsülhető a kezelés hatékonysága, a rákos folyamat javulása vagy romlása (helyi progresszió vagy áttétek megjelenése). Az újabb tumormarkerek közül a PCA3 specifikus a prosztatarákra, így nem befolyásolják a prosztata nagysága és egyéb betegségei. A vizualizációs eljárásokból az ultrahangvizsgálatot emelném ki, különösképpen a transzrektális ultrahangot (TRUS), amely során a végbélen keresztüli ultrahanggal nézzük a prosztatát. Közelsége miatt így sokkal jobban láthatók elváltozásai. Újabban az úgynevezett multiparametrikus MR-vizsgálattal a prosztata igen nagy részletességgel elemezhető.

Említette, hogy a diagnózist csak a szövettani minta megléte alapján mondhatjuk ki. Hogyan jutunk ehhez a lelethez?

– A prosztatabiopszia szövettani mintavételt jelent a prosztatából. Az egyetlen lelet, amely bizonyítja a prosztatarák meglétét. Mivel invazív eljárás, csak akkor indokolt az elvégzése, ha az terápiás konzekvenciákkal jár. A beavatkozást végbélen keresztül végezzük, ultrahangvezérléssel (TRUS). Emellett létezik gáton keresztüli módszer is, de ez nehezebben kivitelezhető, viszont előnye, hogy kisebb a fertőzés lehetősége. Ki kell hangsúlyoznom, hogy a mintavétel nem tud minden rákos sejtet kimutatni. Ha eredménye negatív, de a PSA tovább emelkedik, a biopszia megismételhető 4-6 hónap múlva (ajánlott lehetőség szerint a szaturációs, illetve a fúziós biopszia). A biopsziával megkapjuk a kórszövettani leletet, amely tájékoztat bennünket a betegség lokális előrehaladottságáról (egyik vagy mindkét lebenyre terjedő, prosztatára lokalizált, vagy túllépte annak határait) és malignitási fokáról (Gleason score). Ezek alapján tudjuk megjósolni a betegség további alakulását, és kiválasztani a legmegfelelőbb kezelési eljárást az adott betegre.

Mit tapasztal a férfiak körében, rendszeresen járnak-e urológiai vizsgálatokra, vagy csak akkor fordulnak orvoshoz, ha már nagy a baj?

– A férfiak nagy része még ma is tabuként kezeli a vizelési problémáit és urológiai betegségeit, ezért már csak kifejezettebb tünetek esetén fordulnak orvoshoz. Sokan már csak akkor, amikor tüneteik elviselhetetlenné válnak. Ennek következménye, hogy betegségük már előrehaladott fázisban kerül felfedezésre, amikor már sokkal nehezebben gyógyítható. Persze vannak páciensek, akik rendszeresen eljárnak ellenőrzésre minden tünet nélkül is, és együttműködnek urológusukkal.

Hány éves kortól kell eljárni urológiai vizsgálatra, van-e jogosultsága a szűrés bevezetésének?

– Jó kérdés, amelyre egyelőre nincs válasz, az egész urológustársadalom véleménye megoszlik ebben az ügyben. A szűrés sok lakosra kiterjedő vizsgálatot jelent a betegség idejekorán való felismerésére, hazánkban a szó szoros értelmében prosztatarákszűrés nincs. Ezért ajánljuk az 50 év feletti férfiaknak, hogy évente legalább egyszer látogassák meg urológusukat PSA-ellenőrzés és rektális vizsgálat elvégzése végett, családi halmozottság esetén pedig már 45 éves kortól. Így a betegség már a korai stádiumban kerül felismerésre, amikor még teljesen kigyógyítható (kuratív gyógyítás).

A későbbi fázisában a betegség már csak leállítható, illetve tünetei csökkenthetők (palliatív gyógyítás).

Megelőzhető-e a prosztatarák?

– Ez egy nehéz kérdés… Tulajdonképpen nem előzhető meg, de csökkenthető a megbetegedés kialakulásának kockázata. Vegyük számba, hogy milyen tényezők fokozzák a betegség gyakoriságát: az életkor, a rassz, a genetikai adottságok – ezek nem befolyásolhatók, viszont a táplálkozásunk változtatható. Ugyanis a fent említett tények azt bizonyítják, hogy a zsírban gazdag, vitaminban és növényi eredetű táplálékban szegény étrend növeli a betegség kockázatát. Ezért a megelőzést szolgálja a megfelelő életmód és az egészséges táplálkozás (növényi eredetű táplálék fogyasztása, az elhízás kerülése). Védő tényezőként az E- és C-vitamin, a cink és a szelén szerepe emelhető ki. Egyes kutatások a megelőzésben jelentőséget tulajdonítanak a zöld teának, a vörösbornak, a növényi ösztrogéneknek és a napfénynek. Bizonyos vizsgálatok szerint a kadmiummal dolgozó férfiaknál gyakoribb a betegség (fémipar, akkumulátor- és cementgyártás). Nekik fokozottan be kell tartaniuk a munkavédelmi előírásokat. Ebből következik a falusi környezet előnye a városi ipari környezettel szemben. Betegeink gyakran teszik fel a kérdést, hogy van-e összefüggés a nemi aktivitás és a prosztatarák kialakulása között. Köztudott, hogy prosztatakarcinóma csak azoknál a férfiaknál fejlődhet ki, akiknek van férfi nemi hormonjuk (tesztoszteronjuk). Kasztráltak nem betegednek meg ettől a betegségtől. Így nem bizonyítottan, de úgy tűnik, a „férfias” férfiak körében gyakrabban fordul elő. Mindenesetre ajánlott a normális szexuális élet, egy partnerrel, és a promiszkuitás kerülése. Valószínűleg a hormonális háttérrel függ össze az a jelenség is, hogy májzsugorodás (májcirrózis) esetén csökken a betegség előfordulása, a tesztoszteron csökkenése és az ösztrogének túlsúlya miatt. A megelőzés legfontosabb fegyvere az 50 év feletti férfiak évenkénti urológiai vizsgálata és PSA-szintjük ellenőrzése.

Hogyan kezelhető a betegség?

– A prosztatarák lokalizált stádiumaiban teljesen kigyógyítható. Erre két módszerünk van: az egyik a prosztata teljes (radikális) sebészi eltávolítása, a másik pedig a radikális besugárzása. A szakirodalmi adatok azt mutatják, hogy mindkettő hasonló eredménnyel, sikeresen gyógyítja a betegséget. Mint urológus persze a sebészeti eljárást részesítem előnyben, valójában a hosszú túlélésben (15 év) valamennyivel jobb eredményt is mutat. A prosztata sebészete történhet klasszikus műtéttel vagy laparoszkóposan. A laparoszkópiás eljárás végezhető robot közreműködésével is (úgynevezett robotsebészet da Vinci rendszerrel), de ennek során is a sebész irányít, csak az eljárás könnyebben megtanulható, mint az egyszerű laparoszkópia. Mindhárom módszer megközelítőleg azonos túlélési eredménnyel gyógyítja a betegséget. A sugárterápia legelterjedtebb módszere a külső célzott kompjuterizált besugárzás. A kezelés során külső sugárforrásból, előre meghatározott dózisú sugárzást irányítunk a daganatos területre. A mai modern képalkotó eljárások segítségével pontosan célozható a tumor, ami csökkenti a mellékhatások számát. Ennek kapcsán említem meg, hogy akiknek a várható élettartamuk csekély (10 év alatti), illetve más okok miatt nem kezelhetők, a megfigyelés és várakozás módszere a helyes eljárás. A nagyon alacsony kockázatú eseteknél alkalmazandó az aktív követés módszere, ha a beteg hajlandó együttműködni, és rendszeresen eljár ellenőrzésekre (rektális vizsgálat, PSA, TRUS, CT, ismételt biopsziák). A kisegítő eljárások a hormonális terápia és a kemoterápia. A hormonális terápia célja a férfi nemi hormon csökkentésével leállítani a betegség előrehaladását. A hormoncsökkentés történhet műtéttel, a hormontermelő hereszövet eltávolításával, de ugyanez elérhető gyógyszerekkel is (antiandrogének, hipofízishormonok – ún. LHRH-agonisták, melyeket általában háromhavonként, injekciók formájában írunk fel). Újabban, a kemoterápia fejlődésével hatásos terápiaként került alkalmazásra a Docetaxel, emellett a hormonális terápia újabb formája az Abirateron. Ez utóbbi magas ára miatt jelenleg még nem rutinszerűen alkalmazott gyógymód.

Összefoglalva: a betegség minden fázisa gyógyítható, persze az előrehaladottságának megfelelő gyógymóddal. Mivel legtöbb esetben az idős férfiak betegsége, a betegek legtöbbször „nem a prosztataráktól, hanem a prosztatarákkal halnak meg”, más okok miatt.